VERZIÓ melléklet

A tizenkettedik

Film

Ez élesbe’ megy. Ez a fesztivál. A tizenkettedik.

Ennyi idő kellett csak, hogy totál beélesedjen, ez egy ember életében sem drámaian hosszú szakasz, igaz, ki lehet járni alatta néhány iskolát. Nem túl nagy idő egy fesztivál történetében sem, ahogy elnézzük a körülöttünk forró világot, pár száz évig még nagy szüksége lesz az emberiségnek a Verzióra. Történelmi léptékkel meg kimondottan smafu a tucatnyi esztendő.

De most ki sem kell nyitnunk a szemünket, ki sem kell nyitnunk a fülünket, hiányozhat belőlünk bárminő ez irányú fogékonyság, akkor is tudjuk: Európa élete e napokban hajszálpontosan arról szól, amiről a Verzió zenél már tizenkét éve. Az alapítása óta ezt tolja a képünkbe: a megszomorítottak, a kisemmizettek, a létükben fenyegetettek, az üldözöttek panaszát. Hogy az ő méltóságuk a mi méltóságunk, az ő sokszor veszélyeztetett életük a mi veszélyes életünk.

Európában menekültválság van. Magyarország nem lát, nem látott belőle semmit. Amit megmutattak neki politikai vezetői, az minden állításában hamis kép volt. Pedig demonstrációs szándékkal terelték a menekülteket a főváros közepére, a Keleti pályaudvar környékére, mint ahogy demonstrálni hivatott valamit az ország köré csavart szögesdrótos kerítés is, olyasmit, mint a magyar nyelvű plakátkampány, csak a szögesdrót adott esetben sokkal jobban fáj, feltépi a bőrt, belevág a szövetekbe. Aztán eltűntek a Keleti környékéről a menekültek, s a társadalmi párbeszéd jegyé­ben szorgos kezek átpingálták a plakátokat is. De a hazugság itt maradt, mint ahogy maga az immár láthatatlanná tett menekültkrízis is. Akire a közösség azt a feladatot terhelte, hogy mondjon igazat, tájékoztasson bennünket a világ dolgairól, s a ránk eső rész megoldását irányítsa, biztosítsa hozzá a feltételeket, nos, az éppen hazudozik tele szájjal, s minden erejével azon van, hogyan tolhatná az egész bajt a portáján kívülre, a szomszédok kertjébe.

Csak azok beszélnek a valóságról, akik nem kapták ezt a terhet, hanem maguk vállalták, ahogy a Verzió teszi tizenkét éve. Mondhatjuk minderre, hogy ha jobban figyeltünk volna e tizenkét esztendő alatt, akkor legalábbis a magunk részéről rendben lenne minden, helyén lenne a szívünk és az eszünk, s tudnánk, hogyan kell cselekedni – így vagy úgy tesszük is, amit tenni kell, kétségtelen nehézségek között. S teszi a Verzió is, irigylésre méltó következetességgel az indulása óta. Megtisztelő és felemelő, hogy még mindig együtt tehetjük.
S tudjuk, hogy sikerül is. Addig meg lesz me­gint egy jó fesztiválunk, pár tartalmas napunk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.