Koncert

HERNÁDI pont

Zene

A flegma lány – legelső filmjében (Holnap lesz fácán) ez a szerep jutott Hernádi Juditnak, s ő 1974 óta imponáló ön­azonossággal viseli, és persze gazdagítja ezt a jól eltalált, testhezálló szerepet. A flegmasághoz idővel jó adag női bölcsesség, sok szarkazmus és önirónia társult, s mindezekről most zenés önálló esten, igazi one-woman show-ban tesz újra bizonyságot. Nagy szerelmek, azaz göndör hajú férfiak, színházi és magánéleti tyúkszemek, az anyaság csodája, s még sok minden más a közönség elé kerül a Pelsőczy Réka által rendezett előadáson: hol a dalokban, hol a dalok között, fotón vagy videón, s persze mindig Hernádi Judit fanyar-őszinte kommentárjaival. A jól elegyített humor és érzelmesség megteszi a hatását, s a színésznővel rég cinkos rajongók hálásak minden apró ki- és összekacsintásért, a „mi értjük egymást” visszatérő gesztusaiért.
A műsor profi, Hernádi régi meg újabb számai is éppúgy a helyükön vannak, mint a régi előadás-bejátszások, melyeket a nagy tapasztalatú művész „privátként” visz tovább előttünk. Az egészében oly gusztusos produkció mindössze két gyenge pontot jelez az egyébként Hernádival mélyen elfogult bíráló számára. Egyrészt a többségében Heilig Gábor számai által dominált koncert zenei világa bizony még 100 perc alatt sem megunhatatlan: a színpadon is helyet foglaló zenész dalai sosem fájnak ugyan, de azért rendszerint meglehetősen szimplák. Másrészt a bel-, lipót- és újlipótvárosi egyetértésre építő általánosabb, politikusabb gunyorosság már korántsem oly átütő erejű, mint amikor saját színésznői és női létezéséről vall Hernádi Judit. Itt aztán még picit kínos pillanatok is adódnak: ilyenekből állt össze például az utolsó ráadásszám gyanánt előadott Az én hazám című dal egésze. A Honthy-féle Az én mamám suta-szellemtelen parafrázisának jót tett volna a dramaturgi szigor, ám ilyen közreműködőt sajnos nem jelzett a színlap.

Belvárosi Színház, április 8.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.