Karafiáth Orsolya

Nemrég jelent meg Süskindnek, akit elsősorban A parfüm írójaként tartunk számon egy kecses kis könyve, Sommer úr története címmel, Tandori Dezső gyönyörű fordításában. Egyik este azzal feküdtem le, hogy beleolvasok, hiszen a jó mese elaltat majd. Ehelyett hajnalig ébren tartott, teljesen belefeledkeztem a szövegbe, ami egyszerűen nem engedte magát abbahagyni.

„Ilyennek szeretsz, amilyen vagyok? A szerelem, az dinnye. Szép, jó, elmúlik. Ősszel belepisil a Lőrinc. Mit tudsz rólam? És ha kirabolom a lakásodat? Megöllek? Én nyakon szúrtam egy embert a Légszesz utca sarkán, a trafik előtt. Néha találkozom vele, ferdén, mulatságosan cipeli a nyakát. Ennek örülök. Loptam is. Nem szerelmet, sem asszonyok, cimborák bizalmát.”

Sokat vonatozom, mert utálok repülni és vezetni sem tudok. De lassan a tapasztalataim afelé száguldanak, hogy bizonyos útvonalaknál inkább más lehetőségek után nézzek. Nevetni is csak utólag tudok azokon, amik velem történtek, röpke egy éven belül.

„Tárgyilagosan szemlélve a dolgot, sohasem láttam még ragyogóbb, magányosabb, kiegyensúlyozottabb őrült elmét, mint a sajátom.”

Összehajtogatni a tengert. Nyakunkba akasztani a nyár hangulatát. Megtalálni a lángolást a pasztellban is. Például ezt tudják a fiatal tervezőlány ékszerei.

„Mért mondjam ennél pontosabban, hogy nemsokára / meghalok s nyers boldogság, vad reménytelenség együtt se tett ki / egy napot - / Az a nap kéne mégis, egyben, legalább az a /csonka nap”

A napokban pihenésként újraolvastam a Harry Pottert, és a csodák közül legjobban a dehoppanálást irigyeltem. Ha erre képes lennék, most se ülnék ilyen reményvesztetten – nyolc óra utazás után – a salzburgi pályaudvar egyik fenékgyilkos fémszékén…

„Az emberiség olyan egyszerű sémák szerint él, és egy rendszer oly sokáig tart, hogy egész reménytelen, hogy valaha valami változás jöjjön létre.”

Itt már az is luxus, hogy van fürdőszobánk – kevesek kiváltsága. Hogy sár van a zuhanytálcában, és hogy egész éjjel csöpög, szörcsög a víz, csak kicsit vesz le az örömből. Az egykori pokoli ágyakat kicserélték, de az valahogy máig nem megy, hogy a sötétítőfüggöny mérete ablakkompatibilis legyen. De persze nem wellness hétvégére jöttünk, hanem nosztalgiázni.

„És akkor lassan ráébredtem – megértettem, hogy álmomban meghaltam. Fogok még élni – talán hónapokat, talán heteket, napokat vagy órákat. Az idő – nincs. Abban az álomban én meghaltam. A szellem, a halál ellensége, ami így tud remegni, és ennyire makacs, az most mind kirázódott belőlem. Én már halott vagyok, és nem számít. (…) Ó, szeretnék én egy rakás dolgot, nagyon is. De nem bánom, ha nem teszem meg őket.”

Az idénre sok (főleg építészeti) változáson átesett művészeti vásár kapcsán a sajtó most a könnygázos oszlatással volt tele. Ahogy DiCaprióról, úgy erről is lemaradtam, én még élveztem a vidám kavalkádot a bejárat előtt.

Páral hősei normális életre vágynak. Normális lakással, normális szeretővel, normális munkával. Csak valahogy semmi nem normális körülöttük. Ők mégis alkalmazkodnak észrevétlenül az abszurditáshoz, mint normához, míg végül teljesen kifordulnak magukból.