Tamást teljesen normális, átlagos fiúnak gondoltam. Épp ezért tetszett: egy nagy őrület kellős közepén, amelyben én magam is seggfejnek minősültem, valamiféle nyugvópontra vágytam. Kiszakadni a mindennapos héjanászból, megszakítani a rossz játszmák menetét egy nős pasival – erre Tamás teljesen megfelelőnek bizonyult. Az első találkozások alkalmával – színházban, moziban, kocsmákban – kitapogattam, hogy tényleg egy rendes tagról van szó, nem tart talonban négy-öt nőt, nincs felesége és nincsenek kisgyermekei különféle háztartásokban. Van viszont rendes munkája, aranyos lakása, elég művelt és kellőképpen szórakoztató. Nem vedel, és nem hoz minden pillanatban kínos helyzetekbe, mint az elfelejteni próbált másik, nem lop tőlem, és nem csönget fel hajnali négykor mattrészegen, hogy adjak még egy kis pénzt.
A lassú tempó, az ismerkedés ritmusa is kedvemre való volt, végre egy ember, aki megadja a módját, aki láthatóan hosszú távra tervez. Nagyjából egy hónap találkozgatás után hívott fel magához. Én akkor is úgy terveztem, hogy éppen csak felmegyek, de nem alszom ott, megnézünk egy filmet, beszélgetünk, de egyelőre ez a maximum. Le is játszottam magamban, hogyan fogom vad ostromát elhárítani. Nos, ostromról szó sem volt. Mivel, amint beléptem a lakásba, a múltba csöppentem. De a közelmúltba, és nem az övébe, hanem egy másik nőébe. Rögtön szemet szúrt egy lila kabát az előszobában. Majd egy rózsaszín köntös a fürdőben. Keretekben különféle képek, melyeken ő és egy szőke, göndör, gyönyörű nő vigyorgott.
Először arra gondoltam, na lám, mégis van valakije. És még mindig nem kérdeztem semmit. Egy kávé viszont jólesett volna. Láttam, hogy van kávéfőzője: „Csinálsz nekem egy kávét?” – kérdeztem. „Én nem kávézom” – jött a felelet. „Attól én még csinálhatok magamnak egyet, nem? – kérdeztem. – Gép van, és ahogy látom, kávé is” – emeltem meg egy omniás kávészacskót. „Az Katie-é – jött a válasz –, és nagyon kényes rá.” „Ki az a Katie?” – kérdeztem, ekkor már idegesen. Nos, megtudtam, hogy az exe, akivel már vagy három éve szakítottak, mikor is a lány visszament Angliába. (Hozzátenném, hogy tényleg nem főzhettem kávét a géppel.)
Kelletlenül mondta ezt el, de aztán átszakadt a gát. Hülye latin zenéket kellett hallgassak, mert azokat még Katie-től kapta, és mindenben, de mindenben Katie volt a követendő példa. „Amikor először megláttalak – mondta később –, hátulról hasonlítottál Katie-re. Kicsit elölről is. Persze, most már tudom, hogy csak a szőke paróka miatt… És most, hogy kezdelek jobban megismerni, már látom, hogy a jellemetekben sincs semmi hasonló. Katie olyan finom lény volt. Nem akarlak megbántani, de ő például sosem nevetett olyan hangosan, mint te.”
Kiderült még, hogy Katie-nek a filmek terén is jobb volt az ízlése, és természetesen az öltözködése se olyan borzasztó, mint az enyém. Amikor pedig Tamás rádöbbent, hogy nem tudok főzni (nemhogy olyan kitűnően nem, mint Katie, hanem sehogy se), eljött a búcsú pillanata. Nem tudom, mi lett Tamással, remélem megtalálta Katie klónját. Vagy legalább egy olyan nőt, aki szívesen él együtt egy régi szerelem szellemével…
