Szlovákia választott

A rossz rendőr és jó rendőrkutya

Külpol

Nyilván a remény halt meg utoljára, pedig csak az ­történt, amire minimum tavaly nyár óta számított mindenki, akit valamennyire is érdekelt „északi szomszédaink” közélete: a nép megválasztotta államelnöknek Robert Fico emberét, az egykori harcostársat, későbbi renegátot, aki épp ezért a funkcióért csekkolt vissza az akolba. De miért történt mindez így? Eshetett volna máshogyan is?

Utólag persze nem kunszt alternatív történeteket kitalálni, de jelen esetben nem istentől elrugaszkodott kijelentés az, hogy igen, történhetett volna. Egy esetben: ha Zuzana Čaputová elindul a második elnöki ciklusáért. De nem indult el, s erre jó oka volt, leginkább az, hogy egy év – még az időnként kicsit furcsa Szlovákiában is – 365 napból áll. S ennek jóval kisebb hányada telt azzal Čaputová számára, hogy a világban megjelenítette Szlovákia 21. századi arculatának nemesebbik élét, vagy éppenséggel tevőlegesen is korszerű európai politikát folytathatott. Ellenben minden áldott nap el kellett viselnie Robert Fico és pártja, sajtója, rajongótábora, s minden további anyjakínja 0–24-ben tolt hazaárulózását, mocskolódását, nyomásgyakorlását.

Zuzana Čaputová dilemmája sokban hasonlatos volt Karácsony Gergelyéhez a 2022-es előválasztás hajrájában. S ez minden téves közvélekedéssel szemben nem az – vagy engedjük meg, hogy nem elsősorban az –, hogy mi lesz jobb nekem emberileg és politikailag. Karácsonynak az elbukott miniszterelnöki versengés után mennyi esélye maradt volna a főpolgármesteri újrázásra? S mi következhetett volna abból, ha 2024-ben Orbán visszakapja – e felállás szerint ajándékba – a fővárost? Lehet ez a „jobb, ha én állok itt, mint ha bárki más” mesketéje is, de jobb nem belegondolni abba, hogy ha most egy vesztes Karácsony állna szemben az „emberarcú” fideszes jelölttel (Vitézyvel, ki mással). Čaputová pedig? Ha ő most csak szimplán visszatér civil mozgalmárnak, mint volt valaha, vagy akár a maga tehetsége szerint segíti az időközben a legnagyobb ellenzéki párttá fejlődött egykori mozgalmát, a Progresszív Szlovákiát (PS), de még akkor is, ha – mint arról a kiszállása idején szárnyra kapó híresztelések szóltak – megtalálja egy hivatal valahol az európai vagy atlanti szövetségi rendszerben, nos, akkor is, mindhárom esetben is nagyobb szolgálatot tehet hazájának, Európának és minden kedves olvasónknak, mint ha az elkövetkező öt évet az immár a miniszterelnöki hatalom teljes arzenáljával felruházott Robert Ficóval folytatott eleve hendikepes és minden bizonnyal meddő küzdelemnek szenteli.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.