A szerk.

Újévkor volt Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, s ez az alkalom nagy lehetőségeket tartogathatna. Petőfi életútja, életműve páratlan. Kevés olyan költő lehet a világirodalomban, aki alig tíz év alatt szinte minden zsánerben remekműveket alkotott, s életműve annak ellenére sem mondható töredékesnek, hogy mindössze 26 és fél évet élt. És ha ehhez még hozzátesszük a forradalmár, hősi halott alakját, nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak holmi nemzeti büszkeség okán dicsekedhetnénk vele, s lehetne a szívünk közepében.

Szembetűnő a hasonlóság a több mint 30 évvel ezelőtt a közelben felállított Kun Béla-szoborcsoporttal. 

Hétfő este az uniós tagállamok nagykövetei megállapodtak arról, hogy – az Európai Bizottság egyik erre vonatkozó, eredeti javaslatát összegszerűen némileg módosítva, de a lényegét nem érintve – összesen 12,1 milliárd euró Magyarországnak szánt uniós támogatást felfüggesztenek, és ezek kifizetését különböző feltételekhez kötik.

Ha Orbán ki is csikarja az uniós forrásokhoz való hozzáférést, azt az EU-s és a NATO-tagállamokkal szembefordulva teszi.

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Nem a megfélemlítés szándéka áll a tanárok kirúgásának a hátterében – azon már túl vannak.

Róma messze van. Székesfehérvártól különösen. Persze, mi nincs messze Székesfehérvártól? A kérdés ugyan költői, mégis lenne egy tippünk.

Noha a magyar köztársasági elnök fix időpontú, konkrét eseményre – a november 26-i Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) program miatt – utazott Ukrajnába, látogatásának értékelésekor ez a tény a legmellékesebb.

Magyarország, hogy ne sodródjon céltalanul, más, drabálisabb vagy éppen nálánál csekélyebb súlyú nemzetektől ide-oda lökdösve, taszigálva, általuk orrba rúgva a nemzetek nagy közösségének folytonosan változó, sunyi áramlásoktól mozgatott s mindig veszélyes közegében, két szilárd ponthoz, két, a vad vizek fölé magasodó szirthez kötötte magát, s e két köteléktől reméli megőrizni önbizalmát s hangsúlyos jelenlétét az államéletét körbeölelő, zaklatott áramlásban.

Elkezdődött a futball-vb, lejátszották Dzsu­dzsák Balázs zsíroskenyér-meccsét, Orbán Viktor pedig képes volt azt mondani a rádióban, hogy „Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket”. Ám e hírek a közelébe sem érhettek annak, hogy megjelent Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című száma. 

Ha valaki a múlt hét második felében feltévedt az információs szupersztráda magyarországi szakaszára, könnyen Felcsút szűkebb vonzáskörzete felé ragadt az útja – alkalmasint el sem tudta kerülni hazánk főfaluját. Két röpke nap alatt három jó hír is belepte a sajtó minden részét (felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül). Fussuk át ezeket – nyilván okulásból – szép sorjában.