Százhat éve adják át a Nobel-békedíjat, s a pénzzel is járó medál kiosztása során sosem csitultak a viták. Idén viszont egy kormányközi klímakutató szervezet munkatársaiként több magyar is akadt a díjazottak között.
Be kell vallanom, gyermekkorom óta rajongok a térképekért. Máig emlékszem az első, kissé randa, szürke borítós világatlaszra, melyet természetesen még derekasan kidekoráltam - utódai inkább maguktól estek szét a sűrű használat során.
Egy újabb remake-kel van dolgunk, de ne feledjük: az eredetit jegyző John Carpenter egykoron maga is régi mítoszok újrafilmezésével szerezte hírnevét - A dolog/Izé (The Thing) című alkotás például egy kellemesen avétos ötvenes évekbéli protohorror (társrendező: Orson Welles!) újraalkotása.
A brit filmkészítőknek mindig is kedvelt témája volt a lumpenek világa. Forgatókönyvnek-való is akad dögivel, például a kilencvenes évek jelentős brit sikerkönyvei - fiatal rendezőnk is bízvást alapozhatott John King The Football Factory című bestsellerére.
Az egyik legpatinásabb egyetemünk szépen illusztrált, információkban gazdag történetét veheti kézbe az olvasó, benne van minden, az előzményektől és alapítóktól kezdve a nagy szervezeti átalakításokon át mostanáig.
Járt utat a járatlanért - talán felesleges is folytatnunk: a vérengzős terrorfilmek némelyike kétségkívül a legdurvább, tradicionalista konzervativizmust hirdeti.
Az idei nyár forró hangulatban indult - melyet rögvest lehűlés követett, s ez pontosan jellemzi az idei Trianon tárgyú rendezvények sorsát is. Az esztergomi megemlékezéseket speciel alacsony intenzitású érdeklődés kísérte, ám mindez nem feledteti velünk a sokkal fontosabb tapasztalatot: mennyivel könnyebb átvészelni egy kánikulai napot a csendes, békés, de legfőképpen eszményien szép kisvárosban.
Ellentétben a jó nevű rendező korábbi megszólalásaival, ebben a filmben egyáltalán nem isznak tequilát, sem buggyant sört, nem tűnik fel Tarantino (Salma Hayek és Banderas mondjuk igen, de ennyi még belefér), ráadásul majdnem végig 3D-s szemüveggel kell nézni, mint a Freddie Krueger bosszúját.
Ha minden a kisgazdák elképzelései szerint megy, és a biodízelt végérvényesen kivonják a jövedéki törvény hatálya alól, hamarosan a frissen sült rósejbni illata válthatja fel városainkban a jelenlegi rákkeltő dögszagot. Bár meglehet, nem e kellemes tulajdonsága miatt tették főszereplővé a biodízelt választott honatyáink, akik az elmúlt hetekben végképp meggyőződhettek arról: a Magyar Hazában csakis olajban érdemes utazni.