Ennyi idő kellett csak, hogy totál beélesedjen, ez egy ember életében sem drámaian hosszú szakasz, igaz, ki lehet járni alatta néhány iskolát. Nem túl nagy idő egy fesztivál történetében sem, ahogy elnézzük a körülöttünk forró világot, pár száz évig még nagy szüksége lesz az emberiségnek a Verzióra. Történelmi léptékkel meg kimondottan smafu a tucatnyi esztendő.
De most ki sem kell nyitnunk a szemünket, ki sem kell nyitnunk a fülünket, hiányozhat belőlünk bárminő ez irányú fogékonyság, akkor is tudjuk: Európa élete e napokban hajszálpontosan arról szól, amiről a Verzió zenél már tizenkét éve. Az alapítása óta ezt tolja a képünkbe: a megszomorítottak, a kisemmizettek, a létükben fenyegetettek, az üldözöttek panaszát. Hogy az ő méltóságuk a mi méltóságunk, az ő sokszor veszélyeztetett életük a mi veszélyes életünk.
Európában menekültválság van. Magyarország nem lát, nem látott belőle semmit. Amit megmutattak neki politikai vezetői, az minden állításában hamis kép volt. Pedig demonstrációs szándékkal terelték a menekülteket a főváros közepére, a Keleti pályaudvar környékére, mint ahogy demonstrálni hivatott valamit az ország köré csavart szögesdrótos kerítés is, olyasmit, mint a magyar nyelvű plakátkampány, csak a szögesdrót adott esetben sokkal jobban fáj, feltépi a bőrt, belevág a szövetekbe. Aztán eltűntek a Keleti környékéről a menekültek, s a társadalmi párbeszéd jegyében szorgos kezek átpingálták a plakátokat is. De a hazugság itt maradt, mint ahogy maga az immár láthatatlanná tett menekültkrízis is. Akire a közösség azt a feladatot terhelte, hogy mondjon igazat, tájékoztasson bennünket a világ dolgairól, s a ránk eső rész megoldását irányítsa, biztosítsa hozzá a feltételeket, nos, az éppen hazudozik tele szájjal, s minden erejével azon van, hogyan tolhatná az egész bajt a portáján kívülre, a szomszédok kertjébe.
Csak azok beszélnek a valóságról, akik nem kapták ezt a terhet, hanem maguk vállalták, ahogy a Verzió teszi tizenkét éve. Mondhatjuk minderre, hogy ha jobban figyeltünk volna e tizenkét esztendő alatt, akkor legalábbis a magunk részéről rendben lenne minden, helyén lenne a szívünk és az eszünk, s tudnánk, hogyan kell cselekedni – így vagy úgy tesszük is, amit tenni kell, kétségtelen nehézségek között. S teszi a Verzió is, irigylésre méltó következetességgel az indulása óta. Megtisztelő és felemelő, hogy még mindig együtt tehetjük.
S tudjuk, hogy sikerül is. Addig meg lesz megint egy jó fesztiválunk, pár tartalmas napunk.
