Bár "Tom Mix" nevű farmernadrágot speciel gyártott a nagyszerű magyar (szoc.) ipar, de azért mégsem követtük mindenben szolgaian a hülye nyugati divatokat, van is erre egy szó, bár kiment a divatból: a majmolás. Telefonbárra például egyáltalán nem emlékszem, igaz telefonra sem, csak olyanokra, akik "el tudják intézni". Szóval a telefonbár olyan vendéglátó-ipari üzemegység, ahol az asztalon telefonok vannak, azon rendelheted meg az ételt, de ha megtetszik Micike a szomszédos asztalnál, őt is felhívhatod, "ismerkedés céljából", legfeljebb átnéz, és lecsapja a kagylót. Most, hogy felidézem mekkora marhaság ez, megingok, ilyennek mégis kellett lennie Magyarországon, pont nálunk nem?
Nos, egy ilyen telefonbárban követték el a múlt század hetvenes éveinek végén a szezon legsúlyosabb vérengzését Franciaországban. Gengszterek közötti leszámolásnak indult, álarcos suhancok vad bandája rontott az objektumba, hogy a konkurencia megbízásából kivégezzen egy bűnözőt, de esett valami rohadt malőr, s lemészároltak mindenkit - ebédidőben zsúfolt helyen -, csak épp az tudott elmenekülni, akiért jöttek. Ez állítólag tök true story, akár utána is nézhetne bárki.
Az események után szinte melegében (1980) készített bűnügyi film a rémes história előzményeit és utózmányait taglalja minden történeti kényszer nélkül. A jelentős hagyományokkal bíró lövöldözős francia mozit távolról sem megújítani igyekvő munka azért még sincsen érdemek híján: jól foglalja össze a hetvenes évek egyre pesszimistább francia krimijeit, s illő bevezetése a nyolcvanas évek fr. tévésorozatának, a serie noirnak. Mindez persze édeskevésnek tűnik ahhoz, hogy piacra dobják dvd-n ma minálunk - pedig ez történt kedden, méghozzá az egyik fontos mellékszerepben tündöklő Christopher Lambert-rel a borítón. Gondolta volna a fene, hogy ásványvízen túl még bármi mást is el lehet adni a versenyzővel. Igen ám, de 1980 még a Metró (Luc Besson e filmje hozta Lambert-nek a nemzetközi érdeklődést) előtt is öt esztendővel volt (hősünk a főcímen még Christophe), uh. még semmi baj nincs őkelmével - olykori bénasága a rendezés lelkén szárad nyilván. S van még egy bősz tini, az ugyancsak pályakezdő Richard Anconina, ha azt mondjuk, hogy már akkor látszott a különbség: visszafelé vetítünk. De mindegy is.
Majd' harminc éves francia B-szériás hentesmunka, olyan huncutságokkal, amikhez - valószínűleg hál' istennek - már soha nem lesz szerencsénk - éppenséggel másfél órát megérhet.
Forgalmazza a Caesar Film
