VERZIÓ melléklet

A tizenkettedik

Film

Ez élesbe’ megy. Ez a fesztivál. A tizenkettedik.

Ennyi idő kellett csak, hogy totál beélesedjen, ez egy ember életében sem drámaian hosszú szakasz, igaz, ki lehet járni alatta néhány iskolát. Nem túl nagy idő egy fesztivál történetében sem, ahogy elnézzük a körülöttünk forró világot, pár száz évig még nagy szüksége lesz az emberiségnek a Verzióra. Történelmi léptékkel meg kimondottan smafu a tucatnyi esztendő.

De most ki sem kell nyitnunk a szemünket, ki sem kell nyitnunk a fülünket, hiányozhat belőlünk bárminő ez irányú fogékonyság, akkor is tudjuk: Európa élete e napokban hajszálpontosan arról szól, amiről a Verzió zenél már tizenkét éve. Az alapítása óta ezt tolja a képünkbe: a megszomorítottak, a kisemmizettek, a létükben fenyegetettek, az üldözöttek panaszát. Hogy az ő méltóságuk a mi méltóságunk, az ő sokszor veszélyeztetett életük a mi veszélyes életünk.

Európában menekültválság van. Magyarország nem lát, nem látott belőle semmit. Amit megmutattak neki politikai vezetői, az minden állításában hamis kép volt. Pedig demonstrációs szándékkal terelték a menekülteket a főváros közepére, a Keleti pályaudvar környékére, mint ahogy demonstrálni hivatott valamit az ország köré csavart szögesdrótos kerítés is, olyasmit, mint a magyar nyelvű plakátkampány, csak a szögesdrót adott esetben sokkal jobban fáj, feltépi a bőrt, belevág a szövetekbe. Aztán eltűntek a Keleti környékéről a menekültek, s a társadalmi párbeszéd jegyé­ben szorgos kezek átpingálták a plakátokat is. De a hazugság itt maradt, mint ahogy maga az immár láthatatlanná tett menekültkrízis is. Akire a közösség azt a feladatot terhelte, hogy mondjon igazat, tájékoztasson bennünket a világ dolgairól, s a ránk eső rész megoldását irányítsa, biztosítsa hozzá a feltételeket, nos, az éppen hazudozik tele szájjal, s minden erejével azon van, hogyan tolhatná az egész bajt a portáján kívülre, a szomszédok kertjébe.

Csak azok beszélnek a valóságról, akik nem kapták ezt a terhet, hanem maguk vállalták, ahogy a Verzió teszi tizenkét éve. Mondhatjuk minderre, hogy ha jobban figyeltünk volna e tizenkét esztendő alatt, akkor legalábbis a magunk részéről rendben lenne minden, helyén lenne a szívünk és az eszünk, s tudnánk, hogyan kell cselekedni – így vagy úgy tesszük is, amit tenni kell, kétségtelen nehézségek között. S teszi a Verzió is, irigylésre méltó következetességgel az indulása óta. Megtisztelő és felemelő, hogy még mindig együtt tehetjük.
S tudjuk, hogy sikerül is. Addig meg lesz me­gint egy jó fesztiválunk, pár tartalmas napunk.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.