A szegedi REÖK-ös kalandom után egyre jelennek meg a cikkek és a kommentek – ütköznek a nézetek. Azért rázott meg a dolog, mert megint durván szembesülnöm kellett azzal, milyen elvárásoknak kellene megfelelnem. És miért is?
Két éve egy nemzetközi újságírócsapattal tettünk egy nagyobb túrát, azt néztük meg, hogyan zajlik a régi, már bezárt ipari telepek hasznosítása. Sosem hittem, hogy ez szexi lehet…
Ne állj szóba idegenekkel! – tanította mindig az édesanyám, és én jó ideig meg is fogadtam a tanácsát. Arra egyikünk sem tippelt, hogy egy családi haver is veszélyes lehet.
Miért az álnév? Jobb-e, ha egy képmást tudunk kapcsolni a művekhez? Miért a rejtőzés, főképp, ha már elért valakit a siker? Izgalmasabb-e így egy krimi?
Elég mókás, ha valaki csak azért kezdi el nekünk csapni a szelet, mert azt hiszi, abból anyagilag profitálhat. Sosem hittem, hogy nekem részem lesz valaha ilyen kétes romantikában…
Hiába csapnak hatalmasra a lángok, ha a két életforma nem kompatibilis, a másik egy idő után könnyedén seggfejjé válhat a szemünkben. Mi pedig az övében. És kész a baj.