Szlovákia választott

A rossz rendőr és jó rendőrkutya

Külpol

Nyilván a remény halt meg utoljára, pedig csak az ­történt, amire minimum tavaly nyár óta számított mindenki, akit valamennyire is érdekelt „északi szomszédaink” közélete: a nép megválasztotta államelnöknek Robert Fico emberét, az egykori harcostársat, későbbi renegátot, aki épp ezért a funkcióért csekkolt vissza az akolba. De miért történt mindez így? Eshetett volna máshogyan is?

Utólag persze nem kunszt alternatív történeteket kitalálni, de jelen esetben nem istentől elrugaszkodott kijelentés az, hogy igen, történhetett volna. Egy esetben: ha Zuzana Čaputová elindul a második elnöki ciklusáért. De nem indult el, s erre jó oka volt, leginkább az, hogy egy év – még az időnként kicsit furcsa Szlovákiában is – 365 napból áll. S ennek jóval kisebb hányada telt azzal Čaputová számára, hogy a világban megjelenítette Szlovákia 21. századi arculatának nemesebbik élét, vagy éppenséggel tevőlegesen is korszerű európai politikát folytathatott. Ellenben minden áldott nap el kellett viselnie Robert Fico és pártja, sajtója, rajongótábora, s minden további anyjakínja 0–24-ben tolt hazaárulózását, mocskolódását, nyomásgyakorlását.

Zuzana Čaputová dilemmája sokban hasonlatos volt Karácsony Gergelyéhez a 2022-es előválasztás hajrájában. S ez minden téves közvélekedéssel szemben nem az – vagy engedjük meg, hogy nem elsősorban az –, hogy mi lesz jobb nekem emberileg és politikailag. Karácsonynak az elbukott miniszterelnöki versengés után mennyi esélye maradt volna a főpolgármesteri újrázásra? S mi következhetett volna abból, ha 2024-ben Orbán visszakapja – e felállás szerint ajándékba – a fővárost? Lehet ez a „jobb, ha én állok itt, mint ha bárki más” mesketéje is, de jobb nem belegondolni abba, hogy ha most egy vesztes Karácsony állna szemben az „emberarcú” fideszes jelölttel (Vitézyvel, ki mással). Čaputová pedig? Ha ő most csak szimplán visszatér civil mozgalmárnak, mint volt valaha, vagy akár a maga tehetsége szerint segíti az időközben a legnagyobb ellenzéki párttá fejlődött egykori mozgalmát, a Progresszív Szlovákiát (PS), de még akkor is, ha – mint arról a kiszállása idején szárnyra kapó híresztelések szóltak – megtalálja egy hivatal valahol az európai vagy atlanti szövetségi rendszerben, nos, akkor is, mindhárom esetben is nagyobb szolgálatot tehet hazájának, Európának és minden kedves olvasónknak, mint ha az elkövetkező öt évet az immár a miniszterelnöki hatalom teljes arzenáljával felruházott Robert Ficóval folytatott eleve hendikepes és minden bizonnyal meddő küzdelemnek szenteli.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.