A Fidesz-KDNP nemigen akarja elhúzni az ügyet: április 16-i frakcióülésük után a kormánypártok megnevezik jelöltjüket, és kiszivárgott információk szerint két vagy három nap múlva le is zavarják az országházi szavazást. Kétharmados parlamenti többségük miatt a köztársaságielnök-választás már az első körben sikerrel jár majd. A zászló egyelőre Áder Jánosnak áll, mivel a miniszterelnök első kiszemeltje, Kövér László házelnök nem ambicionálja az államfőséget, amint ezt több nyilatkozatában is megerősítette, ugyanakkor barátját és régi harcostársát, Áder Jánost örömmel támogatja, amennyiben a 2009 óta európai parlamenti képviselőként működő barát vállalja a feladatot.
"A helyszín a balatonőszödi kormányüdülő, az időpont valamikor 2000 nyara. Spontán szerveződött kispályás vacsora előtti bulimeccs. Fideszes politikusok - köztük Orbán, Áder, Stumpf - és magas rangú közhivatalnokok - vegyesen. A játék egyre erősebb küzdelemmé alakul, az állás döntetlen. Lassan vacsoraidő van, mikor Orbánék ellenfelei (köztük játszik Áder) vezetéshez jutnak. A kormányfő mindenáron fordítani akar, de nem jön össze. (...) A dolog egyre kínosabb, (...) már rég abba kellett volna hagyni... Orbán azonban villogó tekintettel torkol le mindenkit: gyerünk, gyerünk tovább. Már sötétedik, mire nagy nehezen sikerül kiegyenlíteni. Mindenki fellélegzik (titkon az ellenfél játékosai is örülnek), ám Orbán kiadja a verdiktet: gyerünk a győztes gólig! Kényszeredett tekintetek (...), ellentmondani nemigen mer senki. A kínos helyzetnek Áder vet véget: na, ne, Viktor, mindennek van határa, én kiszállok, s azzal elindul lefelé a pályáról. Lassan elindulnak mások is - végül Orbán is."
Noha e történettel Debreczeni József az Orbán Viktorról írt második életrajzában (Arcmás, Noran-Libro, 2009) a miniszterelnök habitusát jellemzi, az eset jól példázza a párton belüli viszonyokat is: a főnök vitathatatlanul Orbán, de azért minden hülyeségét a "régi fiúk" egyike-másika nem hajlandó a végtelenségig tolerálni. Ez nemegyszer kiderült a fentinél élesebb szituációkban is, mindenekelőtt a 2002-2006 közötti periódusban. E konfliktusos helyzeteknek gyakori szereplője volt az alapító Áder János, aki sokáig Orbán és Kövér mellett a legbefolyásosabb fideszes politikus, és aki 2009-ben jobbnak látta levonulni a hazai pályáról - ezért sem tűnt első ránézésre magától értetődőnek, hogy Orbán államfőnek jelöltetné.
Áder a kemény mag, a "belső kör" (amely ebben a formájában 2007-2008 óta már nem létezik) legkevésbé színes egyénisége: bár a nemes cél érdekében olykor ő is mond egetrengető baromságokat és tesz akár a jogállamisággal is nehezen összeegyeztethető lépéseket (ezekről később), általános értékelés szerint ő a "régi fiúk" közül a legvisszafogottabb. Unalmas, rossz szónoknak, átlagos politikusnak is tartják - pedig utóbbi bizonyosan nem igaz, legföljebb nem látványos csörtékben éli ki magát, hanem a világosan meghatározott feladatok minél precízebb végrehajtásában. Az például, hogy a Fideszből a kezdeti káosz, majd a kis híján megsemmisítő 1994-es választási vereség után életképes országos szervezet lett, döntően Áder szívós aprómunkájának köszönhető. Csaknem másfél évtizedes pártbéli meghatározó ereje is ebben, a szervezet- és országos infrastruktúra-építés során szerzett formális és informális hatalomban rejlett. Nem véletlen, hogy első látványos konfliktusa Orbánnal a párt szervezeti átalakítása miatt keletkezett, amikor a 2002-es, nem kalkulált bukás után a volt kormányfő meghirdette a polgári körök mozgalmát, és azokat fokozatosan integrálta a Fideszbe, illetve amikor a megyeközpontú pártstruktúrát felváltotta a kizárólag a pártelnöktől (azaz Orbántól) függő választókerületi rendszer. (Meg persze a horizontális "tagozati" rendszer, aminek szervezeti jelentősége ugyan soha nem volt, viszont a meghirdetésével Orbán előbb lazította, majd részben a tagozatokra is hivatkozva megszüntette a középszintű - és inkább Áderhez kötődő - megyei vezetői szisztémát.)
