Seggfejkatalógus – újratöltve

KOmplett

Évekkel ezelőtt vezettem egy blogot, ahol külön kis csokorba gyűjtöttem azokat a szörnyeteg férfiakat, akikkel valahogy összesodort az élet. Többen jelezték nekem, hogy kissé még hiányos a lista. Hát, már nem sokáig!

A blog akkor négy külön fejezetben tárgyalt tíznél is több idiótát, de persze még mindig nem az összeset. Az évek pedig logikusan teltek azóta is. És ahogy ez lenni szokott, a seggfejek száma nem állapodott meg, hanem meredeken nőtt.

Jöjjön elsőként a perverz „laptulajdonos”.

Szabadúszó újságírót ritkán ér nagyobb öröm, mintha megcsörren a telefon, és az álommunkát kínálják számára. Csörgött a telefonom, hogy egy vadiúj lap kerül a piacra, és a kulturális rovatról volt szó, amit vezetnem kéne. Örömmel hallgattam a mondatokat a szabad kézről, az általam kialakítandó koncepcióról, ráadásul mesés összegek repkedtek a vonalban. Én is repkedtem. A beszélgetés után két nappal kellett bemennem a szerkesztőségbe. Már az épület is gyanús helyen volt, az iroda meg inkább lakásnak tűnt, fenn, a negyedik emeleten. Maga a góré jött ajtót nyitni. Nagypolgári szalonba vezetett, pezsgő és eper volt az asztalon (februárt írtunk). Az első tíz percben ment a hivatalos csevej, mert én készültem, tényleg. Vázoltam remek víziómat, hogyan is képzelném el a rovatot, milyen kis csemegékkel bolondítanám meg a kulturális tudósításokat, kikkel szeretnék interjúzni, ilyesmik. A férfi nemigen figyelt rám, a dekoltázsomra annál inkább, illetve miközben beszéltem, meredten fixírozta az ajkamat, a sajátját meg-megnyalintva. „Rendben lesz így?” – kérdeztem az előadásom után. Különös válasz érkezett: „Ha akarja, elviszem Thaiföldre is, ott ilyenkor remek az idő.” Kicsit megakadtam. Zavartan folytattam, hogy ha ez alatt azt érti, hogy ne csak hazai, hanem külföldi művészekkel is foglalkozzunk, nekem semmi kifogásom a dolog ellen. „Szereted az aranyat?” – váltott át tegezésbe. Ösztönösen rávágtam, hogy igen, ami talán hiba volt, bár visszanézve azt gondolom, már azzal hibáztam, hogy egyáltalán idejöttem. „Amit kérsz, megkapsz – nézett mereven a szemembe –, legyen az pompás bunda, szép ékszer, készpénz.” Itt még próbáltam viccelődni: „Látom, szívén viseli a lap kulturális rovatának a sorsát…” De ő mint egy beprogramozott gép, monoton hangon folytatta: „Nincs lehetetlen! Minden nő erről álmodik. Keveseknek van olyan szerencséje, hogy az álmuk valóra váljék. Te tetszel nekem. Régóta tetszel. Nyilván magas az árad is. Jogosan.” Elvörösödtem, és kikértem magamnak a dolgot, hozzátéve, hogy nem szeretem, ha prostituáltnak néznek, és ha tudom, hogy mi a célja, nem is találkozom vele, de ugye én elméletileg egy állást betölteni jöttem. Mosolygott, és meg sem rezdült. „Nem könnyű manapság az élet – folytatta, mintha semmit sem hallott volna –, ez a csizma a lábadon például – és ekkor a tekintetét fel- és lecsúsztatta a vadiúj csizmámon – nem egy olcsó darab, és nyilván tartani szeretnéd a színvonalat, ami manapság nem könnyű. Velem viszont gyerekjáték lesz. Egy feltételem van csupán. Hogy a feleségem tabu. Nem válok el, akárhogy könyörög majd.” Ekkora orcátlanságtól végképp elnémultam. Talán biztatásnak vette a dolgot, mert közelebb húzódott, és megfogta a kezem. Na, ekkor pattantam fel, mint a meglőtt nyúl, kaptam a kabátom, és kirohantam. A lift nehezen jött, ő viszont kiügetett a nyomomban. Mindentudóan mosolygott: „Én tudok várni. Megvárom, amíg éhes lesz. Minden értelemben.”

Nos, nem találkoztunk többé, és mondanom sem kell, a lapját sem láttam, lehet, nem is létezett soha. Én mindenesetre annyit tanultam az ügyből, hogy nem repülök egyből a mesés, hihetetlennek tűnő ajánlatokra, mert ami hihetetlennek tűnik, az általában az is… Egyébként pedig nem tudok elképzelni olyan „éhséget”, ami afelé hajtana, hogy ilyen palikkal egy tálból cseresznyézzek…

Figyelmébe ajánljuk

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

A vad

Ez még csak a kezdet! Folytatjuk a harcot! Ez még csak a kezdet! Folytatjuk a harcot! – skandálja fennhangon a Fiatal Demokraták Szövetségének ifjú gárdája, minden lehetséges fórumon – minél fiatalosabb az a fórum, annál jobb. Felmerül persze a kérdés, hogy milyen harcot is folytatnak ők?

A szuperhonpolgár

A lovagi rang modern kori megfelelője elsősorban az érdemet, a tehetséget és a köz szolgálatát jutalmazza, bár az is igaz, hogy odaítélésénél a lojalitás és a politikai megfontolás sem mellékes.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.

„Inkább elmennek betegre”

Időről időre felmerül, hogy Orbán Viktor és pártja adott esetben a rendvédelmi erőket is bevetné a hatalom megtartása érdekében. A nyílt erőszak alkalmazásának azonban számos akadálya van.