Nem lehet szembeállítani egy köztisztasági, közegészségügyi szempontból megjelenő közigazgatási érdeket egy szociális problémával, mondja Heiszmann Géza tiszaújvárosi jegyző. Láthatóan nem örül ennek az egész ügynek, annak, hogy a városra éppen emiatt lett kíváncsi a sajtó. Azzal érvel, hogy a szemét elvitelének tiltásával egy korábbi rendeletet fejlesztettek tovább, amely még csak a szemét kiszórását tiltotta. A helyi és környékbeli kukázók azonban csak kiszórták a szemetet, ha nem a házak között, hát arrébb, parkban, árokparton, városszéli erdősávban. Tetten érni, megbüntetni nehéz volt őket, aki viszont éppen a kukában turkál, az máris felelősségre vonható, ki lehet rá szabni a tízezer forintig terjedő bírságot. És ahogy a rossz szociális helyzet enyhítő körülménynek számít, az ismétlődő szabálysértés viszont súlyosbít. Halmozódtak a büntetések, amelyeket elzárásra is át lehetett váltani, ha a vétkes nem fizetett, márpedig aki guberál, az nehezen fizet.
Többheti elzárás
azért, mert valaki szemét válogatásából él - ez így valóban nem vall túlzott szociális érzékenységre.
A tiszaújvárosiak viszont a maguk oldaláról nézik a dolgot, és miért is ne volna joguk ehhez. Így, tél végén, félig hóban nemigen látszik az a patikai tisztaság, amit féltenek. De kosz nincs, dzsuva nincs, felsejlik a nagy és őszinte igyekezet, hogy élhető hellyé alakítsák a késő kádárizmus utolsó szocialista panelvárosát, és ez igazán szép feladat. Hiszen pénz is van, ide fizeti az iparűzési adót a Tiszai Vegyikombinát, és ez még csak nem is az egyetlen helyi üzem, négymilliárd körül mozog az éves költségvetés, nyakkendőgyár, munkaruhagyár építését ígérik nagy, cégjeles táblák az ipari parkban.
Nos, a tiszaújvárosi önkormányzat a Heiszmann Géza által említett közigazgatási érdeket valóban nem állítja szembe semmiféle szociális problémával - egyszerűen csak képviseli, kevés tekintettel más szempontokra. A köztisztasági érdek az, hogy a szemét maradjon a kukában, illetéktelen által elvitetlenül, a kukázó meg ne vigye be a kiguberált üveget a boltba koszos kézzel, mocskos ruhában, koszolni kilincset, átragasztani piszokbeli bacillust, csúnya betegséget - többszörösen hangoztatott érv - a kifinomultabb immunrendszerű nem kukázóra, még a kenyeret is összefogdosni.
A büntetések tiszaújvárosi lakosokat is sújtottak, de főleg a környező falvak nincstelen - nagyrészt roma - lakóit. Kesznyéten, Nagycsécs, Tiszaluc. És - mindegyik előtt, a kukázás szabálysértési tényállásának kimerítésében messze az élen járva - Köröm. Az itteni polgármester és a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat panaszolta be Tiszaújvárost az ombudsmannál, miután két éve még élen járt a község az onnan érkező büntetési indítványok végrehajtásában. 1998-ban tizenhét guberálót küldött fegyintézetbe.
Nézzünk Körömre
- kiáltunk hát, és felhorgadásunkat ahelyt tett követi. Hajtatunk délidőn a havas téli tájban, a Sajó bukolikus bal partján, faluról falura, még a nap is hétágra szinte. A körömi polgármesteri hivatal csinos kis kúria, a kisebbségi önkormányzat vezetője máris riasztva, addig is szemlélhetjük az iroda falán a "Köröm - falukompozíció" című tus-tollrajzot, amely a települést egy teleobjektív összehúzott perspektívájában, bájos kisvárosként mutatja be, egymás mellé halmozva templomot, Rákóczi-emlékoszlopot, népi barokk parókiát. Eközben a készséges községházi alkalmazottaktól megtudhatjuk, hogy az ónodi országgyűlés valójában itt zajlott egykoron, mert a fölkelt honatyák nem tudtak általkelni a megáradt Sajón. Továbbá, hogy a községet 1236 lélek lakja, ebből cigány mintegy hatszáz fő, vagyis 57 százalék.
Hatvanhét százalék az, helyesbít Rontó Albertné, a kisebbségi önkormányzat vezetője, érkezve sebtében, hozzátéve, hogy a munkanélküliség lényegében százszázalékos. Készséggel kalauzol bennünket a falu érintett vége felé. Itt aztán, bár nincs okunk derűsebb viszonyokat várni, el is akad a szavunk. Reménytelen helyzetű emberek vesznek körül bennünket mind nagyobb számban, egyre kevésbé bizalmatlanul, fiatalabbak, korosabbak, és Rontóné hívására előkerül az az asszony is, aki több mint három hónapot húzott le köztörvényesek között, törlesztendő a felhalmozódott bírságokat. Semmi kétség, ezek az emberek a kukázásból élnek, és így lesz ez, mert hogyan máshogy, mindig is. Állunk egyik lábunkról a másikra, ostoba és tehetetlen kérdéseink nem szakítják meg az egymásba fonódó panaszok, a félve előtörő düh fojtott özönét.
