Verzió melléklet

A tizenegyedik

Film

Nemcsak a tizenegyedik fesztivál, hanem a tizenegyedik vonatkozó melléklet a Magyar Narancsban.

Nincs ezen sok szépítenivaló: együtt élünk, a Verzió a születésétől fogva velünk van, szeretjük. Szeretjük, mert még mindig tudunk tanulni belőle, mert még mindig felkavar, s ha netán elbizonytalanodunk, pontosan megmutatja, hogy hol a helyünk: kivel vagyunk. Összenőttünk, ha szépen akarom mondani.

Összeszorultunk, ha nem annyira szépen. Évről évre, egyik filmről a másikra, egyik írásról a másikra: egyre szűkebb helyen, s nemcsak a vetítőtermek hirtelen beálló sötétjében, de valami nyomasztó külső sötétedésben is, egyre csak közeledve egymáshoz. De annyira, hogy most már érezzük a másik hátát. A mi hátunkon. Annak tudjuk nekivetni. Így állunk a Verzióval: hátat hátnak vetve, s jöjjön, aminek jönnie kell.

Tizenegy év távolából is kristálytisztán látszik, valaha az volt a jó a Verzióban, hogy közel hozta a távolt. Mert harcolj bár nap mint nap az ember jogaiért, abban a biztonságban és bizonyosságban élsz, hogy a magadét képes vagy megvédeni, s ezért lehetőségeid szerint azon vagy, hogy fussa energiáidból szűkebb s tágabb környezeted ez irányú dolgaiban is segítőleg részt vállalni. Ha sikerül, örülsz, ha nem, nos, akkor sem adod fel. De mi van akkor, ha úgy látod, hogy már nem külső erő, nem a segítőtársad, adott esetben a Verzió hozza közelebb a távolt, hanem jön az magától. Gyorsabban, mint kellene. Gyorsabban, mint szeretnéd. A tőled oly távolinak tűnő jogsérelmekről, társadalmi merényletekről, az elnyomásról beszélek.

Arról beszélek, ami itt, ezeken a lapokon következik, hogy az itt tárgyalt filmek játszódjanak bár Kínában, Szibériában vagy a bolygó legtávolabbi csücskeiben szegődjön az emberi jogok védelmébe a kamera, egy csomó róluk szóló írásban megjelenik a kitétel: „innen, Magyarországról nézve ez azért is fontos…”, „nekünk annál is többet jelent, hiszen…” De hát értik úgyis, hogy miről beszélek.

Így állunk a Verzióval: hátat hátnak vetve, s jöjjön, aminek jönnie kell. Egy újabb felkavaró, felemelő, nagyszerű emberjogi filmfesztivál!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.