Több mint 130 krimi. Az egykori ügyvéd „gyárában” hat szorgos gépírónő pötyögte a szerző szavait, működött a nagyüzem. Ez a futószalagszerű szériafeeling néha át is üt a kész műveken, ilyenkor az olvasó is szinte csak átrepül a könyvön, érzi, az adott darab nagyon is munkaízű, felismeri a csavarokat, a figuráknak a szerző más könyveiben jobban, mesteribben kimunkált mását. Ilyen esetekben csökken az adott anyag feszültsége, de az olvasóé is; ezeket kell elalvás előtti lazításként használni.
Fotó: Legát
Kisgyerekként, mikor álmodozásaim között felmerültem magam előtt mint nagy írónő, így vizionáltam magam: hatalmas, mahagóni íróasztal (sok-sok titkos fiókkal, egyikben a végrendeletem lapul), körben komor könyvszekrények, a puritán szoba praktikus dísze pedig két tekintélyes írógép. Egyik magamnak, másik a titkáromnak. (Nos, személyzetem azóta sincsen, igaz, már a régi szuper írógépem is a múlté…) Mivel akkoriban el nem tudtam képzelni, hogy másképp is lehet írni, mint tervszerűen, időbeosztással, mint ahogy akármelyik körülöttem lévő ember dolgozik. Mit se sejtettem arról, amit írói válságnak neveznek, arról, mit jelent hónapokon át kutatni a fejemben új ötletek után.
Emlékszem, mennyire mellbe vágott, amikor az első verseskötetem megjelenése után hónapokig nem jutott az eszembe egyszerűen semmi. Az akkori naplóim tanúsága szerint már el is temettem minden reményemet a folytatásra, gondoltam, ennyi volt, game over. Aztán egyszer csak, váratlanul beugrott megint valami, és haladtam tovább. De az azóta sem pálya nekem, ami jó pár írónál működik, nevezetesen hogy mindennap fegyelmezetten nekiülnek, és mondjuk tíz és három (lehet ez délután vagy hajnal, alkata válogatja) között róják a sorokat. Nálam a kreativitás nem ismer időt, a saját alkotói energiám csöppet sem tapintatos. Néha legnagyobb munkák közepén tör rám, vagy éppen akkor, mikor tudom, hogy aludnom kellene, mert hajnalban indul a gépem. Kidob az ágyból egy sor vagy egy kép, és aztán lőttek a másnapnak. Az emlékezések szerint Gardner nem ismerte az ilyen tébolyt. Bár el tudom képzelni – mert kicsillan a könyvei között az erős hatásból keletkezett –, hogy a rutint meg-megszakította egy-egy szerelemből született regény.
A képet A molyrágta nerc esete című kedvencemhez készítettük. Della Streetet ábrázolja, mikor a lerobbant kocsma hátsó traktusában rábukkan a címadó ruhadarabra. Szinte előtör belőle a kiáltás, amit a legtöbb nő érezhet, ha elhanyagolt, nem a rangján kezelt bundával szembesül. „Micsoda tragédia!” Egy pillanatra nem is gondol a nőre, aki valószínűleg már halott, csak a beteg, immár hasznavehetetlen szőrmét látja maga előtt. Gardner mindegyik könyve egy-egy szerelmi vallomás a platinaszőke, örökké elegáns Dellának. Mintája a saját titkárnője, Agnes Jean lehetett. Gondolom ezt abból, hogy Agnest valóban feleségül is vette végül…
