VERZIÓ melléklet

A tizenkettedik

Film

Ez élesbe’ megy. Ez a fesztivál. A tizenkettedik.

Ennyi idő kellett csak, hogy totál beélesedjen, ez egy ember életében sem drámaian hosszú szakasz, igaz, ki lehet járni alatta néhány iskolát. Nem túl nagy idő egy fesztivál történetében sem, ahogy elnézzük a körülöttünk forró világot, pár száz évig még nagy szüksége lesz az emberiségnek a Verzióra. Történelmi léptékkel meg kimondottan smafu a tucatnyi esztendő.

De most ki sem kell nyitnunk a szemünket, ki sem kell nyitnunk a fülünket, hiányozhat belőlünk bárminő ez irányú fogékonyság, akkor is tudjuk: Európa élete e napokban hajszálpontosan arról szól, amiről a Verzió zenél már tizenkét éve. Az alapítása óta ezt tolja a képünkbe: a megszomorítottak, a kisemmizettek, a létükben fenyegetettek, az üldözöttek panaszát. Hogy az ő méltóságuk a mi méltóságunk, az ő sokszor veszélyeztetett életük a mi veszélyes életünk.

Európában menekültválság van. Magyarország nem lát, nem látott belőle semmit. Amit megmutattak neki politikai vezetői, az minden állításában hamis kép volt. Pedig demonstrációs szándékkal terelték a menekülteket a főváros közepére, a Keleti pályaudvar környékére, mint ahogy demonstrálni hivatott valamit az ország köré csavart szögesdrótos kerítés is, olyasmit, mint a magyar nyelvű plakátkampány, csak a szögesdrót adott esetben sokkal jobban fáj, feltépi a bőrt, belevág a szövetekbe. Aztán eltűntek a Keleti környékéről a menekültek, s a társadalmi párbeszéd jegyé­ben szorgos kezek átpingálták a plakátokat is. De a hazugság itt maradt, mint ahogy maga az immár láthatatlanná tett menekültkrízis is. Akire a közösség azt a feladatot terhelte, hogy mondjon igazat, tájékoztasson bennünket a világ dolgairól, s a ránk eső rész megoldását irányítsa, biztosítsa hozzá a feltételeket, nos, az éppen hazudozik tele szájjal, s minden erejével azon van, hogyan tolhatná az egész bajt a portáján kívülre, a szomszédok kertjébe.

Csak azok beszélnek a valóságról, akik nem kapták ezt a terhet, hanem maguk vállalták, ahogy a Verzió teszi tizenkét éve. Mondhatjuk minderre, hogy ha jobban figyeltünk volna e tizenkét esztendő alatt, akkor legalábbis a magunk részéről rendben lenne minden, helyén lenne a szívünk és az eszünk, s tudnánk, hogyan kell cselekedni – így vagy úgy tesszük is, amit tenni kell, kétségtelen nehézségek között. S teszi a Verzió is, irigylésre méltó következetességgel az indulása óta. Megtisztelő és felemelő, hogy még mindig együtt tehetjük.
S tudjuk, hogy sikerül is. Addig meg lesz me­gint egy jó fesztiválunk, pár tartalmas napunk.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.