Hol van bin Ládin?

Jacques Vergés ügyvéd

  • - kyt -
  • Kriston László
  • - barotányi -
  • 2008. február 14.

Film

Betéve ismeri a terrorizmust: még a kliensei szabadulásáért is követtek el halálos kimenetelű akciókat. Nyolcvankét évesen állt Barbet Schroeder kamerája elé - a Terror ügyvédje e héttől nálunk is látható a mozikban. Cannes-ban beszéltünk vele.

Jacques Vergés: Szabadság!

Magyar Narancs: Parancsol?

JV: Szabadság! Ezt mondogatták maguknál a kommunisták üdvözlésképpen.

MN: Azért az nem ma volt. Nem is tegnap. Mikor járt mifelénk?

JV: Az 50-es években.

MN: Aha, és Carlosszal, tudja, a Sakállal egészen véletlenül nem Budapesten találkozott?

JV: Nem! Mindenki ezt állítja, de nem igaz.

MN: A film szerint, amikor az endékások kirakták Carlos szűrét, és ő átköltözött Budapestre, a Stasi nem szólt róla a magyar kémelhárításnak. Nos, ezt elég nehéz elhinni!

JV: Nehéz az ilyesmit megértenünk. Tudja, amikor 1951-től a Nemzetközi Diákszövetség főtitkáraként Prágában dolgoztam és éltem, s tárgyalásaim voltak a különféle elnökségi bizottságokkal Budapesten, Bukarestben, Varsóban, nekem is nehezemre esett abban a világban élnem. De miért nem lehet, hogy a rendőrség ignoráljon egy gerillát?

MN: Ön szerint Carlos lepaktált a magyar nemzetbiztonságiakkal?

JV: I cannot say that. (Értsem, ahogy akarom: "Nem tudnám megmondani/megállapítani." Vagy: "Nem mondhatom/árulhatom el." - K. L.) Egyvalami világos: nem volt német, így a németek bekeményítettek. Diszkréten megpróbálták rásózni őt Magyarországra. De ez az akció nem teljes mértékben a csoportjuk ellen irányult... Láthatta a filmben, hogy a találkozóit lehallgatta és tartalmukat lejegyezte a Stasi. Az ügynökségnek jó volt, amit Carlos csinált. Különben hogyan hívogathatta volna szabadon a francia minisztert meg a rendőrfőnököt telefonon? Erre nem gondol senki.

MN: A félmúlt, a tegnap terrorizmusa az elnyomás és a kolonializmus elleni küzdelem eszköze volt. Napjaink modern terrorizmusa alapjában véve vallási és fundamentalista jellegű. Képes lenne ezek elkövetőit védeni a bíróságon?

JV: Mit is jelent a terrorizmus? Egyes országokban a gyengék és a szegények egyetlen eszköze. Amikor az embernek nincs lehetősége, mozgástere másra, csak a pusztításra. A kérdés mindig az, hogy ki áll a terroristák mögött. Ha a nép támogatja őket, akkor van létjogosultságuk. És győzni is fognak. Ha nem áll mögöttük semmilyen népcsoport, akkor vesztésre vannak ítélve, és nagyon csúnya dolgokat fognak művelni. Mert cselekedeteik értelmetlenek. Minden embernek joga van a védelemre. Annak is, akit az emberiség ellen elkövetett bűnökkel vádolnak. Én még George W. Busht is megvédeném, ha bűnösnek vallaná magát!

MN: Ön szerint kik állnak ma a terroristák mögött?

JV: A fundamentalistákért bizonyos országokban kiáll a nép. Afganisztánban például. Ők ott az afgán népet képviselik. A kérdés pedig ugyanúgy megmarad: hol van bin Ládin?

MN: Mielőtt ügyvéd lett volna, a második világháború idején harcolt a De Gaulle-féle szabadcsapatok tagjaként Európában és Észak-Afrikában. Találkozott Honeckerrel, Pol Pottal és Sztálinnal. Vagyis nem zöldfülűként lépett a tárgyalótermek világába. Mégis előfordult valaha, hogy valamely karizmatikus terrorista olyan hatást gyakorolt önre, hogy megváltoztatta a nézeteit?

JV: Amit csinálok, az a szakmám létező legszebb oldala. Mert sokféle emberi világba kell belépnünk általa. Meg kell értenünk ezeket az embereket. Ettől gazdagabbá válunk. A bizalmasukká kell lennünk. Mi vagyunk az egyetlen reményük.

MN: Beleszeretett védencébe, Djamila Bouhiredbe, és feleségül vette. Hol az objektivitás?

JV: Ügyvédi szempontból a lényeg az, hogy minden empátia ellenére se azonosítsuk magunkat a bűnössel. Ez olyan, mint a színészparadoxon. Amikor egy terroristát védek, nem az egész világnézetét védem. Csakis az üggyel kapcsolatban képviselem őt, amelyért ő küzd. Feladatom ilyen értelemben kreáció. Annak az embernek, aki lehetne egy színmű, egy regény főszereplője, lehetővé tesszük, hogy maga írja meg az ötödik felvonást vagy az epilógust. Ebben segítek neki. De ehhez bűnösnek kell vallania magát. A bírósági tárgyalás ezután párbeszéd. Minden szörnyszülöttben ott lakozik az ember. És a hozzánk hasonló embernek tisztában kell lennie azzal, mit tett, mit okozott a világban. A per, a tárgyalás a leggazdaságosabb módja annak, hogy megoldjunk egy ellentmondást a társadalomban. Hogy megértessük az elítélttel, mit követett el, és megismertessük a társadalmat a történtekkel. Ez segít, hogy megelőzzük a hasonló rémségek kialakulását. A tárgyalás ilyen értelemben műalkotás.

