Bundula István

A Mihancsik Zsófia és Kelemen László által üzemeltetett vélemény- és hírportálon, a galamus.hu-n írta június végén azt a cikket (Akadémikus antiszemitizmus), amelyben az antiszemita ideológia fogalomhasználatát hányja a 20. századi magyar történelem elismert kutatója, Romsics Ignác szemére. A cikk valóságos áradatot indított el.

A kötet tíz fejezete közül kettő - a Kárpátalja 1939-es visszacsatolásával és a II. világháború utáni rövid életű magyar demokráciával foglalkozó írás - a jelen összeállítás részére készült, de további kettő (1956-ról és a rendszerváltásról) is most olvasható először magyarul.

Múlt szerdán az elsőfokú bíróság nem egyszerűen fölmentette minden vád alól Szilvásy Györgyöt, Tóth Károlyt, Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt: azzal, hogy a bíróság az ejárás során az UD-ügyet a fejéről a talpára állította, kimondatlanul is koncepciós eljárással vádolta meg az ügyészséget.

Tavaly tavasszal Gyöngyöspatáról hetekre kivonult a magyar állam, és a helyét szélsőjobboldali szervezetek "rendfenntartói" foglalták el. A nyílt etnikai konfliktus kitörésével fenyegető helyzetért az országgyűlési többség szerint a kormányon kívül mindenki más hibás.

Áder, Orbán és a foci.

Az elmúlt húsz év egyik legkártékonyabb politikai akciója, a négy éve, 2008. március 9-én tartott "szociális népszavazás" nemcsak a szocialista-liberális koalíciót döntötte romba. Hosszabb távon nem csupán a referendumot kezdeményező Fidesznek, de az országnak is felmérhetetlen károkat okozott.

Az előzménykötethez, a 2010-ben ugyancsak Romsics Ignác szerkesztésében megjelent Magyarország az első világháborúban (lásd: Egy század forrásága,Magyar Narancs, 2011. február 24.) című kiadványhoz hasonlóan a kiadó ezúttal is színvonalas produktummal állt elő.

Ma már legfeljebb egynapos hír, ha az UD Zrt.-ügyből lett Dávid-Herényi-Szilvásy-Tóth-perben újabb fejlemény van - pedig a történet egyre érdekesebb.

Az (eddig) utolsó három fideszes népszavazási kérdés megítélése miatt kialakult jogértelmezési vitában az Alkotmánybíróság (AB) indokolás nélkül mozdult el másfél évtizede képviselt felfogásától, és az Országos Választási Bizottság (OVB) volt az, amely az AB korábbi határozatai szellemében érvelt. Az OVB egyes tagjai végül szakmai meggyőződésük ellenére fogadták el az AB kötelező iránymutatását, hárman azonban újra nemet mondtak a kezdeményezésre, köztük Halmai Gábor.

Noha sem a nézőpont, sem a bemutatott anyag nem tartalmaz újdonságot, Debreczeni József könyve mégis érdemes a figyelmünkre.