Addig is a leghelyesebb, ha elsősorban is
túlesünk a sertésen
A sertés jelentkezése a nap tizenötödik órájára esett, az események egyfajta megelőlegezett koronájaként. A sertés, pontosabban a malackorszakából már kilépett, a süldő mivoltnak valahol a hajnalán minden bizonnyal jóhiszemmel eltelve bolyongó sertés feltételezhető önmeghatározási kereteihez képest kétségkívül gyalázatos helyzetben vett részt a találkozón. Szerepét, jelenlétét bátran minősíthetjük akár passzívnak is, amit akár jogos bírálat is illethetne, ha figyelmen kívül hagynánk a fizikai világ törvényeinek kikerülhetetlen törvényszerűségeit, amelyek gátat szabtak a mondott állat magatartását és habitusát alakító esetleges akaratlagosságoknak és szeszélyeknek, tekintve, hogy sütve volt szegény. Ádáz kezek ragadták ki a bimbózó sertéslét önfeledtségéből, miközben a komoran sötétlő háttérben egy órákon át izzított kemence vad tüze fénylett fel vészjóslóan. Boncz Attila mesterszakács nyers kíméletlenséggel vitt fel újabb és még újabb sórétegeket az immár csak formájában sertés, létbeli funkcióját tekintve sokkal inkább puszta alapanyag csupaszon feltárulkozó felületeire, amelyek eredeti valójából marékszámra felhordott majoránnával űzött végképp csúfot, hogy aztán kaján arckifejezéssel megkezdhesse a végleg megalázott, sörcsurgatással is megküldött süldőtest ide- majd odamozgatását a forróság poklában.
A folyamat szerkesztett rendbe állított, artikulált szavakban leírhatatlan végeredményét a vendégbarátság jegyében - kéttucatnyi újságíró - ájult lendülettel felzabáltuk.
Indulás reggel nyolckor - ez nem hangzott éppen barátságosan, de mire nem képes az október elsejei dátummal kihívóan szembehelyezkedő napfényes reggeli langy. Az ajtóig kell csak eljutni, onnantól már mindegy minden úgyis, sejtszinten termelődik az adrenalin, hajtja az embert a vére. Az autóbuszon pedig bő órányi derűs visszabóbiskolással lehet indítani.
Az úti cél a pannon mediterráneum, a villányi borvidék, ezen belül Kisharsány, mellette pedig, a Fekete-hegyen a
Vylyan szőlőbirtok
Ez Villányt jelent, csak középkoriul. Viszont az elnevezésen kívül minden vadonatúj, a távolról csak a friss vakolat miatt feltűnő épület, mondjuk ki bátran: a chateau, amely hatalmas tereket rejt a hegyoldal belsejében, körülötte és távolabb, több dűlőben, ötven hektáron pedig a tőkék hosszú sorai. Legfőképpen pedig új a szőlőbirtokosi szemléletmód, amellyel Debreczeni Pál ezt az egészet kormányozza a maga határozott, rusztikus módján. Nyújtózkodnánk még, kotorásznánk cigaretta után, de itt lendület van, már kerüljük is az épületet, hogy lássuk a saját szemünkkel, ahogy ládákban érkezik a leszüretelt szőlő, kézzel, naná, nem is a tőkéket gyötrő-csapkodó, brutális szüretelőgéppel, még jó, hogy a rettentő monstrum meglétére rá sem kérdezünk. Az előkészített borkóstolás terepén áthaladva már csak a bágyadt okvetetlenkedés önkínzó kéjével húzzuk szándékosan az időt. Debreczeni úr türelme, türelmében a magabiztos vendégszeretet azonban végtelen, felesége, Mónika asszony pedig józan adatokkal helyezi vissza nagy ívű pontatlanságait a köznapiság buckás talajára. A pincevezetési lendület viszont magabiztos és határozott, így aztán mégiscsak elindulunk a chardonnay-k és rizlingfélék felől a pinot noirok és cabernet sauvignonok fényességes és házasított borokkal szegélyezett útjain egészen a Duennium nevezetű cuvée-ig, amely fiatal ízeivel máris önnön fenségesen elegáns jövőjére mutat, bele a jövő évezredbe.
Szánakozva méregetjük a kihasználatlanul magányoskodó, borkóstoláshoz kötelezően mellékelt két köpőedényt, majd bolondok leszünk belecsorgatni a szánkban lötykölt nemes tartalmakat, amelyek létrejöveteléhez - mint az ifjú borász oly helyesen megjegyezte - a szőlőtől nem elvenni ildomos a levet, hanem rábírni, kérlelni mintegy, hogy nemeslelkűen átadja nekünk önnön lényegét a csúcstechnológiát képviselő centrifugaprésben. Utána már mehet a csillámkrómnikkelacél érlelőkbe, jöhetnek a tudós manipulációk élesztővel, ráérzéssel, hőmérséklet-ingadoztatással. Jöhetnek a barrique-hordók, amelyek égetett tölgyfa dongái meghatározzák a bor önfejlődésének alapvető irányait, hogy végül bekövetkezzék a jó, a szép bor, a magasztos csoda.
Egyesülvén a mondott sertéssel, hazafelé indulunk végül, ring a lélek az újra felékszíjazott buszon, s el-elbólintván egy jobb kor nyer bennünk mind határozottabb körvonalakat, amelyben e kicsiny haza, mit a haza, a világ, a mindenség, a lét maga egyetlen hatalmas pincészet volna.
Kovácsy Tibor
