A szerk.

Velem vagy ellenem

A szerk.

Néhány napja kiszivárogtatták a lehetőségét, hétfőn bejelentették, kedden az Országgyűlésben a mamelukokkal (s némi szélsőjobbos rásegítéssel) elfogadtatták, és mire lapunk megjelenik, valószínűleg már hatályba is léptetik a kötelező orvosi kamarai tagság eltörlését.

Az elfogadott jogszabály lehetővé teszi, hogy a kamarai tagsággal nem rendelkezők is praktizáljanak orvosként, s az etikai eljárások átkerülnek az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz. A kormányzati indoklás szerint, amelyet Takács Péter, a rendőrminisztérium egészségügyért felelős államtitkára vezetett elő, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) akadályozza az új ügyeleti rendszer működését, „és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait”. Takács nem sokkal korábban az őszinte kiborulás jegyében megjegyezte: az, hogy a Kamara fenyegeti az új ügyeleti rendszert támogató tagjait, a „legsötétebb kommunista időket” idézi.

A kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetése nem feltétlenül elborzasztó politikai tett, és a rendszerváltozás óta nem is a Fidesz él vele először. A kamara a még létezgető szocializmus alkonyán, 1988 végén alakult önkéntes alapon. Az 1994 tavaszán, az MDF-kormány utolsó napjaiban elfogadott törvény az orvosoknak kötelező tagságot írt elő a szervezetben, 1997-ben pedig kimondta az Alkotmánybíróság, hogy a kötelező tagság az orvostársadalom speciális szakmája miatt nem sérti a szabad egyesülés alapjogát.

A helyzet a 2006-os választás után ismét változott: a második Gyurcsány-kormány Molnár Lajos szakminiszter irányításával belevágott az egészségügyi reformba, amelynek részeként eltörölte az egészségügyi szférában a kötelező kamarai tagságot. „2006. szeptember 1. a magyar egészségügy szeptember 11-jeként vonul be a történelembe” – kommentálta a számára szörnyű lépést a MOK akkori, Fidesz-kompatibilis elnöke, Éger István. Az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke, Mikola István pedig az alábbi harcias kijelentést tette „Remélem, hogy [az orvosok] megszervezik magukat, remélem, hogy megindulnak, remélem, demonstrációk demonstrációkat fognak követni.” Erre aztán nem volt szükség, mert az Őszöd miatt defenzívába szorult kormány kármentésként éppen az egészségügyi reformot engedte el a leghamarabb; jóllehet a meghirdetett intézkedéscsomag több eleme, így a kötelező tagság eltörlése 2007-ben életbe lépett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.