Könyv: Véres oroszlán (Sebastian Haffner: Churchill - életrajz)

  • - barotányi -
  • 2003. október 23.

Zene

Sebastian HaÛner: Churchill - életrajz

Ha valakit még a mostanában zajló viták ellenére (vagy pont azért) érdekelne Churchill személye, úgy itt egy újabb adalék: Sebastian Haffner először harminchat évvel ezelőtt publikált módfelett élvezetes és szórakoztató életrajzi esszéje, benne számos olyan szempont, mely eddig nagyjából el is kerülte a nagy emberrel foglalkozó szerzők tekintetét. Érdemes egy pillanatra kitérni a szerző személyére is: hőséhez hasonlóan ő is elhagyta saját táborát, s átment az ellenséghez - azaz az övéi szempontjából árulóvá lett: 1938-ban Németországból Angliába emigrált, s csak tíz évvel a háború vége után tért vissza hazájába. Lehet, hogy önnön különleges pozíciója is segítette abban, hogy megértesse olvasóival Churchill cselekedeteinek - általa vélelmezett - motívumait és azt, miért kísérte végig életét, sokszor kart karba öltve, a mámorító siker és a nyomasztó kudarc. Haffner Churchillje mindenekelőtt született lázadó: nagy történelmi család sarja, ám a famíliából csak kevesen (nagyjából ő és apja) öröklik a jeles ős, John Churchill, Marlborough hercege (Rákóczi francia szövetségeseinek rettegett ellenfele) formátumát és tehetségét. Ezek után nem meglepő, hogy Winston sem érvényesül könnyen: ehhez előbb le kell küzdenie mindenekelőtt az angol iskolarendszer bornírtságát, amelynek a világ által egykoron annyira csodált angol úriembert - Haffner interpretációjában leginkább megannyi

középszerű seggfejet

- köszönhetjük. Azután némileg el kell árulnia saját osztályát is, s ennek formális kifejeződéseként el kell hagynia pártját, a konzervatívokat, csatlakozni a liberálisokhoz, azoknak is a Lloyd George-féle demagóg-szélsőradikális szárnyához. A szerző érzékelteti: hősünk, aki már fiatalkorában öt háborúban vett részt, és - katonaként meg riporterként - sokszor bizonyította személyes bátorságát, egyszerre hordozta magában a hadvezér, az író és az államférfi tulajdonságait. Igen, az államférfiét, aki parancsol, és utasításait zokszó nélkül végrehajtják, s nem a politikusét - az e szakmától elválaszthatatlan taktikázáshoz és intrikához nem igazán értett. Haffner Churchillje periodikusan kapja meg az élettől és az őt körülvevő politikusoktól a lehetőségeket: van úgy, hogy karakteréhez illő feladatokat kap, s akkor szárnyalhat, és van, amikor olyan sarzsit (mondjuk merő kitolásként - lásd pénzügyminiszteri kinevezését a húszas évek közepén), amelybe beletörik a bicskája, és csaknem zátonyra fut politikusi vagy inkább államférfiúi karrierje is. Haffner jól érzékelteti, hogy az a Churchill, aki, mint rendes reakciós, az orosz forradalom nyomán mindennél veszélyesebb barbár fenyegetésként értékelte a bolsevizmust (és eme meggyőződésének barokkos szónoklatokban is hangot adott), miként jutott el odáig, hogy a harmincas évek közepére a brit politikában mintegy magányos rémalakként figyelmeztessen a hitleráj és a náci politika veszélyeire és egy újabb világháború elkerülhetetlenségére. Mikor számos háborús kudarc nyomán új embert keresnek, egyszerűen nem is találhatnak mást, mint Churchillt, aki egyrészt előre megmondta, másrészt eléggé elszánt ahhoz, hogy egészen a teljes győzelemig folytassa a háborút, egy percig sem gondolva különbékére. Szerzőnk interpretációjában Churchillnek van két jó éve, amikor személyes élettörténete és a világtörténet egymástól elválaszthatatlan és egymástól függetlenül el sem mesélhető. Ám ami utána jön, az számos tekintetben teljes kudarc, s ez magyarázatot ad arra is, hogy miért oly ellentmondásos napjainkban Churchill megítélése. ` ugyanis azon túl, hogy a nácizmus és Hitler uralma maradéktalan megsemmisítésére törekedett, egyben célul tűzte ki a háború előtti status quo, a konzervatív Európa restaurációját is - ám alig titkolt mögöttes szándékokat rejtő javaslataival egyedül maradt a három nagy között, és ez legkésőbb Teheránban nyilvánvalóvá is vált. Ahogy hiába várták a mieink is (már aki) az angol ejtőernyősöket - végül nem nyílt (illetve csak igen későn) balkáni front, a szövetségesek Normandiában szálltak partra, és az oroszokat beengedték Európa közepébe, amit Churchill végképp nem akart, de már képtelen volt megakadályozni. Bukása ezek után tulajdonképpen adomány a sorstól, amit azonban vonakodott megköszönni, inkább maradt, s idővel a hatalomba is visszatornászta magát, ám addigra már szó szerint lejárt az ideje. Végezetül idéznénk magát Churchillt, aki békebarát elődeinek megbüntetését követelő híveinek egykor így válaszolt: a jövő megy veszendőbe, ha a jelen törvényt akar ülni a múlt felett.

- barotányi -

Európa Könyvkiadó, 2003, 215 oldal, 1500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.