Ha az állam nem akarja, a szegregáció nem szűnik meg

Farkas Lilla ügyvéd és Mohácsi Erzsébet jogvédő a múlt heti strasbourgi ítéletről

Belpol

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága január 29-én kelt első fokú ítéletében elmarasztalta Magyarországot a cigány gyerekek indokolatlan értelmi fogyatékossá minősítése és az ebből fakadó iskolai elkülönítés miatt. A 37 oldalas ítélet nem pusztán a konkrét ügyben (Horváth és Kiss kontra Magyarország) bírálta a hazai viszonyokat, hanem a társadalmi-történeti hátteret is vázolva tette szóvá azt a "több évtizedre visszanyúló hagyományt", hogy a cigány gyerekeket alaptalan értelmi fogyatékossá nyilvánítással különítik el többségi társaiktól.

A bíróság szerint a félrediagnosztizálás és az ezen alapuló elkülönített oktatás olyan diszkrimináció, aminek következtében a gyerekek alacsony nívójú oktatásban részesülnek - ami viszont reménytelenül megnehezíti a társadalmi beilleszkedésüket. Ezért az államnak kötelessége, hogy a gyermekek félrediagnosztizálását megelőző, esélykiegyenlítő intézkedéseket hozzon - mondta Strasbourgban az elsőfokú bíróság.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) és az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) közösen képviselte Horváth István és Kiss András ügyét a strasbourgi eljárásban. Az alapítvány kuratóriumának elöke, Mohácsi Erzsébet és a CFCF ügyvédje, Farkas Lilla nemcsak a perről beszélt lapunknak, hanem a szegregáció különösen kegyetlen formájáról, az alaptalan fogyatékossá minősítésről, az eljárás alapjául szolgáló felmérésekről, és a magyar oktatás rendszerhibáiról is.

Magyar Narancs: Miért mentek a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára?

Farkas Lilla


Farkas Lilla

Fotó: Németh Dániel

Farkas Lilla: Hogy valaki végre kimondja: Horváth István és Kiss András normál képességűek, azért nyilvánították őket fogyatékosoknak, mert cigányok.

MN: A bíróság ítéletében történeti kontextusba helyezi a konkrét esetet, folyamatában mutatja be, hogyan vált a fogyatékossá nyilvánítás a magyarországi gyakorlatban a szegregáció egyik formájává.

FL: Ezt nagyon fontos fejleménynek tartjuk. A hetvenes évek elején megugrott a cigány gyerekek létszáma, amire az oktatási rendszer automatikus reakciója az volt, hogy "kiszórta" őket a normál iskolákból a kisegítő iskoláknak nevezett, fogyatékosokkal foglalkozó intézményekbe, osztályokba. 1974-ben Czeizel Endre csapata újra elvégezte a kisegítős gyerekekkel a felmérést, és kiderült, hogy a gyerekek legalább felének nem kellene ott lennie. Különböző hatalmi-politikai alkuk következtében 25-30 százaléknyi cigány gyereket visszairányítottak a normál oktatásba, a többiek pedig az ún. familiáris fogyatékosság bélyegével maradtak a szegregált oktatásban. Ez a szisztéma a lényegét tekintve változatlan: ha megpróbálják is olykor ezt a rendszerhibát korrigálni - módosítják az iskolaérettségi teszteket, vagy éppen a tesztelők hozzáállásán igyekeznek változtatni -, a végeredmény valahogy mindig az lesz, hogy minden ötödik cigány gyereket fogyatékosiskolákba irányítanak. A közép-európai régióban mindenki tisztában van azzal, hogy itt etnikai alapú szegregációról volt és van szó. Aztán 1997-ben egy amerikai jogász érkezett az Európai Roma Jogok Központjához, és megkérdezte, miért nem perli senki ezt a gyakorlatot. Az első pert Csehországban indították, ahol még a magyarnál is súlyosabb volt a helyzet: ott ugyanis minden második cigány gyereket fogyatékosiskolába küldtek.

MN: Ez volt az ostravai per, amely a nemzeti bíróságok szintjein a jogvédők kudarcával végződött, akik ezek után fordultak Strasbourghoz.

FL: Még a per befejezése előtt Mohácsi Viktória, aki akkor már nem a roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztos, hanem EU-képviselő volt, azt mondta: ne várjuk ki a strasbourgi ítéletet, hanem vágjunk bele mi is.

