Száz híres/64. Kántor Péter

KOmplett

„Ki illeszti össze az örökké cserepeire hullót? / És ki hagy oda mindent, hogy kövesse útján a szív rigóját?”

Félve gondoltam leírni: költő hozzám nem áll közelebb. Napok óta forog ez a fejemben, de magamnak is csak most fogalmaztam meg így. Van több nagy kedvencem is, és bár ritkán írok költőkről, felbukkant már pár itt a blogon, fel is fog még. De nincs még egy olyan, akinek a versei úgy beszélnek, ahogy legszívesebben én is megszólalnék. Rengeteget tudok Kántortól kívülről, anélkül, hogy határozottan meg akartam volna tanulni őket. De ugye, sokszor visszatérünk egy-egy szöveghez, ott marad a fejünkben – és ha már ott van, felbukkan egy-egy felismert pillanatban, mert hasonlít, mert megvan az érzés vagy megvan egy helyzet, amiről már olvastam, vagy amit ismerni vélek, mert olyan szuggesztíven írta már meg valaki, Kántor Péter például.

 


Fotó: Köves Éva (olaj, vászon, fotó)

Az egyik legelső kortárs volt, akinek a verseivel megismerkedtem. Annak idején a Józsefvárosi Művelődési Házban komoly irodalmi estek voltak, többek között blattolóversenyek is. Harmadikos voltam, mikor először elmentem egy ilyenre. Az ÉS szerkesztősége volt a vendég, négy szerzőt hoztak, és tőlük vagy hatvan verset. Ezekből kellett húzni, és 5 perc felkészülés után előadni a színpadon. Kántortól húztam a Megtanulni élni címűt. Addig jóformán csak rímes verseket ismertem, kedves verseket, azokat is szavaltam. Akkor azt hittem, tévedés áldozata lettem, mutattam a magyartanárnőmnek, hogy ez gáz, ezt nem lehet elmondani, ezen mit hangsúlyozzak, vers ez egyáltalán?

 

A drága magyartanárnőm hosszan magyarázta, hogy bizony vers ez, ráadásul remek vers, próbáljam megérteni először, aztán úgy adjam elő, mintha csak vele beszélgetnék, vele osztanám meg a dilemmáimat, mondjuk az egyik szünetben, ahogyan szoktam. Megpróbáltam, belebuktam, semmi helyezést nem értem el. Viszont kértem a tanárnőt, adjon nekem még ilyeneket, mert ez azért érdekes, érdekesebb, mint amivel eddig találkoztam. Adott is, többeket (és később másnak is sokat köszönhetek, de erről nem most), ám Kántor maradt a fő kedvenc (Kemény mellett – de róla is külön), főképp, miután rám talált A nagymama című opus.

 

A nagymama

 

Egy ideig ő vitt az iskolába,

ültünk a trolin, mint két kisgyerek,

a Rottenbiller utca állomásnál

a nagymama mindig hangosan, gúnyosan

felnevetett: Rothadt Biller! ha-ha!

Először tetszett, később kérni kezdtem:

Ne olyan hangosan, nagymama!

 

Go to hell! – ilyeneket motyogott az utcán,

mikor görnyedten, vaksin loholt erre-arra,

s ha találkoztunk, orrunk majd összeért már,

hogy felismert: Te vagy az?! –

egyszerre csupa mosoly lett az arca.

 

Kék szeme volt és tizennégy dioptriás

szemüvege, és operabérlete,

és negyvenkettes lába és piros papucsa,

és La Fontaine-e és Vanity Fairje,

és háza, régen persze, és albérlői aztán,

és a WC-ben négyszínű golyóstollal

négy nyelven, a tanítványoknak, cetli:

Don’t pull the ring hard! – és még ezernyi

kacata, kincse, könyve, hamisgyöngye,

piros teáskészlete huszonnégy személyre,

vitrine, tükre, fésűje, Larousse-a,

és ő – olyan soványan, mint a piszkafa,

és ő – olyan egyedül, mint az ujjam.

Nyaranta Bécsbe járt látogatóba,

panaszkodni: ott Pestre, Pesten Bécsre,

a Trafalgáron így meg úgy – mesélte.

De nagymama! Te ott sohase voltál…

Az erkélyen állt, nézte az esőt:

Hogy itt mi megy! – mondta mély megvetéssel.

 

Kántor könnyed humora, mindig melankolikus, lebegő képei (ami mind csupa részlet, csupa régi és csupa felcsillanó új), a néha gyermetegnek tűnő rímek, vagy éppen a kiáltó rímtelenségek belemásznak a fejembe. Másik nagy kedvencem a Jég-öröm, ez a meg- és szétfestett Hendrick Averkamp-festmény, az életöröm és az élhető élet utáni vágy (mely sok versének a témája) szívszorító, mégis derűs költeménye.

Köves Éva képén elevenedett meg számomra Kántor költészetének és saját magamnak a kapcsolata, talán a Ki őriz mit? címűnek lehetne az illusztrációja. „Ki őriz mit? Csalános éjszakát, / két szeme közt egy régi sebhelyet, / fakocka tornyot, mely mindig ledől, / arcot, ami elborul, felderül.”

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.