Nekrológ

Az utolsó európai filmcsillag

Film

Alain Delon (1935–2024)

Van egy jelenet Henri Verneuil 1963-ban készült Alvilági melódia (Mélodie en sous-sol) című filmjében. Nyitott tetejű tűzpiros sportkocsi halad kényelmesen a Croisette-en, Cannes-ban. Jobbra a tenger, balra a méregdrága szállodák, a volán mögött Alain Delon. Az egyik szállodából épp kilép egy bikinis nő, persze, hisz’ karnyújtásnyira a tenger, csak át kell vágnia a kijelölt gyalogátkelőhelyen, oly szép, lehetne akár manöken is. Rámosolyog az elsuhanó autóban bámészkodó, csinos fiúra, ő pedig mosolyogva visszainteget. A kép gyönyörű… és módfelett ironikus, tulajdonképpen egy karikatúra.

Bár a celluloidszalag, s különösen mindaz, amit rögzítenek rá (rögzítettek valaha is) romlandó, romlandóbb, mint a málna vagy a hal, mégis ez marad meg Alain Delonból. Ez a kép. Mert valójában mind megveszünk azért, ami elveszendő, s imádjuk a legtöbbet, ami széthull.

Ráadásul a képen minden hamis, a hős öltönyének utolsó cérnaszála, az autó, alkalmasint még a napsütés is (gondoljunk csak az eredeti címre). Delon valójában csóró bűnöző, nemrég két évet húzott le a sitten, 27 éves, munkája nincs, a szülei nyakán él, akik ezt napi rendszerességgel az orra alá dörgölik. „Szerencséjére” korábbi cellatársa egy igazi nehézfiú (Jean Gabin, ki más?) épp nekivág a nagy bulinak, kirabolni a Palm Beach kaszinót, a Riviéra e híres műintézményét (áll ma is, lehet még próbálkozni).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.