Mohácsi Erzsébet


Mohácsi Erzsébet

Mohácsi Erzsébet: 2005 nyarán helyi civil közösségekkel együtt az egész országban kerestünk fogyatékosnak nyilvánított roma gyerekeket. Hatvan gyerek jött össze, akiknek Felsőtárkányban szerveztek tábort, hogy egy háromfős független szakértői team felmérje őket. Tíz napig dolgoztak a gyerekekkel, aminek a végén az jött ki eredményként, hogy a 100 százalékuk vagy normál értelmi képességű, vagy a határérték közelében van. Közülük 12 olyan gyereket választottak ki, akiknél biztosak voltak abban, hogy a bíróságon is bizonyítani lehet a félrediagnosztizálásukat. Hat megyei bíróságon indultak a perek. Volt olyan gyerek, akit az újramérés után rögtön visszatettek a fogyatékosból a normál tantervű osztályba.

FL: Nála például 120-as IQ-t mértek.

ME: A 12 gyerek ügyét Viktória vitte a bíróságra, még a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal. Idővel három nyíregyházi gyerek ügye a mi alapítványunkhoz került. Az egyikük aztán családi okok miatt kimaradt a perből. Horváth István és Kiss András azonban végig kiállt magáért, mert nagyon be akarták bizonyítani, hogy nem fogyatékosak. István konkrétan azért ment bele, mert autószerelő akart lenni. Csakhogy mire a bíróság - a strasbourgi - kimondta, hogy a két gyereket a magyar hatóságok indokolatlanul nyilvánították fogyatékosnak és zárták ki ezzel a normál okatásból, a fiúk húszévesek lettek. Vagyis ennek a két gyereknek kisiklott az élete, még ha nyolc év után lett is papírjuk arról, hogy normál értelmi képességűek.

MN: Magyarországon mindhárom fokot megjárta az ügy. Hogyan alakult a per első, másod- és harmadfokon?

FL: Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a gyerekek nem az értelmi képességüknek megfelelő oktatást kaptak a kisegítőről időközben speciálisra keresztelt iskolában, és egymillió forint kártérítést ítélt meg számukra. A másodfok viszont elutasította a keresetünket: szépen levezette, hogy micsoda jogbizonytalanság van a sajátos nevelési igényű és a fogyatékkal élő gyerekek oktatása környékén, és hogy az oktatáspolitika hogyan küzd a reformokért az állásukhoz ragaszkodó gyógypedagógusokkal. Harmadfokon a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy valóban voltak eljárásjogi hibák a fogyatékossá nyilvánítási eljárásban. Viszont kimondta azt is, hogy a diszkriminiációs állításunkkal, azzal tehát, hogy a gyerekeket cigányságuk miatt indokolatlanul zárták ki a normál oktatásból, szíveskedjünk elfáradni vagy a magyar Alkotmánybíróságra, vagy Strasbourgba. Mi Strasbourgot választottuk.

MN: Miért?

FL: A jelek szerint minél messzebb van egy bíróság a rögvalóságtól, annál tisztábban látja át a helyzetet. Meg persze azért is, mert mi végig az ostravai per ítéletére alapozva pereltünk. A 18 csehországi cigány gyerek ügye első fokon Strasbourgban is elbukott, másodfokon viszont nem.

MN: Az itthoni eljárás során nem használták fel ezt a tapasztalatot?

FL: Dehogynem. Már Magyarországon is úgy pereltük első foktól az ügyet, ahogyan a cseh ügyet perelték kint Strasbourgban. Hadd osszam meg egy igen érdekes élményemet. Erzsivel kimentünk Strasbourgba a cseh ügy másodfokú tárgyalására, 2007 végén. Az előítéletes bírói kérdések logikája ott is ugyanaz volt, mint itthon. Andrisék ügyében a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla egyik igen fontos kérdése például az volt, hogy én mikor jártam utoljára a nyíregyházi cigánytelepen, és milyen gyakran tartom az ügyfeleimmel a kapcsolatot. Ami az ügy jogi megítélése szempontjából abszolút irreleváns.

ME: Mellesleg Lilla elég sokszor járt a telepen.

FL: A bírói kérdés lényege a benne rejlő üzenet volt, hogy na, itt a rózsadombi jogvédő a fővárosból, aki még cigánytelepet sem látott. Megpróbáltak mással is lejáratni a nagyközönség előtt, például hogy tudom-e, most éppen hová jár iskolába Pisti és Andris. Hasonló jellegű, az ügy szempontjából lényegtelen előítéletes kérdéseket tett föl a spanyol bíró is a csehországi roma gyerekek képviselőjének Strasbourgban. Ezzel tényleg érdekes szembesülni.

