Nekrológ

Az utolsó európai filmcsillag

Film

Alain Delon (1935–2024)

Van egy jelenet Henri Verneuil 1963-ban készült Alvilági melódia (Mélodie en sous-sol) című filmjében. Nyitott tetejű tűzpiros sportkocsi halad kényelmesen a Croisette-en, Cannes-ban. Jobbra a tenger, balra a méregdrága szállodák, a volán mögött Alain Delon. Az egyik szállodából épp kilép egy bikinis nő, persze, hisz’ karnyújtásnyira a tenger, csak át kell vágnia a kijelölt gyalogátkelőhelyen, oly szép, lehetne akár manöken is. Rámosolyog az elsuhanó autóban bámészkodó, csinos fiúra, ő pedig mosolyogva visszainteget. A kép gyönyörű… és módfelett ironikus, tulajdonképpen egy karikatúra.

Bár a celluloidszalag, s különösen mindaz, amit rögzítenek rá (rögzítettek valaha is) romlandó, romlandóbb, mint a málna vagy a hal, mégis ez marad meg Alain Delonból. Ez a kép. Mert valójában mind megveszünk azért, ami elveszendő, s imádjuk a legtöbbet, ami széthull.

Ráadásul a képen minden hamis, a hős öltönyének utolsó cérnaszála, az autó, alkalmasint még a napsütés is (gondoljunk csak az eredeti címre). Delon valójában csóró bűnöző, nemrég két évet húzott le a sitten, 27 éves, munkája nincs, a szülei nyakán él, akik ezt napi rendszerességgel az orra alá dörgölik. „Szerencséjére” korábbi cellatársa egy igazi nehézfiú (Jean Gabin, ki más?) épp nekivág a nagy bulinak, kirabolni a Palm Beach kaszinót, a Riviéra e híres műintézményét (áll ma is, lehet még próbálkozni).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.