Nem is olyan régen (2005 végén) ment a pesti mozikban Paul Haggis filmje, az Ütközések. 24 óra története Los Angelesben - láttunk már ilyet, de az mégis más, ott az elnök élete a tét, itt a békés faji egymás mellett élés. Van az Ütközésekben egy rasszista rendőr, aki a végén csak kiment egy nőt az égő kocsiból - így igazolván, hogy semmi nem fekete és fehér (kivéve tán a bőrszínt). Jieho Lee - megőrizvén mondott mű metodikai műgondját - a Lélegzetben továbbgondolja, egyben leegyszerűsíti, tökéletesen monokrómmá nemesíti e matériát. Tudniillik minden olyan fekete nála.
Az emlegetett metódus sokfelé volt már használatban, leegyszerűsítve tán celluloidszárnyú pillangóeffektusról beszélhetünk, mint ahogy azt sem írhatjuk a véletlen számlájára teljesen, hogy az első (szem a láncban) fellépő (Forest Whitaker) orrára egy pillangó telepszik (az első) adandó alkalommal - és néz, mint J. R. a Dallas végén, súlyosan. Erről lesz aztán nagyban szó, Forest az üzemi klotyóban kihallgat egy lóverseny-tippet, megfogadja, veszt. A fogadást intéző gengszter (Andy Garcia) behajtója (Brendan Fraser), aki azért emelkedett ilyen magas polcra, mert a jövőbe lát, ám e némileg (moziban persze nem) szokatlan képessége sem akadályozta meg gyerekkori traumája elszenvedésében, valójában jó ember. Például ad egy pisztolyt Forestnek, s kiment egy kis énekesnőt közös főnökük karmai közül, mely cselekedete finoman szólva is szelektív jövőbe látásról árulkodik. Tehát veszt. Persze relativizálható veszteséget szenved, az életét: mert ha összekötő kapocsnak tekintjük vagy a megénekelt effektus nagyobb dicséretének, más a számla végösszege. Fellépett ui. az Ütközésekben is, s nyilván eztán is hívják, ha jönnek a pillangók. Azok? Rajokban!
Jieho Lee filmje nem annyira hollywoodi főmezőkön merész; azon helyi paradigmát, mely a világot nyertesekre és vesztesekre osztja, távolról sem igyekszik piszkálni. Annyiban próbál újítani, hogy őt csak a vesztesek érdeklik - várj, de nem is ez az igazi nóvum! Hanem az, hogy azok se nagyon érdeklik. Nem tesz értük semmit, s ez kétségkívül dicséretes szórakoztatóipari magatartás. Vesztesei még nagyobbat perecelnek, mint amekkorákat a film előtt.
Közelítsünk tehát praktikusan, élelmiszer-technikai utakon! Mi is az a perec? Önmagába csavarodó tésztarúd. Ez filmrúd, ennyit étkezési kérdésekről. A végén minden sztár a helyére kerül (említettek mellett Sarah Michelle Gellar és Julie Delpy). Csakhogy az nem üzenet, hogy a bukás (különösen annak számos drasztikusabb formája) magában hordozza a megváltást, csak észre kell benne venni. Ez csak a szokvány vigasz a hátramaradottaknak. Hogy volt értelme. Megfogadni egy gebét? Dehogy volt! Épp az benne a mindenkor magnetikusan izgalmas. Hogy nem vált meg, semmi pénzért. És nem is kecsegtet vele, nem arra fogadsz. De ellene. Szemben Jieho Lee közlésével az garantálja a megváltást. Majdra, mint összes elődei.
Forgalmazza a Fórum Home Entertainment
