Opera

Ölj meg, ölelj meg!

Mozart: Idomeneo

Zene

Csak csínján a fogadalmakkal! – erre int minket Mozart 1781-es müncheni operája, persze nem az életvezetési és egészségmegőrző fogadkozásoktól eltanácsolva, hanem inkább a „most az első embert, aki szembejön” típusú fölfohászkodásoktól.

Idomeneusz krétai király ugyanis épp így ígért emberáldozatot a tengeristennek a nyugodt partraszállásért cserébe, s erre pont a fia és trónörököse lett az az ember, akivel elsőként találkozott szigetén. Igazi próba ez egy jó király számára, s mint ilyen: ideális téma egy 18. századi opera seria számára. Az Idomeneót azután öt évvel később Bécsben is bemutatták az egyik főúri palotában, méghozzá koncertszerű előadásban.

Így aztán a Vashegyi György által múlt vasárnap el- és levezényelt operakoncert akár még ebből a szempontból is autentikusnak volt ítélhető, ám a hiányérzet mégis eleven maradt. Merthogy a koncertszerű forma és Vashegyi találkozásai ugyan kétségkívül rengeteg szépséggel megajándékozták már a budapesti közönséget, de a drámaiság átélésének valamiképp mégse kedvez a nagyszerű karmester és együttesvezető aprólékosan stilizáló modora. A cselekmény és az érzelmi diszpozíciók megjelenítését következetesen mellőző énekesi ki-be mászkálások, a tapsolásra sokáig egyáltalán nem bátorító „ügymenet”, s különösképpen a Mozart által oly hatásosan megkomponált első finálé – csupán köhögési szünetet engedélyező – átmenete a második felvonás első jelenetébe: mindezek a mozzanatok tagadhatatlanul némi elidegenítő hatást keltettek ezen az estén (is). Követlek – énekelte például a színről távozó címszereplő után a trójai hercegnő, Ilia, majd elindult a pódium túloldali kijárata felé…

Iliára amúgy igazán nem lehetett panaszunk, hiszen Baráth Emőke személyében remek gazdája volt a hontalan királylány szólamának. Baráth jól ápolt szopránja, stílusérzéke és stílusismerete egyre meggyőzőbb, s ahogy az már pár hónapja, a Valer Barna-Sabadus kontratenorral közösen adott Müpa-beli barokk esten kiderült: énekművészete és pódiumszemélyisége érezhetően felszabadultabbá és vonzóbbá vált a legutóbbi időkben. Az előadás húzóneve, a címszerep megformálója, Ramón Vargas szintén nem okozott csalódást: üzemképes lírai tenorját máig gondosan őrzi, a romantikából visszafelé tájékozódó előadói kultúrája is megfelel a szerep kívánalmainak, de a második felvonásbeli nagyáriához bizony éppen csak hogy elegendő a levegője.

S kisebb szeplőkkel ugyan, de jó teljesítményt nyújtott a többi énekes is, vendégek és hazaiak egyaránt. Azonban a szólisták produkcióját valamelyest leárnyékolta a háttérből egészen pompás formát hallató Purcell Kórus. Megszólalásaikkal még az este folyamán részben elpangó drámaiságot is életre keltették, s ez az élmény, akárcsak az Orfeo Zenekar árnyalatokban és delikát ízekben gazdag játéka, azért mégiscsak Vashegyi György munkáját és művészi útjának helyességét igazolta.

 

BTF, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.