Jóarcú vidéki középáder
Fotó: MTI
2002-ig mindenesetre a három legbefolyásosabb Fidesz-vezető egyike, az 1998-as kormányváltás után az Országgyűlés elnöke. Feltűnést keltett, amikor házelnökként megrótta a kormányzat, illetve a kormánypártok törvény-előkészítő munkájának hiányosságait, de akkori működésére elsősorban nem emiatt emlékezik a hálátlan utókor. Hanem Györgyi Kálmán legfőbb ügyész váratlan, a nyilvánosság előtt máig nem tisztázott 2000. márciusi lemondása miatt, amelyben Áder kulcsszerepet játszott. Egyrészt azzal, hogy az ún. csonka médiakuratóriumok tárgyában eszközölt legfőbb ügyészi állásfoglalást "jogilag nem relevánsnak" értékelte (pro forma igaza is volt). Másrészt és főleg pedig avval, hogy a lemondás lebegtetését - amit a legfőbb ügyész első indulatában egy nem nyilvánosságnak szánt beszédhelyzetben fogalmazott meg - egykorú, azóta sem cáfolt sajtóhírek szerint Áder hivatala szivárogtatta ki, lépéskényszerbe hozva így Györgyi Kálmánt. Az akció ugyan nem volt elegáns, de jogszerűtlenség - ismereteink szerint - nem történt. Egy másik, jószerivel visszhangtalan házelnöki lépése (amit Bauer Tamás SZDSZ-képviselőn kívül senki nem vett észre) viszont a jogállami normákat kezdte ki, mégpedig nem középiskolás fokon. A 2000. december 21-i ülésnapon, miután egy törvényjavaslat a kormánypárti képviselők trehánysága miatt nem kapta meg a feles többséget, Orbán miniszterelnök felszólította (!) az Országházat, hogy e malőrt haladéktalanul orvosolja. Áder megismételtette a szavazást, és bár a többség így sem volt meg, önkényesen úgy alakította a helyzetet, hogy a törvényjavaslat mégis átmenjen. Ilyesfajta parlamenti csalásra sem előtte, sem később nem volt példa 1990 után.
Fasírtban
Áder a 2002-es, két választási forduló közötti hisztériáig a nyilvánosság előtt őrizte a színtelen-szagtalan, ám korrekt politikus imázsát. A nem várt választási kudarc keltette fideszes agymenésből azonban már ő sem maradt ki: arról győzködte a választókat, hogy a bűnözők az MSZP-re szavaztak. Ezt a kőbányai voksolás szavazóköri eredményével igyekezett bizonyítani, ahol a szocialista jelölt győzött; oda tartozott ugyanis a kerületben működő fegyház. A szavazás titkossága miatt természetesen kideríthetetlen volt, hogy melyik voks honnan származik, ez azonban a házelnököt a legkevésbé sem zavarta.
A vereség után ismét azt művelte, amihez értett: az ugyanis, hogy a párt a vereség után nem demoralizálódott, kisebb részben Pokorni Zoltán frakcióvezetőnek, majd az ő nyári lemondása után - és nagyobb részt - Áder Jánosnak köszönhető. Orbán Viktor a választási kudarc után hónapokra eltűnt, és nemcsak az országgyűlési képviselőcsoportot, de a pártot is lényegében Áder tartotta össze. Az az utólagos Orbán-mosdató interpretáció, miszerint a bukott miniszterelnök a rá jellemző taktikai furfanggal mindössze azt akarta elkerülni, hogy a várható újabb, ezúttal önkormányzati választási vereséget már ne az ő nevéhez kössék, tíz év távlatából is megmosolyogtató. Az MSZP addig példátlan módon tarolt a helyhatósági választásokon, és Áder a vereségnek nemcsak a tényét, de a Fidesz számára lesújtó mértékét is higgadt, korrekt módon ismerte el.
Az első lórúgásokat előtte már megkapta Orbántól (vagy a közvetlen környezetétől). A hatalomvesztést megemészteni képtelen fideszes vonal nevesítve is őt, valamint a kampányguru Wermer Andrást kiáltotta ki bűnbaknak egy Magyar Nemzet-vezércikk erejéig. (A már elhunyt Wermer 1994-ben Áder hívására, a totálisan elmért választási kampány kármentőjének érkezett a Fideszbe, majd 1998-ban és 2002-ben is ő vezényelte a Fidesz egyébként hatásos választási hadjáratát.) Áder lojalitására jellemző, hogy ezen is túltette magát, és minden erejével igyekezett Orbánt visszahozni a párt élére, mondván, a Fidesz nem működhet sokáig igazi vezető nélkül. Orbán 2003-ra végül megbocsátott Magyarországnak, és szolgálatba helyezte magát: akkor indult a magyar politikában addig példátlan pártbéli hatalomkoncentráció, a megkérdőjelezhetetlen egyszemélyi vezetés kiépítése a korábban említett módon. Szervezeti hátországát elveszítve Áder tényleges befolyása megszűnt, igaz, 2005-ben még egyszer megmutatta, mennyire hasznos tagja a pártnak: ő vezényelte a "vakond"-hadműveletet, amelynek eredményeként a kormányzó pártok ellenében az ellenzék államfőjelöltje, Sólyom László lett a köztársasági elnök. (A sikerhez persze elengedhetetlen volt az SZDSZ megosztottsága.)