MN: A Legfelsőbb Bíróságon mi változott?

FL: A harmadfok megállapította az eljárási jogsértéseket. Kiss Andris normál suliban kezdte a tanulmányait a cigánytelepi iskolában. Van egy kép a cigánytelepi pedagógusokról, hogy ők minden gyereket imádnak. Nos, Andrist nem imádták, és visszaküldték a szakértői bizottsághoz, ahol újra felmérték a képességeit. Láss csodát, az újabb mérés - egy évvel az előző után - a megrendelésnek megfelelően immár enyhe fokban értelmi fogyatékosnak találta a gyereket. Így aztán Andrist a fogyatékosiskolába irányították, ám ezt a szülei határozottan ellenezték. Az ő véleményükkel azonban senki nem foglalkozott, az iskola és az önkormányzat akarata vita nélkül érvényesült. A Legfelsőbb Bíróság azonban ezt kiszúrta, ezért is ítélte meg jogerősen is a kártérítést.

MN: Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány perli a Heves megyei szakértői bizottságot is. Miért?

FL: Pontosabban az Emmit, a megyei intézményfenntartó központot és a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottságot. Azt akarjuk bizonyítani, hogy Heves megyében indokolatlanul magas a fogyatékosnak minősített cigány gyerekek száma. Ezt a pert azért viszszük, mert senki nem érti, mi a gond az iskolaérettségi tesztekkel, amiknek az eredményei alapján kisgyerekek szegregációjáról vagy integrációjáról döntenek egy életre.

MN: És mi a probléma vele?

FL: Az, hogy alkalmatlanok arra, amire használják őket. A szűken vett szakma ezzel már a hetvenes években tisztában volt. A kilencvenes évek közepén, amikor Furmann Imrénél dolgoztam a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodában, már mindenki mondta, hogy rosszak a tesztek. De a gond ennél mélyebben gyökerezik: a rendszer rossz, amelyben nem azért tesztelnek, hogy rájöjjenek, miben kell megsegíteni ezeket a gyerekeket, hanem azért, hogy a fogyatékosság bélyegét rájuk ütve szegregálhassák azokat, akik a rendszer szerint nem a "normálisok" közé valók. Mohácsi Viktória miniszteri biztossága alatt elkezdték egy új teszt kidolgozását, ami végül a WISC-IV (Wechsler Intelligence Scale for Children - B. I.) alkalmazásához vezetett. Az intelligenciát sokféleképpen lehet mérni, de ez is alapvetően az iskolában tanultakat, ha tetszik, a bemagolási képességet teszteli. Valamivel persze jobb a 2010-től bevezett WISC-IV. Ha például Andrist és Pistit a 2000-es évek elején ezzel tesztelik, kevésbé mérik félre őket. De hát komoly problémák vannak ezzel is. Erzsi a társaival testközelből látott egy ilyen WISC-IV-es mérést.

ME: Tolnában felkutattunk 16 gyereket, akiket elvittünk a szakértői bizottsághoz egy újabb tesztre. Ott aztán elképesztő dolgok derültek ki. Például egy hatodikos gyereket nem mértek újra azóta, hogy bekerült a speciális iskolába, holott alsós korában évente, felső tagozaton kétévente kellene felülvizsgálni. Ehelyett egyszerűen átmásolták a gyerek korábbi eredményeit, nyilván úgy gondolták, a gyereknek ott a helye, ahol éppen van. A mostani felülvizsgálatokat mi is végigültük szülői meghatalmazással. A 16-ból 12 gyereket a normál oktatásba visszahelyezhetőnek mértek. Megjegyzem, hogy három órát végigülni, ameddig a vizsgálat tart, egy felnőttnek is megerőltető. Az egyik gyerekkel este fél hétkor jöttünk ki a teremből, és a folyosón még mindig volt, aki a sorára várt. Hogy teljesíthetett az a gyerek?

MN: Milyen jellegűek a feladatok?

ME: Például felsoroltak 15 összetett szót, amiknek egy részét egy negyedik osztályos gyerek nem is érti, főleg az idegen szavakat, és vissza kell mondani őket. Mindezt stresszhelyzetben, hiszen a gyerek pontosan tisztában van azzal, hogy most dől el, "normális" vagy "fogyatékos".