Vissza a községházára, éppen érkezik kerékpáron a polgármester, Tóth Tibor. Iskolaigazgató amúgy, kertész-szaktanár. A szép, tiszta pázsitot - már csak ezért is - ő maga is szereti, de jobban tennék a tiszaújvárosiak, hogyha a szemetet kidobálókat büntetnék. Ott van az a
sok közterületi ellenőr,
rakassák vissza, aztán a kukázó is majd elunja.
Tóth Tibor állította helyre a rendszerváltás idején Köröm önállóságát, visszahozta az iskolát is Sajóhídvégről, és "tíz éve foglalkozik a kisebbséggel", mert "azt kell segíteni, aki a legjobban rászorul".
Hogyan is volt ez korábban, a helyben kiszabott büntetésekkel - ezt próbáljuk feszegetni. A polgármester beszámolójából végül az körvonalazódik, hogy évek során, fokozatosan érkezett el mostani álláspontjáig. Kezdetben, amikor elkezdte postázni Tiszaújváros a szabálysértési feljelentéseket, Köröm - vagyis ő - egyfajta törvénytisztelő álláspontra helyezkedett a kérdésben, bár a városból "nem mondták, hogy büntessük meg őket". Maga a büntetés kiszabása persze nem az ő, hanem a jegyző hatásköre, és "nem kíván belemenni az előző jegyző működésének a kérdésébe".
Tóth tavaly januárban jutott el odáig, hogy lépjen az ügyben. Először az Országos Cigány Önkormányzatot kereste meg Rontónéval együtt, Farkas Flórián azonnal sajtóperpatvart, újságírókat, kivonuló tévéseket, személyes megjelenést ígért - várják azóta is. Áprilisban összehívta a hasonló problémákkal szembesülő környékbeli polgármestereket, a tiszaújvárosit, az SZDSZ-es Farkas Zoltánt is, aki egy beosztottját küldte maga helyett. "´ már nem száll le ilyen kis falvakba." (Farkassal elfoglaltsága miatt nem tudtunk beszélni.) Ott volt viszont a megbeszélésen két országgyűlési képviselő is, egyikük, az MSZP-s Kovács Tibor rögtön leszögezte, hogy a kukázás igenis lopás, a fideszes Steinerné Vasvári Éva az ellenkezőjét képviselte, veszekedésbe fulladt a megbeszélés. Pedig Tóth csak azt szerette volna, hogy alakuljon ki egy közös álláspont, és furcsán érezte magát - "ő a buta, a törvénytisztelő" - tiszaluci kollégájával szemben, aki egyszerűen nem reagál a tiszaújvárosi felszólításokra. Ettől kezdve szállították le kétezer forintra a helyben kiszabott bírság összegét. Végül a tehetetlenség indította arra, hogy az ombudsmanhoz forduljon.
Behozatja az előző évek szabálysértési aktáit - valóban tekintélyes irathalom. Tíz-, húsz-, egy esetben harmincezer forintig felhalmozódott bírságtömegek. Pedig - így Tóth, a kukázás mint hasznos tevékenység mellett érvelve - "legalább hat órán keresztül lekötik ezzel magukat". Kerékpárral be a városba, guberálás, üvegvisszaváltás, a száraz kenyér értékesítése sertéstenyésztőknek, kerékpárral haza, eltelik a hat óra hamar.
Érjünk tetten kukázókat
is, vissza, Sajó-part, városszéli új családi házak, odébb levegős paneltelep, nem kell sokáig keresgélni. Idős ember, fiatalabb, iskolásgyerek, résnyire nyitják a fémkonténerek tetejét, mint aki csak kíváncsian bepillant a bicikli mellől, miközben lődörög, elhalad a télben.
A képviselő-testületi ülés előtt, múlt heti számában önkormányzati felkérésre közvéleményt kutat a Tiszaújvárosi Krónika. Egyetért-e a "hulladékelvitelt" tiltó rendelettel, jelent-e ez valakikkel szemben megkülönböztetést, megoldható-e szociális probléma a kukázással? A helyi hivatalos közbeszéd ezen a ponton keres magának fogást: aki a kukázás legalizálására buzdít, "az a maga szociális érzéketlenségéről árulkodik" végső soron, szögezi le a Krónika. A lap egy munkatársa szerint a vélemények megoszlanak. A gyűjtőládákat majd a városházán nyitják fel az ülés előtt.
Kovácsy Tibor
