Opera

Ölj meg, ölelj meg!

Mozart: Idomeneo

Zene

Csak csínján a fogadalmakkal! – erre int minket Mozart 1781-es müncheni operája, persze nem az életvezetési és egészségmegőrző fogadkozásoktól eltanácsolva, hanem inkább a „most az első embert, aki szembejön” típusú fölfohászkodásoktól.

Idomeneusz krétai király ugyanis épp így ígért emberáldozatot a tengeristennek a nyugodt partraszállásért cserébe, s erre pont a fia és trónörököse lett az az ember, akivel elsőként találkozott szigetén. Igazi próba ez egy jó király számára, s mint ilyen: ideális téma egy 18. századi opera seria számára. Az Idomeneót azután öt évvel később Bécsben is bemutatták az egyik főúri palotában, méghozzá koncertszerű előadásban.

Így aztán a Vashegyi György által múlt vasárnap el- és levezényelt operakoncert akár még ebből a szempontból is autentikusnak volt ítélhető, ám a hiányérzet mégis eleven maradt. Merthogy a koncertszerű forma és Vashegyi találkozásai ugyan kétségkívül rengeteg szépséggel megajándékozták már a budapesti közönséget, de a drámaiság átélésének valamiképp mégse kedvez a nagyszerű karmester és együttesvezető aprólékosan stilizáló modora. A cselekmény és az érzelmi diszpozíciók megjelenítését következetesen mellőző énekesi ki-be mászkálások, a tapsolásra sokáig egyáltalán nem bátorító „ügymenet”, s különösképpen a Mozart által oly hatásosan megkomponált első finálé – csupán köhögési szünetet engedélyező – átmenete a második felvonás első jelenetébe: mindezek a mozzanatok tagadhatatlanul némi elidegenítő hatást keltettek ezen az estén (is). Követlek – énekelte például a színről távozó címszereplő után a trójai hercegnő, Ilia, majd elindult a pódium túloldali kijárata felé…

Iliára amúgy igazán nem lehetett panaszunk, hiszen Baráth Emőke személyében remek gazdája volt a hontalan királylány szólamának. Baráth jól ápolt szopránja, stílusérzéke és stílusismerete egyre meggyőzőbb, s ahogy az már pár hónapja, a Valer Barna-Sabadus kontratenorral közösen adott Müpa-beli barokk esten kiderült: énekművészete és pódiumszemélyisége érezhetően felszabadultabbá és vonzóbbá vált a legutóbbi időkben. Az előadás húzóneve, a címszerep megformálója, Ramón Vargas szintén nem okozott csalódást: üzemképes lírai tenorját máig gondosan őrzi, a romantikából visszafelé tájékozódó előadói kultúrája is megfelel a szerep kívánalmainak, de a második felvonásbeli nagyáriához bizony éppen csak hogy elegendő a levegője.

S kisebb szeplőkkel ugyan, de jó teljesítményt nyújtott a többi énekes is, vendégek és hazaiak egyaránt. Azonban a szólisták produkcióját valamelyest leárnyékolta a háttérből egészen pompás formát hallató Purcell Kórus. Megszólalásaikkal még az este folyamán részben elpangó drámaiságot is életre keltették, s ez az élmény, akárcsak az Orfeo Zenekar árnyalatokban és delikát ízekben gazdag játéka, azért mégiscsak Vashegyi György munkáját és művészi útjának helyességét igazolta.

 

BTF, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.