„A jellemem, a jellemem. / Aleko, miért törsz ellenem?” – a Három nővér dúvad hadnagya, Szoljonij idézgeti e sorokat Puskin Cigányok című poémájából, s a pesti közönség mindeddig csupán ily kurtán találkozhatott Alekóval. A szabadságvágyból vándorcigányokhoz csatlakozó, majd ott a feleségét féltékenységből meggyilkoló indulatos alak most végre Rahmanyinov egyfelvonásos operájának címszereplőjeként is ismerősünkké vált azon a jócskán megkésett és koncertszerű magyarországi bemutatón, amelyet ugyan ki másnak, mint Kocsis Zoltánnak köszönhettünk. Az 1892-es műről megtudhattuk, hogy lendületes és eredeti hangvételű (habár zsánerező jeleneteiben az Igor herceg poloveci felvonását felidéző) opera: igazi jóféle másodvonalbeli darab, sok szép részlettel. Ilyen például Aleko kavatinája, mely hálás számot eddig orosz baritonok és basszisták áriaestjein hallhattuk. E kavatinát és Aleko egész szólamát a sokfelé invitált orosz basszus, Dmitrij Uljanov (a család másik ágából) énekelte: komoly autoritással és vokálisan fegyelmezett, mégis hevesnek ható indulattal. A véres háromszög további két szereplője, a Zemfira szerelemvágyát a pódiumon vörös estélyiben képviselő örmény szoprán, Karine Babajanyan és a fiatal cigány csábító szerenádjával megdicsőülő ifjú tenor, Alexander Mikhailov ugyancsak minőségi teljesítményt nyújtott, s olykor egészen elfeledtette velünk a koncertszerű forma eredendő drámaiatlanságát. Ahogy feledtette azt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar is, épp csak az utóbbi, több mint 70 taggal kiálló formáció bizonyult olykor jócskán hangosabbnak az optimálisnál. Remek koncert volt a múlt keddi, s az volt már az első részében is, amikor az izraeli Shai Wosner és Kocsisék Beethoven c-moll zongoraversenyét játszották: távol az opera egzotikumától, erő és elegancia váltakozásával.
BTF, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 12.
