A flegma lány – legelső filmjében (Holnap lesz fácán) ez a szerep jutott Hernádi Juditnak, s ő 1974 óta imponáló önazonossággal viseli, és persze gazdagítja ezt a jól eltalált, testhezálló szerepet. A flegmasághoz idővel jó adag női bölcsesség, sok szarkazmus és önirónia társult, s mindezekről most zenés önálló esten, igazi one-woman show-ban tesz újra bizonyságot. Nagy szerelmek, azaz göndör hajú férfiak, színházi és magánéleti tyúkszemek, az anyaság csodája, s még sok minden más a közönség elé kerül a Pelsőczy Réka által rendezett előadáson: hol a dalokban, hol a dalok között, fotón vagy videón, s persze mindig Hernádi Judit fanyar-őszinte kommentárjaival. A jól elegyített humor és érzelmesség megteszi a hatását, s a színésznővel rég cinkos rajongók hálásak minden apró ki- és összekacsintásért, a „mi értjük egymást” visszatérő gesztusaiért.
A műsor profi, Hernádi régi meg újabb számai is éppúgy a helyükön vannak, mint a régi előadás-bejátszások, melyeket a nagy tapasztalatú művész „privátként” visz tovább előttünk. Az egészében oly gusztusos produkció mindössze két gyenge pontot jelez az egyébként Hernádival mélyen elfogult bíráló számára. Egyrészt a többségében Heilig Gábor számai által dominált koncert zenei világa bizony még 100 perc alatt sem megunhatatlan: a színpadon is helyet foglaló zenész dalai sosem fájnak ugyan, de azért rendszerint meglehetősen szimplák. Másrészt a bel-, lipót- és újlipótvárosi egyetértésre építő általánosabb, politikusabb gunyorosság már korántsem oly átütő erejű, mint amikor saját színésznői és női létezéséről vall Hernádi Judit. Itt aztán még picit kínos pillanatok is adódnak: ilyenekből állt össze például az utolsó ráadásszám gyanánt előadott Az én hazám című dal egésze. A Honthy-féle Az én mamám suta-szellemtelen parafrázisának jót tett volna a dramaturgi szigor, ám ilyen közreműködőt sajnos nem jelzett a színlap.
Belvárosi Színház, április 8.