FL: A gyerekeket vagy a saját iskolai osztályukban, vagy az otthonukban kellene fölmérni, olyan környezetben, amely oldja a vizsgadrukkot. Valahogy úgy, ahogyan Viktóriáék tették 2005-ben. Ami a lényeg: a korábbi tesztet átírták, kicsit módosították, kicsit kultúrafüggetlenebbé tették, de ennek ellenére sem azokat a kompetenciákat méri, ami valóban kell az iskolában való megfeleléshez. Vagyis ez sem szünteti meg a félrediagnosztizálást, de arra sem alkalmas, hogy megmondja, milyen speciális megsegítésre van szüksége a gyereknek.

ME: Azt sem veszi figyelembe, hogy ma már a gyerekek számítógépet használnak. A bizottság vagy az osztályfőnök, akiknek a véleménye egy ilyen döntésnél nagyon sokat számít, leírja például, hogy ronda a gyerek írásképe. Közben a gyerek gyönyörűen olvas, és remekül ír a számítógépen. De még az utóbbi is negatív kontextusban jelenik meg: "túl sok időt tölt" a komputer előtt. Azzal nem foglalkoznak, hogy erre az érdeklődésre alapozva mennyi minden megtanítható lenne neki.

FL: Akik a WISC-IV itthoni viszonyokra adaptálását végezték, azt írják, hogy ez a teszt a cigányokra nincs "bemérve". Ott tartunk tehát, ahonnan elindultunk: a rendszer egészével van baj. A Heves megyei ügyben is ezt, magát a rendszert támadjuk az Európai Roma Jogok Központjával közösen.

MN: Ez a rendszer csak a cigány gyerekeket sújtja?

FL: Nem mondanám. Elegendő arra gondolni, mik a lehetőségeik a rosszabb anyagi helyzetű többségi gyerekeknek. Az iskola a gyerekeket a szülők egzisztenciális-kulturális háttere szerint osztályozza, és annak megfelelő szolgáltatást nyújt nekik. És mivel az érintett szülők érdekérvényesítő képessége rendkívül gyenge, ezen a helyzeten ők egyedül nem is tudnak változtatni. Ugyanaz megy az oktatásban, mint az egészségügyben. Ha azzal megyek be a rendelőintézetbe, hogy jó napot kívánok, doktor Farkas Lilla vagyok, egészen máshogy viselkednek velem, mintha csak Farkas Lillaként jelentkezem be. A szülők foglalkozását pedig az iskolák is nyilvántartják.

MN: A cigány gyerekek szegregált oktatását több perben is megtámadták már Magyarországon, és vannak akár harmadfokú bírósági ítéletek is, amelyek a törvénytelen állapot megszüntetését rendelik el. Számos esetben viszont ezek után is minden marad a régiben. Miért?

ME: Sok függ az adott iskolai és városvezetéstől: hogy akarnak vagy nem akarnak változtatni. A kaposvári polgármester az ítélet után kiállt a kamerák elé, és azt nyilatkozta, hogy márpedig ő nem zárja be a cigányiskoláját. De van rá példa, hogy per nélkül is hajlandók a deszegregációra. Mi is a megegyezést preferáljuk, mert nem a pereskedés a célunk, az csak a végső eszközünk. Taktaharkányban például, ahol arra használták fel a tehetségprogramot, hogy a cigány és a nem cigány gyerekeket elkülönítsék egymástól, fokozatosan felszámolják ezt a gyakorlatot.

FL: Azt azért megjegyezném, hogy ez az ügy az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé került, és ha elkaszálták volna az önkormányzatot, ami nagyon valószínű volt, akkor három évig nem fért volna hozzá az uniós forrásokhoz.

ME: A deszegregációra mindig Hódmezővásárhely az evidens pozitív példa. De csak amiatt, mert Lázár János polgármesterként kijelentette: a városnak az integrált oktatás az érdeke. Meg is csinálták.

FL: Említhetjük még Szegedet, ahol a miskolci döntés után Erzsiéknek sikerült elfogadtatniuk Botka László polgármesterrel, hogy be kell zárni a cigányiskolát, vagy Sajószentpétert, ahol a képviselő-testület döntése értelmében felmenő rendszerben bezárják a cigányiskolát.

MN: Önök szerint mi a magyarázata annak, hogy a törvényes állapot biztosítása ilyen ügyekben Magyarországon a polgármester vagy a képviselő-testületi tagok személyiségétől függ?

