Turcsányi Sándor

Ez élesbe’ megy. Ez a fesztivál. A tizenkettedik.

Nemcsak a tizenegyedik fesztivál, hanem a tizenegyedik vonatkozó melléklet a Magyar Narancsban.

Mint a komcsik ideje alatt (egyszersmind a mozi utolsó aranykorában) született annyi klasszikus műnek, A majmok bolygójának is megvan a maga külön története a hazai filmforgalmazással.

Lehet ugyan kárhoztatni a mindenkori magyar könyvkiadást, hogy csak három regényüket adta ki, valójában az a csoda, hogy egyáltalán a látókörébe került a svéd szerzőpáros - talán azért, mert marxistának vallották magukat? Vagy mert regényeik oly kérlelhetetlenül bírálták a svéd társadalmi viszonyokat, állami berendezkedést? Mert azt mégsem hihetjük, hogy a szocialista könyvkiadás ne tudta volna kivonni magát egy kétségtelen világsiker hatásai alól...

Kiadói szerkesztőként, bohemistaként, a magyar irodalmi élet kelet-európai szakértőjeként közvetlen közelről volt módja követni Bohumil Hrabal pályáját, magyarországi ismertségét, hovatovább kultuszát. Kérdeztük Menzelről, sörről és kolbászkákról is.

A magyar filmgyártás valószínűleg legismertebb és legelismertebb, rendkívüli termékenységű alkotója és/vagy mindenkor össztársadalmi problémahalmaz, az örök botránykő - alább a magyar élet vitathatatlan óriásáról próbálunk meg pár egyszerű vonással portrét készíteni.

A rendszerváltozás utáni időszak legsűrűbb öt napját tudja maga mögött a Cseh Köztársaság. Hétfő estére, hinnénk, túljutottak mindenen: a miniszterelnök épp most nyújtotta be lemondását az elnöknek, aki persze megkérte, hogy maradjon hivatalában ügyvezetőként, míg utódja meg nem alakítja kormányát. A történelem ismét burleszknek álcázza magát Csehországban.

Még az első forduló előtti kampányidőszakban járta egy elég gagyi vicc Csehországban, ami az amerikai elnökválasztással hasonlította össze a hazait, mondván, ott aztán van kenyai, olasz, norvég vagy épp mormon jelölt is, de az mind semmi, mert a cseheknek jutott zsidó, svájci, japán, de még egy avatar is.

Most azt mondjuk, hogy ez volt a legklasszabb olimpia, amit valaha láttunk, de most túlhevültek vagyunk, még az elvonási tüneteink is csak ritkásan jelentkeznek. Majd hetek múlva, kijózanodván belátjuk, hogy tényleg ez volt a csúcsok csúcsa, s nem is csak azért, mert mi - a magyarok - olyan jól szerepeltünk, hanem mindenért. Csak egy baja volt: ahogy elkezdődött, már véget is ért.

Szombaton Robert Fico - pártja, a Smer élén - laposra verte a teljes mezőnyt; ha akar, egyedül is kormányozhat. A baloldal győzelménél tán csak a jobboldal veresége nagyobb; a jó hír viszont az, hogy röpült végre a törvényhozásból Ján Slota és erősen barna színezetű nemzeti pártja. A rossz hírt pedig ne is kérdezzék, azt a magyarok szolgáltatják: szavazataik felét belehajigálták a Dunába. Igaz, nem ok nélkül.