Dalszerzőként más tészta. A dalait játszotta/játssza mindenki, tényleg boldog-boldogtalan Elvistől Bob Dylanig, Jerry Lee Lewistól Mark Knopflerig, Frank Sinatrától a Margit-szigeti szökőkútig mindenki. S persze Johnny Cash, Willie Nelson és Janis Joplin. A Me and Bobby McGee-t, a Help Me Make It Through the Nightot vagy épp a Sunday Morning Coming Downt és a többit biztos ismeri mindenki. Vagyis nem biztos. A világ talán legjobb rendőrségi propagandasorozatában, a napjainkban játszódó Blue Lightsban (2023) a belfasti szerv veteránja feszt azzal sokkolja fiatal kollégáját, hogy Kris Kristofferson micsoda egy világszám. Be nem áll a szája, többször is elmeséli az életrajz tán leghíresebb szakaszát, ám az ifjú próbarendőr csak néz, mint a moziban.
Visszatérve azonban az amerikai kultúrára gyakorolt hatására, nagyon határozottan kijelenthetjük, hogy azt nem csupán dalszerzőként érte el, abban bizony tökéletesen benne volt a fent fumigált gitárjátéka, a hangja és a színészi életműve is. Kris Kristofferson úgy a nagy egészben, mindezekkel együtt alkotott meghatározó erejű művet.
Legendák és mítoszok
Az életrajz tényleg mesébe illő. Vagy az is. Jó családból való gyerek. Az apja az Egyesült Államok légierejének kétcsillagos tábornoka, s mint ilyen, a fiát is katonai pályára szánja, s a dolog megy is a maga útján. A fiatal versenyző kezdetben a sporteredményeivel véteti észre magát, s az ilyesmi az Újvilágban köztudottan egyenes út a jobb egyetemek felé, bár neki szinte mindegy volt. Atlétika, amerikai foci, rögbi, később az ökölvívás számított a szakterületének. Aztán be is zupált, ahogy meg volt írva neki, szolgált például az NSZK-ban is (mint Elvis). A stúdiumaira sem lehetett panasz, Phi Beta Kappa Society, és hasonló nyalánkságok; 1958-ban diplomázott irodalomból (summa cum laude), majd jött – kell-e mondani, Rhodes-ösztöndíjasként – Oxford. Az út végén pedig egy katedra várta a West Pointon. Ha itt vége van, akkor is imponáló menetelés.
De Kris Kristofferson nem írta alá a híres katonai akadémián orra alá dugott szemtelenül megtisztelő szerződést, fuccsba ment az angol tanszék, ő inkább elutazott Nashville-be, és állást vállalt a Columbia Recordsnál – konkrétan viceházmesterit.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
