Seggfejkatalógus – újratöltve 9.

KOmplett

Ne állj szóba idegenekkel! – tanította mindig az édesanyám, és én jó ideig meg is fogadtam a tanácsát. Arra egyikünk sem tippelt, hogy egy családi haver is veszélyes lehet.

Általános iskolás voltam még, a nyolcadik előtti nyáron. A szüleim pedagógiai célzattal azt javasolták, találjak valami szünidei munkát magamnak. Semmihez nem volt kedvem, nyilván, így a végén ők találtak „valami nekem valót”, ahogyan fogalmaztak akkor. Az egyik haverjuknak, Józsinak (negyven körül járt a pasi) volt épp a mi házunkban egy kis közértje, kisegítőnek tettek be végül. Józsiékkal igen gyakran összejártunk, családilag, helyes, bár kissé sokat ivó felesége volt, aki ki tudja, miért, mindig nekem mesélt a szörnyű életéről, részletezve, hogy Józsival milyen pocsék az ágyban. Mivel akkoriban én az ágyat csak alvásra használtam, és az egész szexualitás igen ködös valami volt előttem, csak hümmögtem, és biztatgattam, hogy Józsi aranyos, majd jobb lesz a végén.

Az első napom a közértben furán telt: Józsi mindenhová követett, és megfogta a kezemet, amikor pakoltam, mondván, hogy ő segít nekem. Valahogy zavarba hozott, de nem értettem, miért. Másnap a kamrában kellett a tejtermékekkel bajlódnom, pontosabban a beérkezett szállítmányt átrámolni a hűtőbe. Kijött hozzám természetesen a szűk helyiségbe. Felemelt egy zacskós tejet, nyomogatta, majd a kezembe nyomta. „Fogd meg ezt, Orsi, a feleségemnek ilyen a melle, rosszul vagyok tőle, mindig csak az jut az eszembe, hogy ha hozzáérek, összelappad, szétesik. Neked viszont – fogta meg hirtelen a mellemet – olyan kis virgonc, szemtelen mellecskéd van, az ilyet szeretem, ez tetszik nekem igazándiból.”

Aztán odaszorított a jégszekrényhez, hozzám préselve a másik kezében lévő tejeszacskót. Először annyira megijedtem, hogy mozdulni sem tudtam, erre ő, nyilván beleegyezésnek fogva fel ezt, erőteljesebben nyomult, elkezdte letépni a pólómat, rám nehezedett. Undorító büdös volt, erre máig emlékszem, meg a pusmogására, lihegésére, hogy legyek jó kislány, legyek jó hozzá. Tudtam, éreztem, hogy sokkal erősebb nálam, tudtam, hogy esélyem sincs. És akkor a szabadon lévő kezemmel a pulton lévő zacskóra csaptam, ami szétdurrant, elöntött minket a tej. Józsi meghátrált, én kirohantam, fel, anyámhoz. Szépen, tárgyilagosan meséltem el a dolgot, eleinte nem is hitt nekem. Azt hitte, a nagy, lusta lánya így akar megszabadulni a nem kívánt melótól, hogy az ő haverjukat mártja be. De mivel fantáziám sosem volt, hazudozni sem tudok, kénytelen volt hinni nekem. Főképp, mikor Józsi is megjelent hamarosan, és magyarázkodni kezdett, hogy én félreértettem a helyzetet, majd később, hogy különben is én kezdtem ki vele, illegettem magam a dobozok előtt, mit csináljon, ő egy férfiember, azt hitte, én is akarom. Egy életre összevesztek, a felesége megint az én vállamon zokogott, de már nem tudtam vigasztalni.

Máig örülök, hogy a szüleim elhitték a történetemet, és hogy ennyivel megúsztam a dolgot. Úgy hét éve egyszer nyaraltam Hajdúszoboszlón, ahol megismerkedtem egy tizenegy éves kislánnyal. Ő elmesélte nekem, hogy a mostohaapját nagyon utálja, mert az, amikor csak teheti, ráfekszik, belé nyúl, és hogy ez fáj neki. Nem akartam ráijeszteni a kislányra, a mamáját kerestem meg. Mire a mama magából kikelve üvöltött velem, hogy a lánya egy nagy hazug, és hogy az egész csak fantazmagória. Biztos voltam benne, hogy nem az. Sajnos fogalmam nem volt róla, hogy mit tehettem volna még… Azt viszont nagyon is át tudom érezni, mit érez majd ez a lány, ha felnő és megérti, mi történt vele. Én a mai napig látom magam előtt Józsit, egyszerűen beugrik az az arckifejezés, az a visszataszító közeledés. Az, hogy hirtelen úgy érzem, gyenge vagyok, legyőzhető vagyok. Talán ez is közrejátszik abban, hogy nem szeretem, ha hozzám érnek, hogy nagyon nagy a távolságigényem. Mert a távolság: biztonság. És mindig vigyázni kell.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.