Hosszú hét

Olga Grushin: Szuhanov álomélete

  • - ts -
  • 2008. november 20.

Könyv

Nézzék kitartóan Mihail Gorbacsov homlokán az idegen foltot, koncentráljanak a vélhető középpontjára, amennyire csak tudnak - úgy, hogy azért még lássanak -, szorítsák össze a szemüket, hogy csak az a lila folt maradjon.

Amikor már nem is lila, hanem vörös, amikor már megjelenik mellette a szivárvány többi színe is, amikor már az egész látómezőn csak egy őrült (vagy magát őrültnek láttatni kívánó) festő palettája terpeszkedik, akkor rögzítsék a pillanatot, révbe értek, megvan Olga Grushin (az újságíróból, novellistából lett művésznő élni Amerika, innen a névvégi "a" hiánya) első regénye. Bár az angolul írt Szuhanov álomélete (magyarul Ladányi Katalin gördülékenyen feltűnésmentes fordításában olvasható) kapitális bestseller lett, ha hihetünk a vonatkozó közléseknek, magunk továbbra is arra esküszünk, hogy azért mégis jobb Zeusz fejéből kipattanni, mint lecsorogni Gorbacsovéról, de ez nyilván geopolitikai elfogultság.

Mindazonáltal a siker önerején túl az elmúlt vagy tán még el sem múlt, csak már egy ideje tartó "modern" orosz boomnak éppúgy köszönhető, mint a kiadói munka 21. századi vívmányainak. Evvel persze nem azt akarjuk mondani, hogy szürrealistának lenni a legkönnyebb a világon - azt csak gondoljuk, és gondosan megtartjuk magunknak. Ám ha akarom, Grushin asszony szürrealista eszközök, elemek és fordulatok mérsékelten gátlásos forgatásával egy már-már talaj menti művet hozott létre; ebben rejlik az ereje (és vélhetően a népszerűségének is ez a fő oka). Hogy tudniillik a találkozás egy viszonylag (tényleg, ki volt egyáltalán fiatal a Szovjetunióban? mér', és Magyarországon?) fiatal emberrel, nos, az akkor az igazi, amikor minden más is: ha felülről vezényelt/vezérelt. Adott esetben ugye a történelem által: 1985 egy szép hetéhez van szerencsénk, de megjárjuk közben száz tű hosszát (vö. Back in the USSR), Hruscsovig, s hátrább.

Hősünk, Anatolij Pavlovics Szuhanov bátyuska (85-ben 56 éves főszerkesztője az egyedül perdöntő szovjet képzőművészeti magazinnak - tényleg voltak ilyenek, basszus, nálunk is) apósának, a szocreál nyolcvanéves központi veteránjának kiállításán találkozik egykori komájával, máig (1985 ama hetéig) engesztelhetetlen harcostársával, akinek a szürreál mindig is istene volt, s maradt is. S ez, plusz az apró - azaz nb. családja: minden tekintetben "méltó" örökösének tekinthető szörnyű fia, minden tekintetben tagadásának tekinthető lánya, s az asszonya, akinek ugyan (e helyt maradván a festészeti stílben) még mindig a legjobb a hátulnézete az egész Arbaton, de sajna mint házastárs már elhidegült - annyira kiütik, hogy álmában se tér magához. Továbbá lőni látszik a szovjetnek, ha egyelőre még csupán a spirituális mezőkön is (az ugye egy művésznek nagyon számít): ahogy mondani szokták, "minden összejött".

Ha így nézzük, Olga Grushin inkább boksztárgyú könyvet írt, melynek csak a hősei festők és gyászolók, s alkalmasint annak a bő tíz másodpercnek a történetét meséli el, amit a páciens a ring talaján tölt el, míg kiszámolják. Hát, ott aztán tényleg szabad a vásár, nyugodtan lehet népszerű irodalmi szemináriumokat leadni, érthető okokból elsősorban "Korunk és Bulgakov" tematikában - ha jól követtem, erre például '85-nél is régebb óta mutatkozik piaci léptékű igény (bár azt hittem, csak Magyarországon, de megkövetem népem). Ott mindent szabad, az is elhisz arról bármit, akit már ütöttek ki.

