középszerű seggfejet
- köszönhetjük. Azután némileg el kell árulnia saját osztályát is, s ennek formális kifejeződéseként el kell hagynia pártját, a konzervatívokat, csatlakozni a liberálisokhoz, azoknak is a Lloyd George-féle demagóg-szélsőradikális szárnyához. A szerző érzékelteti: hősünk, aki már fiatalkorában öt háborúban vett részt, és - katonaként meg riporterként - sokszor bizonyította személyes bátorságát, egyszerre hordozta magában a hadvezér, az író és az államférfi tulajdonságait. Igen, az államférfiét, aki parancsol, és utasításait zokszó nélkül végrehajtják, s nem a politikusét - az e szakmától elválaszthatatlan taktikázáshoz és intrikához nem igazán értett. Haffner Churchillje periodikusan kapja meg az élettől és az őt körülvevő politikusoktól a lehetőségeket: van úgy, hogy karakteréhez illő feladatokat kap, s akkor szárnyalhat, és van, amikor olyan sarzsit (mondjuk merő kitolásként - lásd pénzügyminiszteri kinevezését a húszas évek közepén), amelybe beletörik a bicskája, és csaknem zátonyra fut politikusi vagy inkább államférfiúi karrierje is. Haffner jól érzékelteti, hogy az a Churchill, aki, mint rendes reakciós, az orosz forradalom nyomán mindennél veszélyesebb barbár fenyegetésként értékelte a bolsevizmust (és eme meggyőződésének barokkos szónoklatokban is hangot adott), miként jutott el odáig, hogy a harmincas évek közepére a brit politikában mintegy magányos rémalakként figyelmeztessen a hitleráj és a náci politika veszélyeire és egy újabb világháború elkerülhetetlenségére. Mikor számos háborús kudarc nyomán új embert keresnek, egyszerűen nem is találhatnak mást, mint Churchillt, aki egyrészt előre megmondta, másrészt eléggé elszánt ahhoz, hogy egészen a teljes győzelemig folytassa a háborút, egy percig sem gondolva különbékére. Szerzőnk interpretációjában Churchillnek van két jó éve, amikor személyes élettörténete és a világtörténet egymástól elválaszthatatlan és egymástól függetlenül el sem mesélhető. Ám ami utána jön, az számos tekintetben teljes kudarc, s ez magyarázatot ad arra is, hogy miért oly ellentmondásos napjainkban Churchill megítélése. ` ugyanis azon túl, hogy a nácizmus és Hitler uralma maradéktalan megsemmisítésére törekedett, egyben célul tűzte ki a háború előtti status quo, a konzervatív Európa restaurációját is - ám alig titkolt mögöttes szándékokat rejtő javaslataival egyedül maradt a három nagy között, és ez legkésőbb Teheránban nyilvánvalóvá is vált. Ahogy hiába várták a mieink is (már aki) az angol ejtőernyősöket - végül nem nyílt (illetve csak igen későn) balkáni front, a szövetségesek Normandiában szálltak partra, és az oroszokat beengedték Európa közepébe, amit Churchill végképp nem akart, de már képtelen volt megakadályozni. Bukása ezek után tulajdonképpen adomány a sorstól, amit azonban vonakodott megköszönni, inkább maradt, s idővel a hatalomba is visszatornászta magát, ám addigra már szó szerint lejárt az ideje. Végezetül idéznénk magát Churchillt, aki békebarát elődeinek megbüntetését követelő híveinek egykor így válaszolt: a jövő megy veszendőbe, ha a jelen törvényt akar ülni a múlt felett.
- barotányi -
Európa Könyvkiadó, 2003, 215 oldal, 1500 Ft
