Szeretném bejárni - Nagy világatlasz (könyv)

  • - barotányi -
  • 2006. március 30.

Zene

Be kell vallanom, gyermekkorom óta rajongok a térképekért. Máig emlékszem az első, kissé randa, szürke borítós világatlaszra, melyet természetesen még derekasan kidekoráltam - utódai inkább maguktól estek szét a sűrű használat során.
Egy ideje büszke tulajdonosa vagyok egy viszonylag friss példánynak: a Topográf alkotóközösség új atlasza számolatlan erényeivel, valamint számos hibájával együtt is figyelemre méltó és szórakoztató olvasmány - ezenkívül szerény becslés szerint is legalább négy kiló, így azután testedzésre és családon belüli leszámolásra is tökéletesen alkalmas.

Ha már a szigorúan funkcionális felhasználásnál tartunk: atlaszunk jól elkülöníthető részekre tagolódik - s ezek közül maga a Térképlapok fejezet a vaskos kötet terjedelmének mindössze egyötödét teszi ki. A világtérképek rajongói nagyjából már megszokhatták, hogy az efféle kötetek kétféle térképet tartalmaznak: domborzatit (tudják: zöld az alföld és barnák a hegyek), no és topológiailag gondosan megkomponált politikait (emlékeznek: a britek és exdomíniumaik zöld, a franciák kék, a szovjet birodalom pedig málnapiros színben pompázott). Nos, az új atlasz részletes térképeinek többsége

szerencsés hibrid:

miközben világosan utal a domborzati viszonyokra, a színezésében a természetes növénytakarót igyekszik bemutatni, ezáltal pluszinformációt nyújtva az olvasónak. Aki már hosszú ideje tanulmányozza az efféle köteteket, megszokhatta már, hogy viszonylag sűrűn változnak a politikai határok - az új világatlasz ebből a szempontból meglehetősen pragmatikus, elvégre feltünteti az ideiglenes vagy éppen fegyverrel meghúzott határokat, a vitatott szuverenitású országokat, tartományokat és egyéb entitásokat is - függetlenül attól, hogy elismeri-e őket a ENSZ, a NATO vagy kedves szomszédaik (még így is meglepő látni a nyugati béketeremtő missziók egyik jelentős kudarcának gyümölcsét: időközben örvendetesen megszaporodott a nevükben Szomáli- előtagot viselő országok száma). A közműveltségi blokk is módfelett szórakoztató: az Országlexikonból bízvást tájékozódhatunk Földünk országainak főbb gazdasági, földrajzi, demográfiai adatai felől, s gyorsan kiderül az is, mely államok állnak talpig szárított halban, jakszőrben vagy egzotikus trópusi betegségekben. A kvízversenyek rajongói is választ kaphatnak azon kínzó kérdéseikre, hogy például minek is hívják az azeri pénzt (megfejtés: manat - egy manat: száz gepik), vagy hogy mely országok címerében szerepel Kalasnyikov géppisztoly (egy ideig csak Mozambik dicsekedhetett ezzel, ám a közelmúlt fejleményei következtében a korábban még Zaire-ként megismert Kongói Demokratikus Köztársaság is heraldikai magasságokba emelte a méltán

népszerű gyilkológépet,

stílszerűen az irtókapával kombinálva). Az új Nagy világatlasz határozott erőssége a középső fényképekkel és szemléltető ábrákkal gazdagon illusztrált, igencsak vaskos természettudományi, ismeretterjesztő blokkja: csillagászati, lemeztektonikai, geológiai, meteorológiai tudásunk bízvást bővíthető az atlasz forgatása révén, s bár kevésbé precíz, bizonyos határok között mégis használható a Föld és népei blokk (hiába, fajunkat a legnehezebb csoportosítgatni és viszonylag nagy léptékű térképen ábrázolni - bőrszínünk, nyelvünk és vallásunk szerinti megoszlásunk egyenként is nehezen leképezhető, hát még kombinálva). Az atlaszt záró földrajzi adatok megint csak sok meglepetéssel szolgálhatnak: ha más hasznosat nem is, annyit biztosan megtudhatunk, hogy Földünk mely - még ember által lakott - pontja esik a legmesszebb hazánktól. Jelentjük: Tonga 16 800 kilométerre van Budapesttől, fővárosa Nuku'alofa, pénzneme a pa'anga (egy pa'anga: száz szeniti).

TOPOGRÁF Térképészeti Kft./Nyír-Karta Bt., 2005, 615 oldal, 6990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.