Ámbár Brüsszel központjából sem kell rögtön elmenekülni. A Grande Place-tól pár sarokra, a látványos, üveg boltíves Királyi Galérián túl, az Arenberg utcából már láthatóan van például egy nem turista ihletésű, hangulatában számunkra inkább kávéháznak mutatkozó hely, valójában szűk és ódon söröző, a Mort Subite, vagyis Hirtelen Halál. Apokaliptikus elnevezése valójában egy jeles sörmárkát takar, ezen belül pedig olyan, kissé riasztó, már-már férfiatlan alfajjal, mint a különféle évjáratú alapsörökből kevert, cseresznyeízű, színében vöröses Kriek, amelyről a szaktekintélyek azt is tudják, hogy ízesítésére kizárólag a Shaerbeek típusú cseresznye alkalmas. Ha azonban
kellő elszánással
látunk hozzá az itallap módszeres végigrendeléséhez, konok tettvágy lép az ernyedt fanyalgás helyére, további tényfeltáró munkára buzdulunk, és valami hátsó kerten át be is zuhanunk a Toone-ba. Ez már egészen kocsmaszerű, egyik helyisége muzeális, de alkalomszerűen még működő bábszínház, és olyan, már nevükben is félelmetes további sörtípusokkal fenyeget, mint Kwak, Fruit Défendu (vagyis tiltott gyümölcs), Maredsous és - a kegyelemdöfés közeledtéről árulkodó - Judas.
Ettől kezdve az önálló továbbtájékozódás minden kísérlete értelmetlenné válik, márpedig Brüsszel most hetedmagával kultúrfővárosa Európának, vagyis buli van. Esetünkben egy bevásárlóközpont-csarnokban, ahol - bárcsak sejtenénk, hol is vagyunk - szerencsére már csak a Jupiler nevű, önmagában véve teljesen értelmetlen köz-sör habzik a maga mértéktartó módján. Dönget a zene, buta tekintetünk aligha utal színesen terebélyesedő, elragadtatott gondolati tartalmainkra. Hajnaltájt, kifelé menet már egészen tisztán értjük, és meglepetésünk is őszinte, amikor a kidobóemberek borravalót követelnek, mi pedig - immár visszanyert bölcsességükben, felmérve az áthaladás terének szűkösségét, továbbá tettleges csínytől tartva, büszkeségünk titkát mindazonáltal változatlan daccal őrizve - az óhajnak, bár mértékkel, eleget teszünk.
Ezek után tájékozódni immár a központtól távolodva érdemes. Ott van a
haladó kultúrszellemiséget
sugárzó Botanique, a pálmaház-szerű épületben növények és aranyhalak tropikalizálják a folyosót, kiállítóterek, koncert- és színházterem, kávézók mentén. Egy sarokkal odébb apró dzsesszklub, egy helyi szinten minden bizonnyal méltán elismert, hagyományos felállású trió koncertjére várakozó, veretesen csapzott, negyvenes férfiakkal. Mellette pulóveres-öregbalos étterem, ahol kicsi táblán, krétával írva mutatják az idegen arcába a napi menüt, az előre odakészített vörösboros üvegből pedig centivel mérnék le a fogyasztást, ha maradna az alján viszonyítási alapszint.
Regényesebb élvezetek begyűjtéséhez viszont még külsőbb városrészeket kell célba venni. Délen a Lemonnier átszállóhely valóságos föld alatti Moszkva tér, megállás nélkül érkező, induló, elkanyarodó, váltóállításra várakozó villamosokkal. Fönt pedig, a felszínen habitus, szeszély és kalandvágy dönti el, hogy elinduljunk-e egy semmi jót nem ígérő, sivár bulváron Anderlecht városrész bánatos semmijébe, vagy inkább egy marokkói büféktől szegélyezett, forgalmasabb útvonalat válasszunk a szemerkélő esőben és hideg óceáni szélben. Az utóbbi esetben módunkban áll olcsón kuszkuszt enni meghatározhatatlan eredetű hússal, csempézett falak között, világoskék műanyag asztalborításon, komor
vendégmunkás-hangulatban
- hacsak nem választjuk az obligát klimatizált emeleti terem tévéadással vidámított magányát. Akárhogy is, a végén rendeljünk teát, hogy eltöprenghessünk, vajon mi lehet a szakszerű, a gyanakvó személyzet által még eltűrt módja a friss mentával telegyömöszölt ital elfogyasztásának, majd pedig, zordon egykedvűséget mímelve, távozzunk sietve. Más a helyzet, ha hétvége van és délelőtt. Ilyenkor piac és vásár az egész környék, de legfőképpen a közeli egykori vágóhíd területe. Élő aprójószág, szőnyegek és használt ruhák, lengyel húsbolt, világoskék porcelándelfin - nagyobb tételben kedvezményesen -, sőt hátul, a vegyes-műszaki szekcióban azonosíthatatlan alkatrészek társaságában kelet-európai hangulatot idézve, fellelhetők még a malterfoltos csaptelepek is. A vágóhíd bejáratának tiszteletet parancsoló bika állószobra mellett osztriga, feketekagyló, csiga, rák zabálható helyben, egy lakókocsi pultjának támaszkodva, és még a kimért bor is megüti a kekeckedéstől mentes mércét.
És hogy szó essék azért a magaskultúráról is, de mégse fussuk le a Szépművészeti Múzeumban látható németalföldi gyűjtemény dicséretének kötelező kűrjét, essék szó inkább a Belgium ötvenéves fennállása alkalmából létesült hatalmas múzeumkomplexumról a Merode metróállomásnál. Van ott egy kultúrtörténeti kincsestár, benne a fél világ, továbbá egy kicsi terem, Boyadjian doktor szívábrázolás-gyűjteményével. A szakmáját szerető kardiológus szí valakú és rajzolatú ostya- és tömjéntartókat, dobozkákat, lámpákat, függőket, tűpárnákat, szentképeket, fogadalmi ajándékokat, tinta-, só- és púdertartókat, hitvesi tálakat halmozott össze, de még orvosságos dobozt is, felirattal: "Remember my Friend - All things have an
end".
Kovácsy Tibor
(Brüsszel)
