A hosszú, megnyugtató sétákról

KOmplett

Ne nézz vissza, mondom magamnak, nem éri meg, csak szomorú leszel, levert, a nosztalgia életveszélyes. Aztán mégis visszanézek. És csak egy sétára vágyom.

Hull a hó, megáll az utcán, tömör, otthon is esik, olvasom, de otthon nem szeretem a havat. Itt jó, nézem bentről, aztán belesétálok, pár perc múlva már nyomom sincsen. Lassan olyan borzalmasan nézek ki, hogy magamra sem ismerek, ezer rétegbe burkolom magam, a csizmám is mintha tévedésből került volna rám, de szuper bundás és vízhatlan, tényleg arra való, hogy rójam benne az utcákat.

Sokszor vagyok Berlinben januárban, és hozzátartozik a téli városhoz ez az egész. Négy éve lehetett (vagy öt, akkor Thomas még nem a Schönhauser Allénál lakott, hanem Weddingben), iszonyú nyomorult lelkiállapotban látogattam meg, akkor már hónapok óta a legsötétebb depresszióban voltam. Ő is látta, hogy nincs velem mit kezdeni, megérkezésem után csak hallgattuk az Element of Crime akkor megjelent albumát, a Delmenhorstot. (Atyaég, rákerestem, 2005-ben jelent meg, az hét év, már fel sem tűnik…) Szóval hét éve elindultam a hóesésben, kedvenc helyemre, a Karl Marx Alléhoz.

Órákon át csak mentem és mentem, és egy ponton azon kaptam magam, hogy már nem gondolok semmire. Jóra se, rosszra se, a lényeg ez, kiürül a fejem, irány nincs, terv nincs, végül is csak az hajtott vissza a lakásba, hogy már borzalmasan fáztam, egyedül meg nem volt kedvem üldögélni sehol. Úgy véltem, ha bemennék egy bárba, akkor visszatalálnék a kiindulási pontomhoz, rögvest akadna valaki, akinek a vállán kisírhatnám magam, valaki, aki szívesen hallgatná egy magányos nő panasztirádáit. Thomasszal meg olyan könnyű, ő mindig tudomásul veszi, ha valamiről nem akarok beszélni, vagy ha egyáltalán nem akarok beszélni, jó volt tudni, hogy hazamehetek bátran, nem lesz faggatózás. Volt viszont meleg tea és finom vacsora, hamar ágyba dőltem. Reggel egy cetli várt, hogy van még kávé, melegítsem fel, és hogy ő, Thomas, úgy látja, még egy kis magány jót tenne nekem.

Nem melegítettem meg a kávét, vittem magammal hidegen az ablakhoz, befújt a jeges szél, bejött vele némi hó is, rá a pizsamámra, a kávénak borzalmas íze volt, de azon kaptam magam – láttam az ablaküvegen –, hogy mosolygok. Önkéntelenül, máig sem tudom, miért. És elindultam még egy hosszú, tisztító sétára, és este már beszélgetni is lehetett velem. Rá két hétre verset is írtam az egészből, ma eszembe jutott a lezárása. („A kávé jéghideg, és kint a szél / egy győztes, tomboló másnapra ébred. / Jó így, apró jelekből észrevenni / milyen lesz újra élveznem, hogy élek.”) Nem tudom, miért.

Talán a minősítetlen kávé, talán a havazás vagy maga a város teszi. Az elmúlt napok hihetetlen könnyedsége, a hangulat, mintha egy nagy-nagy nyaraláson lennék (telelésen, tudom), kicsit elhiszem, hogy ez örökké így lehet. (Nem lesz. De megfogadtam, hogy erre egy ideig nem gondolok.) Mindenesetre kezdek megint magamhoz térni. Holnap azért még rásétálok egyet. Szükségem van minden biztató jelre.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.