Amikor - úgyszólván a mű legelején - Szuhanov összefut (még kérdezik, hogy véletlenül-e) "úgymaradt" korai spanjával, Belkinnel, legalább három találkozás esik egyszerre - noha még szó sincs szürreáliákról, Grushin asszony a későbbiekhez képest szinte tartózkodóan írja le a központi, kiemelt fontosságú kiállítóhelyen (Manyezs) lenyomott születésnapi vernyisszázst (a szocreál papa vagy pápa 80). Épp vége a murinak, rémes helyzet, a mi Toljánk mellől elfarolt a miniszter, zuhog az eső, s ez a Belkin olyan rosszul öltözött, mintha direkt csinálná, a pimasz ajtónálló meg csak bámul, a figyelmetlenséget napi praxisként felfogó és ellenstratégiákkal dúsan vértezett hitves elviszi a Volgát sofőröstül, tényleg már csak az ördög hiányzik, hogy "nesze, egy púp" kiáltással hátba vágjon. Ilyen a történelem minden nagy pillanata, kívülről lényegtelen kényelmetlenségek enyhén komikus lánca, belülről kálvária (vagy nem éltem át még a történelem egyetlen nagy pillanatát sem).

Aztán (hogy némileg tágítsuk a műegészhez képest is szemhatárunkat, de ne csússzunk ki tárgyunk alól, a képzőművészeti alapon fensőbb stílből) táncra perdül az ifjúmunkás a kolhozparaszt lánykával, kétségkívül tetszene a folytatás Vera Muhinának - kár, hogy nem tudott angolul. Grushin asszony viszont kábé úgy ír angolul, mintha oroszul csinálná - nincs jobb szó, a cifraságig lelkesülten, lelkesen. Mi is kellene még egy jó lektűrhöz, túl a nagy "elődök" könnyen felismerhető szellemén?

Mert mondjuk ki, a Szuhanov álomélete lektűr, minden modern oroszok iránt érzett (kicsinyt olykor túlzó) tiszteletünk ellenére (fenéket, épp azért, a jó lektűr - egész - nagy dolog). És pont a markolás bőszeműsége teszi végül könnyűvé, ez a "gyermek az időben" tényállás, legalább lenne egy, csak egy dupla találkozó. Lenne úgy, ahogy nem lehet. Találkozna Szuhanov - üsse kő, akár álmaiban - ifjúkori önmagával úgy, hogy közben a történelem valamelyik hátsó szobában alszik. Vagy fordítva, akadna rá a történelem Szuhanovra úgy, hogy ő időben megtette már a szükséges lépéseket, bevette az ellenszérumot (a patvarba, ha szó szerint kell mindent: "átmentett"). Nem az a lehetetlen ugyanis, hogy tortakölteménynek lássuk a Tretyakovot, hanem az, hogy megfeledkezzünk bármiről is (önmagunkról, s a környezeti hatásokról) - a szürrealizmus is itt kezdődne valahol. Az az igazi vízválasztó, amikor nem Szuhanov (moszkvai "luxuslakás" + dácsa) találkozik az azon korszakát élő történelemmel, melyben épp megfordul az minden utcasarkon. Hanem az, amikor te vagy én - az is elég, ha csak látjuk befordulni a sarkon. Vagy ha úgy fellök a villamoson, hogy belegebedünk.

Magyarul hiába ugrik Anatolij Szuhanov elé az összes lehetséges rémalak a Szocialista Szellem Vasútján, Ivan Gyenyiszoviccsal százszor, ezerszer több esett egy nap alatt, mint vele ezen a héten.

Ugyanakkor mindez semmit nem von le a mű élvezeti értékéből. Grushin asszony vastag könyve akkor is megérné a fáradságot, ha lenne vele olyan. De így nem fáradság, kalandos repülés.

Fordította: Ladányi Katalin. Geopen Könyvkiadó, 2008, 448 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.