László Ferenc

Volt dadaista, szocialista és alkoholista, burzsoának öltözött polgárpukkasztó, egyházalapító és esernyőgyűjtő. S mind e zavarba ejtően jó maszkok mögött: zabolázhatatlan fantáziájú, nagy zeneszerző.

Ez legfeljebb a KDNP-szavazóknak felháborító. Ők pedig nincsenek sokan.

Népszerű tudományos ismeretterjesztés – a múlt század közepén és második felében kiváló tudósok, ókortörténészek és klasszika-filológusok egész sora művelte ezt az egyszerre hálás és hálátlan műfajt.

Uramisten, miféle jelenet az, amikor egy idegen középkorú férfi kiugrik a dobozból, hogy meglepetést szerezzen egy kamasz srácnak?!

Csak csínján a fogadalmakkal! – erre int minket Mozart 1781-es müncheni operája, persze nem az életvezetési és egészségmegőrző fogadkozásoktól eltanácsolva, hanem inkább a „most az első embert, aki szembejön” típusú fölfohászkodásoktól.

Kezdjük egyszer innen a beszámolót: ritka egyértelmű rendezői bukás volt A trubadúr bemutatója az Erkel Színházban.