Jártunk gyárról gyárra, csodáltuk az újrahasznosításban felcsillanó kreativitást. A cseh Franz már a második helyen mellém került, láttam, beszélgetni szeretne. „Mi jut eszébe erről a toronyról – hajolt egészen közel, majd meg sem várva bizonytalan válaszomat, továbbfűzte – ugye magának is a fallosz?” Hümmögtem, próbáltam lemaradni, de csak jött utánam. „Nézze azt a szép, vaskos kohót – jött izgalomba –, nem az jut eszébe róla, mikor egzaltált szenvedély közepette összeforr két feltüzelt test?” Továbbmenvén, egy még nem rendbe hozott épülethez értünk. Franz itt már eksztázisba esett: „Nézze, nézze a lehullott vasreszeléket! Ha egymásnak esnénk, akkor a kis forgácsok beleragadnának a bugyicskájába, bele az én alsóneműmbe is. Aztán, mikor a szállodában mosná ki őket, felsértené a kezét. Nehezen gyógyulna be a sértett hám, de addig biztosan emlékezne az aktusunkra.”
Csak néztem rá, nem hittem, miket hallok. Ő folytatta: „Hallom, maga költőnő, bizonyosan sokat ír a szexről.” Mondtam, hogy nem, konkrétan ez a topic nálam nem hangsúlyos, persze a szövegekben néha akár erősen – ám képletesen, érintve csak a vágyat – megjelenik a szexualitás. Ő erre büszkén rávágta: „A testiséggel a maga nyersességében kell foglalkozni. Én egyenesen spriccelő költeményeket írok!” (spritzende Gedichte – így fogalmazott, azt hittem, lefejelem a betonmonstrumot). Előrementem, közeledett az ebéd, kértem a barátnőmet, üljön mellém, én ezt nem bírom. Nos, a ravaszdi Franz a velem szemben lévő helyre pattant. Próbáltunk beszélgetni. Behoztam egy biztonságosnak, semlegesnek tűnő témát, a zenét, konkrétan Mahlert. Nos, Mahlerről Franz rögvest Freudra ugrott, és innen kikövezett út vezetett a fantáziáihoz. Gondoltam, ha kihozzák az ételt, kissé elterelődik a figyelme. Ám vesztemre, a krumplihoz majonéz is érkezett. „Mi jut eszébe a majonézről – nézett szuggesztíven a szemembe –, ugye magának is az ejakulátum?” Az étvágyam mindenesetre elillant…
A következő két napban sikerült elkerülnöm, reggelente láttam csak tüzes, vágytelt szemét az étteremben. Utána egy kastélyt látogattunk meg. A hálószobában mellém lépett, és úgy folytatta, mintha semmi zavar nem lépett volna fel eddig a társalgásunkban: „Apropó, szex: nem lenne kedve egy kicsit meghempergőzni ebben az ágyban?” Kisprinteltem, egyenesen a zeneterembe. Követett. „Felfedezte már, hogy az orgona szóban ott az orga? – széles vigyorra húzódott a szája –, és nem mindegy, hogy az orga – kacsintott – mekkora…” Ekkor szépen megkértem, hogy hagyjon békén. Mérhetetlenül megsértődött. Közölte, hogy csak szánalomból foglalkozott velem, mert messziről látszik, hogy frigid vagyok, és neki missziója az ilyen nőknek egy kis izgalmat csempészni az életébe… Délután már az olasz kolléganőt kergette, másnap a szerb kislányt. Mindannyian frigidnek bizonyultunk. De Franz önbizalma nem roppant meg. Olyan könnyű lehet így…
