Kovácsy Tibor

Gazdasági óriás, politikai törpe - szokták mondani az Európai Unióról, egyfelől világgazdasági súlyára, másfelől viszont arra utalva, hogy a tizenöt tagország mindeddig képtelen volt egyetlen, erőteljes szereplőként jelentkezni a világesemények porondján. Márpedig a mostani, egyelőre beláthatatlan hosszúságú csatlakozási fordulóban az a furcsa helyzet alakult ki, hogy miközben az uniós tagság várományosainak vágyvilágában az óriás vonzó sziluettje lebeg, a belül lévők a törpét szeretnék legalábbis normális testalkatúvá szabni, és az ajtón zörgetőket is arra ösztökélik, hogy ehhez a majdani ütőképes nemzetközi politikai tényezőhöz igyekezzenek felnőni.

Pénteken ül össze a tiszaújvárosi képviselő-testület, hogy megvitassa Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman megállapításait a kukázást tiltó helyi rendeletről. Kaltenbach szerint csekély mértékben sem veszélyes a társadalomra, ha bárki turkál, guberál az utcára helyezett szeméttárolókban. Ráadásul a Polgári törvénykönyv szerint az "uratlan" javakat bárki tulajdonába veheti, márpedig a szemét ura, parancsolója és kidobója lemondott a tulajdonjogáról. A tiszaújvárosi rendelet tehát tilt egy magasabb szintű jogszabályban engedélyezett magatartást, és ez helytelen.

Kedden kezdődött, és úgy tervezik, péntekig tart a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri tanácskozása. A szervezők erősen mértéktartó reményei szerint a szabad kereskedelem előmozdítására létrehozott globalizációs monstrum immár 135 tagállama talán képes lesz megállapodni legalább abban, miről is legyen szó azon a majdani, elnevezését és horderejét tekintve egyaránt millenniumi tanácskozássorozaton, amely végképp porba dönti majd a szabad nemzetközi áru- és pénzmozgás megannyi avítt akadályát.

Két hónapja még mészároltak az indonéz hadsereggel nem egészen tisztázott viszonyban álló függetlenségellenes milicisták, most viszont lassan már két hete, hogy Indonézia utolsó alakulatai is távoztak Kelet-Timorból. Ezzel persze még semminek sincs vége, és alig valami kezdődött el - mindenekelőtt a terror és a megfélemlítés méreteinek feltérképezése.

A múlt heti francia kultúrinvázió egyfajta utóvédharcosaként üdvözölhettük a szelíd külsejű, ám annál konokabb irodalmárt, aki egy általa megjelentetett regény, Mathieu Lindon Jean-Marie Le Pen pere című könyve miatt az elmúlt hónapokban nemcsak hivatalát, hanem a bíróságot is rendszeresen látogatta. A szélsőjobboldali politikus és Nemzeti Frontja ugyanis a szerző mellett őt is beperelte rágalmazásért. Fancia intézetbeni beszélgetésünkből kiderült, hogy a francia regény ügye kevésbé áll rosszul, mint az alperesé.

A múlt héten ötödik hadoszlopuk, a Francia Intézet hathatós támogatásával nagyob szabású francia kultúrdeszant csapott le fővárosukra. Mi egyfelől fedezékbe vonultunk, másfelől a legveszedelmesebb támadó, Alain Robbe-Grillet ellen bevetettük Tamás Gáspár Miklóst és öntestünket, némi, szerénynek mondható technikával följavítva.

Állunk az országút mentén, Észak-Tolnában valahol, cigaretták égnek, és megy le a nap. Megint bővült egy darabbal az Átélt Hangulatok Tára. Országút lemenő nappal, ez már megvolt sokszorosan, mindenféle fényben, de elromlott busz erősen túldimenzionált időtlenségben várakozó utasaként, a kiszolgáltatottság derűs felelőtlenségében ugyanez - a helyzet hangulati összetettsége igazi unikum.

Baaba Maal sajtótájékoztatóját végül egy beszélő dob nyitotta meg a Pepsi Szigeten. Miután Massamba Diop elmondta a magáét, összeszedték magukat a kérdések is: az első a nyugat-afrikai kasztrendszert érintette. "Nem nagyon akart megbarátkozni a társadalom - így Baaba - azzal a gondolattal, hogy egy halászcsalád gyermeke hivatásos zenész legyen, ám felnőtt egy új nemzedék, amely el akar szakadni a kasztrendszer determináltságától. Más kérdés, hogy egy zenekarban még nélkülözhetetlen az a hangszeres tudás, amely apáról fiúra száll a griot-k családjában." Majd ránk került a sor.

1978, a sah bukása óta nem volt olyan forradalom közeli az iráni közhangulat, mint a július 8. és 15. közötti héten. A Teheránból egy sor vidéki nagyvárosra is átterjedt tüntetések és kíméletlen megtorlásuk után a diákok a hét végén bejelentették, hogy nem hirdetnek újabb akciót, amíg a képviselőik nem találkoznak az ország fő biztonsági szervének, a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanácsnak a tagjaival. Erre alighanem várhatnak egy ideig, de a háttérben eközben is folytatódik a nehezen áttekinthető küzdelem a konzervatív vallási vezetők és a reformerek között.

Érte már a kurdokat elég csapás évezredekben mérhető történelmük során, eggyel több vagy kevesebb majdhogynem mindegy nekik. A PKK (Kurd Munkáspárt) vezére, Abdullah Ö

Lassan már maguk az indonézek is kezdik elfelejteni, pedig való igaz: június 7-én választások voltak ezerszigetű országukban. A százharmincmillió választópolgár több mint 91 százaléka lelkesen és többségében ellenzéki hevülettel volt ott a negyedmillió szavazóhelyiség valamelyikében. Még aznap este mindenütt nyilvánosan összeszámolták a szavazatokat, általában kiderült, hogy az uralkodó párt minden reformjával együtt is vereséget szenvedett. Azóta viszont semmi, csak az idő telik.