Opera

Ölj meg, ölelj meg!

Mozart: Idomeneo

Zene

Csak csínján a fogadalmakkal! – erre int minket Mozart 1781-es müncheni operája, persze nem az életvezetési és egészségmegőrző fogadkozásoktól eltanácsolva, hanem inkább a „most az első embert, aki szembejön” típusú fölfohászkodásoktól.

Idomeneusz krétai király ugyanis épp így ígért emberáldozatot a tengeristennek a nyugodt partraszállásért cserébe, s erre pont a fia és trónörököse lett az az ember, akivel elsőként találkozott szigetén. Igazi próba ez egy jó király számára, s mint ilyen: ideális téma egy 18. századi opera seria számára. Az Idomeneót azután öt évvel később Bécsben is bemutatták az egyik főúri palotában, méghozzá koncertszerű előadásban.

Így aztán a Vashegyi György által múlt vasárnap el- és levezényelt operakoncert akár még ebből a szempontból is autentikusnak volt ítélhető, ám a hiányérzet mégis eleven maradt. Merthogy a koncertszerű forma és Vashegyi találkozásai ugyan kétségkívül rengeteg szépséggel megajándékozták már a budapesti közönséget, de a drámaiság átélésének valamiképp mégse kedvez a nagyszerű karmester és együttesvezető aprólékosan stilizáló modora. A cselekmény és az érzelmi diszpozíciók megjelenítését következetesen mellőző énekesi ki-be mászkálások, a tapsolásra sokáig egyáltalán nem bátorító „ügymenet”, s különösképpen a Mozart által oly hatásosan megkomponált első finálé – csupán köhögési szünetet engedélyező – átmenete a második felvonás első jelenetébe: mindezek a mozzanatok tagadhatatlanul némi elidegenítő hatást keltettek ezen az estén (is). Követlek – énekelte például a színről távozó címszereplő után a trójai hercegnő, Ilia, majd elindult a pódium túloldali kijárata felé…

Iliára amúgy igazán nem lehetett panaszunk, hiszen Baráth Emőke személyében remek gazdája volt a hontalan királylány szólamának. Baráth jól ápolt szopránja, stílusérzéke és stílusismerete egyre meggyőzőbb, s ahogy az már pár hónapja, a Valer Barna-Sabadus kontratenorral közösen adott Müpa-beli barokk esten kiderült: énekművészete és pódiumszemélyisége érezhetően felszabadultabbá és vonzóbbá vált a legutóbbi időkben. Az előadás húzóneve, a címszerep megformálója, Ramón Vargas szintén nem okozott csalódást: üzemképes lírai tenorját máig gondosan őrzi, a romantikából visszafelé tájékozódó előadói kultúrája is megfelel a szerep kívánalmainak, de a második felvonásbeli nagyáriához bizony éppen csak hogy elegendő a levegője.

S kisebb szeplőkkel ugyan, de jó teljesítményt nyújtott a többi énekes is, vendégek és hazaiak egyaránt. Azonban a szólisták produkcióját valamelyest leárnyékolta a háttérből egészen pompás formát hallató Purcell Kórus. Megszólalásaikkal még az este folyamán részben elpangó drámaiságot is életre keltették, s ez az élmény, akárcsak az Orfeo Zenekar árnyalatokban és delikát ízekben gazdag játéka, azért mégiscsak Vashegyi György munkáját és művészi útjának helyességét igazolta.

 

BTF, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.