Tévé

Kicsinyítő képző

Kismenők

Interaktív

Uramisten, miféle jelenet az, amikor egy idegen középkorú férfi kiugrik a dobozból, hogy meglepetést szerezzen egy kamasz srácnak?!

Vagy amikor úszóedzőnek adja ki magát, hogy az uszodában jusson egy kislány közelébe?! Márpedig ilyen furcsa, zavarba ejtő és kínos bejátszásokban bővelkedik a TV2 gyermek-tehetségkutató kavalkádja, ahol a cukros zaklató szerepét Till Attilára és a hol vízvezeték-szerelőnek, hol tanár néninek beöltöző Ördög Nórára osztották. Ők viszik meg a jó hírt a gyerekeknek, hogy bejutottak a műsorba, a zsűri színe elé, ahol aztán kisebb megszakításokkal tovább terjeng, adásonként összesen három teljes órán át az őszintétlen cukrosság.

„Gyönyörűen artikulálsz” – dicséri például Ábel Anita a bájos magyar-kínai versmondó kislányt, akinek jelenleg nincs S hangzója. Ami azért még akkor is érdemi hiányosságnak tekinthető, ha mindeközben persze jól tudjuk: a TV2-nek – ettől a műsortól eltekintve – sem most, sem pedig a jövőben nem lesz szüksége 6-7 éves versmondókra, de éppígy 5 éves cuki tündérkére és 10 éves versenytáncosokra sem. (Ez természetesen nem csupán a TV2-re igaz: tényleg, mi is lett az RTL Klub hasonló tehetségkutatójában felfedezett kis mesemondóból?)

A most fel-, majd eltűnő gyermektehetségek helyett ez a műsor is sokkal inkább a zsűri túlélését szolgálja: hiszen róluk aztán fix, hogy hallunk még a jövőben! „Ez az életem, ez folyik az ereimben” – mondja magáról Ábel Anita, aki a zsűriben ülve, csak úgy mellékesen, érzékletesen jelzi mindannyiunk számára, hogy ugyan mivé is nőheti ki magát egy valaha remek gyerekszínész. Akárcsak Ábel, hát a csatorna többszörös érdemes zsűritagja, Lajtai Kati is az elragadtatott üzemmódba kapcsolja magát. „Itt lent is megindult a buli” – mutat például az ölére néhány kamaszrocker produkcióját értékelvén, remélhetőleg csupán majdan megszületendő, pár hónapos magzatára utalva. S persze nem hiányozhat innen Hajós András sem, akinek talán legjobb műfaja a zsűrizés: még egy-egy jól becsomagolt kritikai megjegyzést is sikerrel megkockáztat, és „tényleg vicces a bácsi” – ahogy azt az egyik cuki-muki csöppség spontán módon megállapítja. És végül jó eséllyel a negyedik zsűritag, a balettművész Apáti Bence lesz a Kismenők valódi felfedezettje: egy-egy épkézláb mondatokban fogalmazó, jóképű férfi igazán elkélne minden televíziós zsűribe.

A felvonultatott gyermekek persze a gejl túlhabzás közepette is szépen kitesznek magukért. Ki meghatóan bájos, ki meg ráadásul tehetséges is: megérdemlik a képernyőn való szereplés lehetőségét. Csak a valóság ne vágná orrba őket még ebben a cukros közegben is! Mint azt a kreolosabb bőrű fiút, akit valamilyen megmagyarázhatatlan (?) okból durván lepontozott a stúdióban helyet foglaló társadalmi zsűri, az apukák, anyukák, nagyszülők és gyerekek kockákba csoportosított gyülekezete. A jelenet megalázó volt, rossz emlékét még az sem feledtette, hogy a következő énekes személyében alighanem ráleltünk korunk Sugár Bercijére.

TV2, április 16.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.