Nyolc-kilenc éve történt az eset, de máig nem tudtam feledni, mert ilyen radikálisan, mint Tomi, senki nem akart megváltoztatni. Persze eleinte értékeltem a törekvéseit, mert ahogyan én élek, ahogyan az időmet beosztom, az sokak számára ma sem példaértékű, de akkor ráadásul még italoztam is.
Nálam valahogy nem létezik a délelőtt, a napok gerincét az alvás és a pihenés adja, ha ebben megzavarnak, voltaképpen az énem rosszabbik felét ébresztik fel. És a régi szép időkben még a most már legendássá lett pontosságom sem volt jellemző rám, ha délelőtt rátöltöttem, úszott minden. Tehát ezen a fronton kellett a változás, ezzel még nem is lett volna baj, és egy ilyen radikális fordulathoz jó mankó lehet egy olyan hiperszabályozott valaki, mint Tomi, gondoltam az első igazi randevú után. Mert a megismerkedés nem volt zökkenőmentes. Egy buli akadt, valahol Vecsésen, már kissé kábán érkeztem. Egyből feltűnt ő, az isteni szépség. Akkor érkezett meg biciklivel, amikor én a harmadik sörömet toltam be éppen.
Gondoltam, hogy egy ilyen sportsman nem fordít majd rám túl nagy figyelmet, de nem ez történt, hamarosan mellettem volt. A vonásaim már összevissza csúsztak, románcra esélyt sem láttam, ezért csak úgy, viccből vetettem ki a csalit, és kezdtem el fűzni őt. Ám mégis horogra akadt, vesztére. Hogy a bátorságom megjöjjön, töményekkel turbóztam magam, aminek az lett az eredménye, hogy Tomi támogatott be a kerti kis házba. Én, amikor ittam, borzalmasan érzelmessé váltam, így hajnal felé már annál a topicnál tartottunk, milyen gyönyörű is lesz, ha majd együtt élünk. Ám reggel mit láttam: egy nálam vagy öt évvel fiatalabb, ijesztően egészséges fiút, aki ráadásul nem bűzlik a piától és a cigitől, mint én.
Leléptem. Igazán meglepett, mikor délután már telefonált, egy havertól szerezte meg a számom. Találkoztunk, és elkezdtünk úgymond járni. De gyötrelem volt az egész. Mikor először aludtam nála, beszólt, hogy mi ez a kozmetikai nehéztüzérség, amit magammal cipelek. Hogy nézzek rá, ő még szappant se használ, csak hideg vízzel tisztálkodik. Tényleg semmi: se dezodor, se sampon (mosáshoz mosódió azért, takarításhoz ecet), és mégse volt soha büdös – ezt érdekesnek találtam, de mivel én az a fajta csaj vagyok, aki a szerek nélkül atomjaira hullik, nem szabadultam meg a cuccaimtól.
Állandóan le akart beszélni a sminkről és a parfümről, a ruháimat kritizálta, szerinte csak és kizárólag természetes anyagokban járjon valaki, ha rám néz, megrázza az áram. És ami a kajafronton ment! Csak biocuccokat volt hajlandó megenni és csak frissen, de szerencsére ő is vega volt. El is neveztem Biomacsónak. Mivel én ebben az ételőrületben nem óhajtottam részt venni, igazán jó életem lett mellette: ő vásárolt be, és ő is főzött mindennap. Lassan megszoktam, hogy minden egyes sör előtt jött a litánia, hogy tönkreteszem magam, hogy minden csokiszelet után arról értekezik, hogy a sok felesleges szénhidrátnak meglesz a böjtje.
Ám ami tényleg zavart, azok a reggeli tornagyakorlatai voltak, amit meztelenül végzett, hajnali hétkor, az ágy mellett, különös hangokat kiadva közben. Könyörögtem neki, hogy ne tegye tönkre a napomat, kínozza magát a másik szobában, de ebben az egyben nem engedett. Végül egy reggel, mikor épp kifacsarodva próbálta magát kitudjamilyen pózban megtartani, gondoltam, én is megtréfálom. Óvatosan a közelébe kúsztam, és mikor láttam, hogy szétveti a koncentráció, kitéptem egy adag szőrt a hónaljából. A hatás leírhatatlan. Bedőlt az emberi konstrukció, hatalmas ordítás. Sajnos a válla kiakadt, és ő is eléggé. Megkért, hogy hagyjam el az otthonát.
Az utolsó hírem róla két héttel a szakítás után volt. Felhívott, és kiabált a telefonban: „Szafaládét ettem miattad! Megittam egy üveg bort miattad!” Egészségedre, feleltem, és ennyiben is maradtunk…
