Karafiáth Orsolya

Mindenki másképp viszonyul a régi kapcsolataihoz. Vannak, akik egy új viszonyban úgy tesznek, mintha a régiek sosem léteztek volna, míg mások…

Annak idején az első német nyelvű, nem tankönyvi szöveg, amit olvastam, egy válogatás volt a fivérek legismertebb meséiből – persze a finomított, gyerekbarát változatban. Most a Grimm-jubileum kapcsán megint belemerültem.

A hosszú évek alatt rengeteg férfi belső univerzuma feltárult előttem. De az kicsit sok volt, mikor ezt teljesen szó szerint kellett értelmezni…

Sötét foltok a múltban, hisztérikus delnők a jelenben.

Évekkel ezelőtt vezettem egy blogot, ahol külön kis csokorba gyűjtöttem azokat a szörnyeteg férfiakat, akikkel valahogy összesodort az élet. Többen jelezték nekem, hogy kissé még hiányos a lista. Hát, már nem sokáig!

Minden évben egy kicsit korábban kezdődik a nyomasztás. Idén egy magazin mellékletében bukkantam az első fecskére szeptemberben, a háromoldalas cikk azt taglalta, hogy már most késésben vagyunk, de talán még behozhatjuk a lemaradást.

Létezik krimiterápia? Nem tudok róla, pedig elég hatásos lenne. Bár nálam csak egy egészen speciális dolog miatt működött, de talán másoknál is beválhat…

Ne nézz vissza, mondom magamnak, nem éri meg, csak szomorú leszel, levert, a nosztalgia életveszélyes. Aztán mégis visszanézek. És csak egy sétára vágyom.

Jó pár éve épp itt, Berlinben zuhantam bele újra a Szabó Magda-életműbe. Január volt akkor is, mínuszok, és én annyira becsavarodtam, hogy szinte személyiséget váltottam.

Barátnőm kissé irigykedve jegyezte meg, milyen jó nekem, hogy idegen helyeken játszi könnyedséggel ismerkedem, barátkozom. Azt persze nem irigyli, hogy otthon, a megszokott környezetemben gyakran az utcára sem merek kimenni… Pedig a kettő összefügg.

Végigkönnyeztem Áder beszédét. Mentségemre szóljon, hogy előtte a Sas-kabarét is az atv-n. Méltó befejezése egy szörnyű évnek. De így: nem mehet tovább.

A szerző életműve számomra elsősorban a határok tágításáról szól, a lehető legszélesebb értelemben.