FL: Mert a magyar állam nem hajtatja végre a jogszabályt. Ha az állam ugyanolyan szigorral és elszántsággal képviselné a deszegregáció ügyét, ahogyan például a dohányzás betiltását, akkor a szegregáció megszűnne. De mert nem így áll hozzá, nem szűnik meg. Emiatt pereljük is a miniszériumot: Hiller István minisztersége alatt indítottuk, most Balog Zoltán a miniszter, és immár a harmadik nevén pereljük ugyanazt a tárcát. 2010-ben fordultunk a bírósághoz, mert a jogszabályok végrehajtásának elmulasztása miatt a minisztérium a szegregációs gyakorlatot erősíti, holott a végrehajtói hatalom intézményeként a minisztériumnak az lenne a feladata állami pénzen, amit helyette mi végzünk el. Zajlanak a tárgyalások, miközben félévente változik a jogszabályi környezet, ahogyan az is, hogy éppen kit perelsz. Ebben a perben a legszebb az a minisztériumi védekezés, miszerint azért nem járhatnak el érdemben a szegregációs ügyekben, mert nem látják, ki a cigány - hiszen ilyen adatokat ők nem kezelhetnek. Hát akkor kezeljenek percepción alapuló etnikai adatokat, mint mindenki más is az eddigi összes ügyünkben. Kigyűjtöttük a minisztériumnak, hogy mit mond a volt adatvédelmi biztos a volt kisebbségi biztossal együtt, hogy ti. ezeket az adatokat lehet kezelni intézményi szinten. Amúgy meg milliószor bebizonyosodott, hogy ez a fajta szemforgató hárítás - mi nem tudhatjuk, ki a cigány! - egyszerű hazugság, úgyhogy tényleg ideje volna már ezzel felhagyni.

MN: Hogyan alakult a két nyíregyházi gyerek - illetve most már fiatalember - sorsa?

ME: Horváth Pisti Budapesten alkalmi munkákból él, és próbál megkapaszkodni. Andris eltűnt a szemünk elől, nem lakik már a nyíregyházi Huszár telepen, ennyit tudunk.

MN: A családjaik hogyan viselték az évekig tartó procedúrát?

ME: A fogyatékossá nyilvánítás egy stigma, amit rendívül szégyelltek, még ha lassan "hivatalosan" ki is derült, hogy a gyerekek nem fogyatékosak. Egyikük anyukája például nem ment be a tárgyalóterembe akkor, ha voltak benn fotósok vagy kamerák, mert attól félt, örök szégyenben maradnak az ismerőseik előtt, ha azok az újságban-tévében is látják őket, amint azért pereskednek, hogy a fiuk fogyatékos, vagy sem.

MN: A strasbourgi bíróság a múlt héten első fokon döntött. Mire számítanak, fellebbez a magyar állam?

ME: Elképzelhető.

FL: Lehet, de nem hiszem, mert a döntés egyhangú volt. Mit állítanának? Már a mostani fordulóban képtelenséggel álltak elő. Mi azt próbáltuk levezetni, hogy a félrediagnosztizálás a szegregáció egyik módja. Álláspontunkat végül a bíróság is osztotta. A magyar állam képviselői pedig azt próbálták levezetni, hogy ez azért nem a szegregáció egyik formája, mert abban az időszakban, amikor ezeket a gyerekeket a tesztek eredményeként a speciális iskolába küldték, még működött a telepi, a Huszár téri cigányiskola. Ott 100 százalékos volt a cigányok aránya, míg a speciális iskolában csak 50. Hol itt a szegregáció? Felettébb sajátos érvelés: a magyar állam egy törvénytelen helyzettel akarta igazolni a félrediagnosztizálással megvalósított szegregációt. Azzal, hogy a saját jogszabályainak be nem tartatása miatt működött egy száz százalékig cigányiskola. Amit egyébként 2007-ben mi zárattunk be.

MN: Ebben és a többi perben is gyakran hivatkoznak korábbi szociológiai kutatások és felmérések eredményeire.

FL: A régióban sehol nincs annyi adat arról, hogy mit csinált az állam a cigány gyerekekkel a közoktatásban a hetvenes évek óta, mint Magyarországon. Ez az olyan szociológusoknak köszönhető, mint Havas Gábor, Kertesi Gábor és Kemény István, akik évtizedeken át kutatták a témát, felméréseket végeztek, és publikálták eredményeiket. Másfelől viszont elkeserítő is: hiába van negyven éve mind biztosabb tudásunk arról, mi zajlik a cigány gyerekekkel, hogyan nőnek fel nemzedékek lehetőségek híján, továbbra sem vagyunk hajlandók ezen változtatni.

Neked ajánljuk