A 2006-os választási kampány hajrájában ismét nyílt konfliktusba került Orbánnal: egyrészt Mikola István miniszterelnök-helyettes jelöltsége és országos második helye miatt, másrészt egy volt MIÉP-es képviselő megyei listás helye miatt tiltakozott - hiába. Nemtetszését Áder az érintett Győr-Moson-Sopron megyei pártlistáról való visszalépéssel is nyomatékosította - ugyancsak hiába. Ezek után az újabb választási vereséget követően nem vállalta el a frakcióvezetést - noha Orbán felajánlotta -, viszont bejelentette igényét a pártnak járó házalelnökségre. Többször nyilvánosságra került, és ugyanannyiszor helyreigazított információk szerint Áder látványos szakítással fenyegette meg Orbánt, ha a vezér nem hajlandó teljesíteni kérését. Ami tény: Áder az Országgyűlés alelnöke lett, amivel fokozatos kivonulását, de legalábbis időleges háttérbe vonulását készítette elő.
A 2006-os - ezúttal kevésbé sokkoló, viszont annál egyértelműbb - kudarc után Áder is oszotta azt a véleményt, hogy Orbán Viktorral nem nyerhető többé országgyűlési választás. Vita indult a Fidesz válságáról a jobboldali orgánumokban, de ez volt a téma a Schmidt Mária-féle szalon összejövetelein is. A májusi küldöttgyűlés, amelyen Orbán bizalmi szavazást kért maga ellen, majdhogynem érdektelenségbe fulladt, Orbánt addig elképzelhetetlenül kevés szavazattal erősítették meg elnöki posztján. Várható volt, hogy ez nem maradhat így: Orbán köre már májusban ellentámadásba lendült, amikor a Magyar Nemzetben egy fiktív szerző nekiment Pokorni Zoltánnak és más erős, pártütőnek vélt polgármesternek.
Áder álláspontja az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a Fidesz azt követő nagyarányú önkormányzati választási győzelme után sem változott. Nem véletlen, hogy 2007 januárjában egy minden korábbinál vadabb hangú támadás célpontja már ő lett a Magyar Nemzetben, amelynek álneves szerzője egy új jobboldali párt gründolásával vádolt többeket, Ádert pedig azzal, hogy e párt vezetője lesz. Máig tisztázatlan, hogy ez a cikk csak a közmondásos fideszes paranoia terméke, vagy volt is némi alapja. Tény, hogy a nyolc hónap múltán kirobbant UD Zrt.-botrány MDF-es szála egy alternatív jobboldali párt felfuttatására tett kísérletként is értelmezhető - más kérdés, hogy abban Ádernek az égvilágon semmi szerepe nem volt.
Áder pontosan vette a jelzéseket: ezért vonult ki a hazai politikából, és távozott Brüsszelbe. Kinti források szerint kezdeti idegenkedése viszonylag gyorsan oldódott, uniós szakterületébe - környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések - nemcsak beleásta magát, de idővel meg is kedvelte azt.
A 2010-es Fidesz-győzelem után nem egy fideszes uniós képviselőt hazahívott Orbán - kormányzati posztokra. Ádert nem - ellenben rábízta a bírósági és a választójogi reform kidolgozását (utóbbiért Kövérrel együtt felelnek). Nem tudni olyasmiről, hogy Áder vonakodott volna elfogadni az ajánlatot. Pedig Orbán taktikázása egyértelmű: az egykori erős embert olyan feladattal bízta meg, aminek a végrehajtása szembeállíthatja őt egykori szövetségeseivel (például a vidéki polgármester-parlamenti képviselőkkel).
Áder és Orbán 2002 utáni olykor viharos politikai kapcsolata miatt elsőre furcsának tűnhet, hogy Áder jelölése komolyan felmerül - holott a személyzeti ügyekben többnyire ügyesen manőverező kormányfő ezúttal is kockázatminimalizálásra törekszik. Áder János, akinek a pártbéli jus murmurandi úgyszólván alanyi jogon jár előélete miatt, a történtek ellenére is legmegbízhatóbb embereinek egyike, lojalitása aligha megkérdőjelezhető. Valószínűleg nem téved nagyot Orbán, ha úgy véli: életművének kitüntetett darabját, Magyarország alaptörvényét hű embere elszántan védelmezné.
| Korábbi cikkeink Áder Jánosról: Nem választás (A szerk., 2011.) Egy új üzenet érkezett (Belháború a Fideszben, 2007); Legyőzték önmagukat (Sólyom László megválasztása,2005.); |
