Könyv

Szédül, elbúsong

Bárány Tibor (szerk.): Édes hazám

Könyv

 


Kemény István verse, a magyar hazát megszólító Búcsúlevél a tavaly februári Holmiban jelent meg. Térey János válaszversét, a Magyar közönyt az ÉS közölte 2011. június 3-i számában. A kortárs irodalom iránt érdeklődők szűk köre természetesen már nyilvánosságra kerülésükkor felfigyelt a két költeményre, amelyek a valamivel szélesebb közönség ingerküszöbét csak némi unszolásra - Nagy Gergely cikke, majd a Bán Zoltán András és Radnóti Sándor levélváltása után az ÉS-ben kibontakozó vita hatására - érték el. Én például idén februárban (egy évvel a Kemény-vers közlése után) tapasztaltam meg közvetlenül is, hogy a kortárs lírában "esemény" van: röpke egy hét alatt három különböző helyről kaptam olyan kör-e-mailt, amelynek csatolmánya a Kemény-Térey-versváltást tartalmazta. A levélíróknak a szörnyű politikai helyzet miatti búsongásába épp e művek léte csempészett némi reményt: hogy ti. immár kiváló íróink sorát is szólásra készteti az ország helyzete. (A Kemény, Térey, majd Nádasdy Ádám, Erdős Virág és Schein Gábor verseinek apropóján kibontakozott vita irodalomtörténeti megközelítésű hozzászólásaiból - Bene Sándor, Margócsy István, Schein Gábor - sok minden megtudható a magyar politikai költészet hagyományairól, a lehetséges költői attitűdökről, ezek forrásvidékéről.)

 

Mivel magyarázható e költemények népszerűsége? Miért éppen napjainkban hatottak, hatnak? A 2006-os sajnálatos események is számos verset ihlettek, azok azonban jószerivel észrevétlenek maradtak. A Kemény István tavalyi verséből áradó csalódottság azonban sokak érzéseit találta telibe: könnyen befogadható, erőteljes szöveg, amely a közéletet (a kultúra világát) belengő általános rossz közérzetet a befogadó számára mintegy visszaigazolja. (Népszerűségéhez nyilvánvalóan hozzájárul, hogy első megközelítésben a textus "problémamentes", amennyiben nem vádolható ún. szekértábor-mentalitással, ellentétben a politikai verseknek a kötetben is szereplő nem egy darabjával.)

A rossz közérzet azonban nem pusztán az egymást követő és alulmúló kormányzati ciklusok következménye: e frusztráció egyik meghatározó okának egyre inkább azt látom, hogy a magyar közéleti publicisztika (amely a közös ügyek megvitatásának evidens terepe) nem elhanyagolható hányada 2006-ban utat tévesztett, amikor valósággal beleájult a - Nádas Péter szavaival - "morális locsogás" kínálta szerepbe. (A kifejezést talán nem ártana pontosítani úgy, hogy a "minduntalan a morálra hivatkozó locsogás".) Nem, a legkevésbé sem valamely politikai irány vagy személy védelméről van itt szó, hanem funkcionálisan ugyanarról a jelenségről, mint ami a "komcsizás" is: a könnyebbik út választásáról, a gondolkodás alóli önfelmentésről, aminek egyenes következménye a politikáról való értelmes beszéd hiánya. A rossz politikai közérzet szépirodalmi rögzítése nyomán támadt érdeklődést, a politikai költészet újrafeltámadásán való örvendezést (vagy éppen az örvendezés feletti értetlenkedést) éppen ezért hajlamos vagyok az eltékozolt értelmes beszéd helyetti pótléknak tekinteni.

A Bárány Tibor összeállította kötet egy kérdésre bizonyosan választ ad: igen, 1989 óta a honi költészet folyamatosan szállította a közélet eseményeire reflektáló darabokat. Először is gyorsan letudnám az ilyenkor szokásos kötelező kűrt, hogy tudniillik mi maradt ki a válogatásból. Nos, alapjában véve semmi, Bárány Tibor az adott keretek között az ilyesfajta költemények lehető legszélesebb keresztmetszetét adja. Ha nagyon megszorongatnak, akkor Szentmihályi Szabó Péter 1996. március 15-re írt, Térdre, magyar! című, az aznapi MIÉP-nagygyűlésen - emlékeim szerint Dörner György által - előadott, a maga szubkultúrájában vitathatatlanul népszerű költeményét hiányolnám, esetleg Stolmár G. Ilona rendszerváltáskori abortuszellenes remekét, amelynek a művelt világ nemcsak a zsidózás egy különösen kifinomult variánsát, de többé-kevésbé a Narancs Szüret rovatát is köszönheti: "Liberális Heródesek / Magzatokat veszejtenek." (Ha már a válogatásnak nem az esztétikum volt az elsődleges szempontja.)

A költeményeket ciklusokba szervezte a szerkesztő; ezek nemegyszer közéleti botrányokhoz köthetők (fantomcégek, fiktív számlák, Őszöd és a 2006-os zavargások stb.). Hibátlan verset nem találni a kötetben, konkrét politikai események verses értelmezését (horribile dictu: propagandáját) már inkább. Ám ha nagy vers nincs is a válogatásban, erős részek, mondatok akadnak szép számmal. Terjedelmi okokból csak egyetlen verscsoportot, az antológia "hazaverseit" emelném ki. Kemény István a nemzedékeken át öröklődő hazakép tarthatatlansága miatti keserűséget fogalmazza meg ("tankönyveid és a költőid is / azt mondták, hű fiad legyek."). Hogy a versben maga a költő beszél, az Kemény alkalmi szövegei - interjúi vagy mondjuk a Narancsban a 2004. decemberi állampolgársági népszavazás után közölt Irodalmi szószedete - alapján épp úgy nem kérdéses, mint az, hogy a hazában mint a legmagasabb rendű kollektívumként tételezett entitásban csalódott. Gondolatilag jóval frissebbeknek érzem azokat a darabokat, amelyek az egyén felől kérdeznek rá a tágabb közösség mibenlétére, valamint próbálják értelmezni a mindennapok színterein tapasztaltak és a fejünkben élő konstruált, idealizált "haza" közötti ellentmondásokat. (Például: "De látod, én most is ébren vagyok. Mögöttem rakva / a könyvespolc. Mit ér? Könyvekkel már nem tévesztelek össze." Schein Gábor: Karácsony másnapján, 2011). Aligha véletlen, hogy a Kemény-vers mellett Erdős Virág Édes Hazám című darabja futott be komoly karriert; a vers félcigány prostituáltja egy nagyon is hétköznapi és mindinkább magától értetődő jelenség, az egymás iránti szolidaritás dermesztő hiányának, az emiatti végletes kiszolgáltatottságnak az intenzív átélésére kényszeríti olvasóját. Ha van közéleti jelentőségű darabja az antológiának, Erdős Virágé vitán felül az: társadalmi szolidaritás nélkül elképzelhetetlen egy olyan világ, ahol legalább az esélye megvan mindenkinek arra, hogy ne érezze magát elárultnak és becsapottnak.

Magvető, 2012, 384 oldal, 3200 Ft


Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.