Nekrológ

Az amerikai nagybácsi

Gene Hackman (1930–2025)

Film

Van egy jelenet… persze, ez az egész történet – egy fényes mozicsillag pályája – elmesélhető lenne pusztán jelenetek egymás utáni felsorolásával. De ez a jelenet egészen különleges, ilyet egyetlen kábítószeres történetben sem lehet látni.

Félelmetes, megrázó, pedig szinte nem történik közben semmi. Az 1971-es Cisco Pike című filmről beszélünk, akkoriban nagy szezonja volt az ilyesmiknek, ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, az 1969-es Szelíd motorosok utózmányai­nak. Leo Holland, a gonosz zsaru beállít üldözöttje, a kábszerterjesztéstől és elszánt üldözőjétől mindenáron szabadulni igyekvő szerencsétlen barátnőjéhez, és nekilódult szívdobogására panaszkodva kér egy pohár vizet. Idegesítően sokáig marad, s feszt magyaráz közben mindenféle marhaságokat, ám mielőtt kéretlen vizitjéből távozna, még bemutat egy olyan helyben futást, melytől lehelet megszegik, szó bennszakad. Nincsenek megelevenedő hallucinációk, nincs lassan aláereszkedő sárga köd, bódulat, nincs semmi mutatvány, csak az a helyben futás, és mégis látszik, hogy be van a csávó tépve, mint az állat. Félelmetes és szánalmas egyszerre, de a kép letaglózó erejű. Benne van minden abban a pár percben, amit például A francia kapcsolat 2 (1975) külön bő félórás kábítószeres betétjében látunk, amikor szegény jó Popeye Doyle-t először ágyhoz szíjazzák és úgy lövik be, egészen addig, míg aztán maga nem kaparja a falat egy újabb löketért. De ez semmi, abban a helyben futásban benne van Gene Hackman összes többi futása is, maradván A francia kapcsolat 2-nél, az is, amikor a végső nagyjelenetben előbb egy trolibuszt, majd egy épp nekilendülő vitorlás hajót is lefut.

A farmer felesége (1974) elején, Zandy (Hackman) lejön a Sierrákból a hajóállomásra, hogy átvegye újsághirdetés útján szerzett keleti parti reménybelijét. Jön először, mint aki ott sincs, épp talán csak arra járt, megnéz ezt-azt, bekukkant valami ponyva alá, a vak is láthatja, hogy ő csak egy bámész járókelő vagy egy eltévedt utas, de nézzen bárhova is, fel egyenest a levegőbe, minden pillantása valami csavarral, mandinerből, lepattanóból az állomás előtt elárvultan várakozó Liv Ullmannt pásztázza. Amikor a nő észreveszi, hisz’ minden arra járót megnéz reménykedve, akkor ő még nem látszik észrevenni, sőt elmegy mellette, bebámul az állomás ablakán, hogy aztán hirtelen visszafordulva a nevén szólítsa a várakozót; a nevén szólítsa, s azzal a lendülettel a szemére is vesse, hogy hazudott a levelében, mert nem is huszonöt éves, hanem sokkal több. Ullmann be is vallja menten, hogy harminckettő.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.