A srác a seprűvel

Kris Kristofferson (1936–2024)

Film

Nem tudott jól énekelni. Nem volt ügyes gitáros. Színészi eszköztárát sem nevezheti senki túl széles körűnek. Sam Peckinpah, akinek három híres filmjében is szerepelt, valami olyasmit mondott róla, hogy találkozott már jobb színészekkel, de jobb emberrel még soha. Ám távolról sem ez a nyilván nagyon is viszonylagos jóembersége tette az amerikai kultúra egyik legnagyobb hatású alakjává, teremtő héroszává.

Dalszerzőként más tészta. A dalait játszotta/játssza mindenki, tényleg boldog-boldogtalan Elvistől Bob Dylanig, Jerry Lee Lewistól Mark Knopflerig, Frank Sinatrától a Margit-szigeti szökőkútig mindenki. S persze Johnny Cash, Willie Nelson és Janis Joplin. A Me and Bobby McGee-t, a Help Me Make It Through the Nightot vagy épp a Sunday Morning Coming Downt és a többit biztos ismeri mindenki. Vagy­is nem biztos. A világ talán legjobb rendőrségi propagandasorozatában, a napjainkban játszódó Blue Lightsban (2023) a belfasti szerv veteránja feszt azzal sokkolja fiatal kollégáját, hogy Kris Kristofferson micsoda egy világszám. Be nem áll a szája, többször is elmeséli az életrajz tán leghíresebb szakaszát, ám az ifjú próbarendőr csak néz, mint a moziban.

Visszatérve azonban az amerikai kultúrára gyakorolt hatására, nagyon határozottan kijelenthetjük, hogy azt nem csupán dalszerzőként érte el, abban bizony tökéletesen benne volt a fent fumigált gitárjátéka, a hangja és a színészi életműve is. Kris Kristofferson úgy a nagy egészben, mindezekkel együtt alkotott meghatározó erejű művet.

Legendák és mítoszok

Az életrajz tényleg mesébe illő. Vagy az is. Jó családból való gyerek. Az apja az Egyesült Államok légierejének kétcsillagos tábornoka, s mint ilyen, a fiát is katonai pályára szánja, s a dolog megy is a maga útján. A fiatal versenyző kezdetben a sporteredményeivel véteti észre magát, s az ilyesmi az Újvilágban köztudottan egyenes út a jobb egyetemek felé, bár neki szinte mindegy volt. Atlétika, amerikai foci, rögbi, később az ökölvívás számított a szakterületének. Aztán be is zupált, ahogy meg volt írva neki, szolgált például az NSZK-ban is (mint Elvis). A stúdiumaira sem lehetett panasz, Phi Beta Kappa Society, és hasonló nyalánkságok; 1958-ban diplomázott irodalomból (summa cum laude), majd jött – kell-e mondani, Rhodes-ösztöndíjasként – Oxford. Az út végén pedig egy katedra várta a West Pointon. Ha itt vége van, akkor is imponáló menetelés.

De Kris Kristofferson nem írta alá a híres katonai akadémián orra alá dugott szemtelenül megtisztelő szerződést, fuccsba ment az angol tanszék, ő inkább elutazott Nashville-be, és állást vállalt a Columbia Recordsnál – konkrétan viceházmesterit.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

K...va nagy következményei lesznek

  • narancs.hu

Nem engedték be a Tisza Párt szakértőit és Magyar Péter pártelnököt egy miskolci gyermekvédelmi otthonba, ám a szóváltásról készült felvétel seperc kint volt a Magyar Nemzet oldalán. 

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.