Száz híres/64. Kántor Péter

KOmplett

„Ki illeszti össze az örökké cserepeire hullót? / És ki hagy oda mindent, hogy kövesse útján a szív rigóját?”

Félve gondoltam leírni: költő hozzám nem áll közelebb. Napok óta forog ez a fejemben, de magamnak is csak most fogalmaztam meg így. Van több nagy kedvencem is, és bár ritkán írok költőkről, felbukkant már pár itt a blogon, fel is fog még. De nincs még egy olyan, akinek a versei úgy beszélnek, ahogy legszívesebben én is megszólalnék. Rengeteget tudok Kántortól kívülről, anélkül, hogy határozottan meg akartam volna tanulni őket. De ugye, sokszor visszatérünk egy-egy szöveghez, ott marad a fejünkben – és ha már ott van, felbukkan egy-egy felismert pillanatban, mert hasonlít, mert megvan az érzés vagy megvan egy helyzet, amiről már olvastam, vagy amit ismerni vélek, mert olyan szuggesztíven írta már meg valaki, Kántor Péter például.

 


Fotó: Köves Éva (olaj, vászon, fotó)

Az egyik legelső kortárs volt, akinek a verseivel megismerkedtem. Annak idején a Józsefvárosi Művelődési Házban komoly irodalmi estek voltak, többek között blattolóversenyek is. Harmadikos voltam, mikor először elmentem egy ilyenre. Az ÉS szerkesztősége volt a vendég, négy szerzőt hoztak, és tőlük vagy hatvan verset. Ezekből kellett húzni, és 5 perc felkészülés után előadni a színpadon. Kántortól húztam a Megtanulni élni címűt. Addig jóformán csak rímes verseket ismertem, kedves verseket, azokat is szavaltam. Akkor azt hittem, tévedés áldozata lettem, mutattam a magyartanárnőmnek, hogy ez gáz, ezt nem lehet elmondani, ezen mit hangsúlyozzak, vers ez egyáltalán?

 

A drága magyartanárnőm hosszan magyarázta, hogy bizony vers ez, ráadásul remek vers, próbáljam megérteni először, aztán úgy adjam elő, mintha csak vele beszélgetnék, vele osztanám meg a dilemmáimat, mondjuk az egyik szünetben, ahogyan szoktam. Megpróbáltam, belebuktam, semmi helyezést nem értem el. Viszont kértem a tanárnőt, adjon nekem még ilyeneket, mert ez azért érdekes, érdekesebb, mint amivel eddig találkoztam. Adott is, többeket (és később másnak is sokat köszönhetek, de erről nem most), ám Kántor maradt a fő kedvenc (Kemény mellett – de róla is külön), főképp, miután rám talált A nagymama című opus.

 

A nagymama

 

Egy ideig ő vitt az iskolába,

ültünk a trolin, mint két kisgyerek,

a Rottenbiller utca állomásnál

a nagymama mindig hangosan, gúnyosan

felnevetett: Rothadt Biller! ha-ha!

Először tetszett, később kérni kezdtem:

Ne olyan hangosan, nagymama!

 

Go to hell! – ilyeneket motyogott az utcán,

mikor görnyedten, vaksin loholt erre-arra,

s ha találkoztunk, orrunk majd összeért már,

hogy felismert: Te vagy az?! –

egyszerre csupa mosoly lett az arca.

 

Kék szeme volt és tizennégy dioptriás

szemüvege, és operabérlete,

és negyvenkettes lába és piros papucsa,

és La Fontaine-e és Vanity Fairje,

és háza, régen persze, és albérlői aztán,

és a WC-ben négyszínű golyóstollal

négy nyelven, a tanítványoknak, cetli:

Don’t pull the ring hard! – és még ezernyi

kacata, kincse, könyve, hamisgyöngye,

piros teáskészlete huszonnégy személyre,

vitrine, tükre, fésűje, Larousse-a,

és ő – olyan soványan, mint a piszkafa,

és ő – olyan egyedül, mint az ujjam.

Nyaranta Bécsbe járt látogatóba,

panaszkodni: ott Pestre, Pesten Bécsre,

a Trafalgáron így meg úgy – mesélte.

De nagymama! Te ott sohase voltál…

Az erkélyen állt, nézte az esőt:

Hogy itt mi megy! – mondta mély megvetéssel.

 

Kántor könnyed humora, mindig melankolikus, lebegő képei (ami mind csupa részlet, csupa régi és csupa felcsillanó új), a néha gyermetegnek tűnő rímek, vagy éppen a kiáltó rímtelenségek belemásznak a fejembe. Másik nagy kedvencem a Jég-öröm, ez a meg- és szétfestett Hendrick Averkamp-festmény, az életöröm és az élhető élet utáni vágy (mely sok versének a témája) szívszorító, mégis derűs költeménye.

Köves Éva képén elevenedett meg számomra Kántor költészetének és saját magamnak a kapcsolata, talán a Ki őriz mit? címűnek lehetne az illusztrációja. „Ki őriz mit? Csalános éjszakát, / két szeme közt egy régi sebhelyet, / fakocka tornyot, mely mindig ledől, / arcot, ami elborul, felderül.”

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.