MN: Vagy cirkusz. Híres stratégiája, "la defense de rupture", a bíróság autoritásának és fogalmainak tagadásán alapul. Mindig lehet erre hagyatkozni?

JV: Nem minden esetben. De amikor a bíróság vádol: "Gengszterek gyülekezetébe tartozol!" Mi replikázunk: "Nem, én az ellenállók szervezetének vagyok a tagja!" "Gyilkos vagy!" "Nem, csak az ügyünket szolgálom." Amint életbe léptetjük ezt az érvelést, megtörik a vád egysége. Amikor Algériában a francia lojalisták ellen kellett védenem a forradalom nevében bombát robbantókat, kénytelen voltam ilyen retorikát alkalmazni: fennen hangoztatni, hogy a rendőrök megerőszakolták a védenceimet. És kínzást emlegetni. "Ha nem ön tette, akkor a kollégája, ön meg végignézte. Pfuj! És hamisították a dokumentumokat!" Ezek a visszavágások véleményeket keltenek a befogadókban: a tárgyalásról másnap beszélnek Párizsban, Londonban.

MN: Mindig manipulálta a médiát. Pályája több pontján buzdította ügyfeleit éhségsztrájkra, máskor nyílt levelekkel operált.

JV: Az algíri csata női vádlottjainak halálra ítélése olyan felhördülést keltett, hogy Vorosilov és Nehru is felszólaltak az ítélet ellen. Pontosan a gondosan szított nyilvános vita miatt! Később sem végezték ki egyetlen halálra ítélt ügyfelemet sem! De ezt a módszert sem lehet minden esetben alkalmazni.

MN: Johannes Weinrich (RZ) tettestársa és szeretője, Magdalena Kopp Carlos felesége lett, mihelyt kiszabadult. Pedig ön végig bejárt az asszonyhoz a börtönbe.

JV: Amikor elvállaltam a filmet, a barátaim figyelmeztettek, hogy az egész csapda, ne sétáljak bele! "Nyugi, én elmondom, amit gondolok, a többi nem számít!" A film háromnegyedében én vagyok látható, azért vállalom a felelősséget. A másik egynegyeddel nem értek egyet. Az Mr. Barbet kommentárja, és hidegen hagy!!! Jobban tette volna, ha engem kérdez. Nem tette. Inkább kitalálta ezt a love storyt, mert bele van pistulva a Hitchcockba! És kapóra jött neki. Úgy vélem, mint alkotó hibát követett el: olyasmit tett egy műbe, ami nem tartozik oda.

MN: Talán az volt a célja, hogy megmutassa, önben is egy "ember lakozik".

JV: Na ja, de nem ezzel keresett meg, hanem a szakmai tevékenységemre hivatkozva.

MN: Kiket véd mostanság?

JV: Két ügyem van. Egy szaúdi herceget fogok képviselni, akit hamisan vádoltak meg. Aztán a vörös khmerek egyik elnökét, ha végre tárgyalásra kerül sor, tizenöt évi húzás-halasztás után. Az ENSZ nagyon azon van, hogy bíróságra kerüljön az ügye. De nem biztos, hogy összejön.

MN: Ön a 70-es években "undercover" üzemmódra váltott. Eltűnt a világ szeme elől. Még a családja sem tudta, hol volt valójában.

JV: Igen.

MN: Soha nem beszélt arról, hol volt. Barbet is faggatta erről?

JV: Naná.

MN: És elárulja egyszer?

JV: Talán egy nap, ha már nagyon öreg leszek...

Kriston László

Carlos

Az 1949-ben született Ilich Ramírez Sánchez mindig is utálta a ráragasztott Sakál nevet. Az ő becsületes mozgalmi neve egyszerűen Carlos volt - sakálozni a sajtó kezdett, miután egy londoni titkos lakásán a távozása után megtalálták a holmijai között Frederick Forsyth A Sakál napja című, kétszer is megfilmesített regényét. Apja, a baloldali elkötelezettségű venezuelai ügyvéd Lenin apai nevét adta neki keresztnévként, ő pedig nagy lendülettel vetette bele magát a világforradalmi elköteleződésbe, és már tinédzserként alávetette magát a gerillakiképzésnek egy kubai bázison. Aztán rövid ideig a moszkvai nemzetközi Lumumba egyetemre járt, és innen - amennyire tudni lehet - már a Palesztin Felszabadítási Front egyik radikális tagszervezetébe, a PFLP-be vezetett az útja. A hetvenes évek első felében Izraelt, illetve a zsidó államot támogató személyek, intézmények elleni merényletekben vett részt. A nevéhez köthető leglátványosabb akció talán az volt, amikor 1975-ben túszul ejtette többek között az olajtermelő országok Bécsben tárgyaló szakminisztereit, és tízmillió dollárnyi váltságdíjat kasszírozott. A müncheni olimpián az izraeli sportolók meggyilkolásához viszont a korábbi feltevésekkel szemben nem volt köze.

Carlos kétes történelmi érdemei közül ki kell emelni a "felszabadító harc" és a bérgyilkosság közötti határvonal nagyvonalú kezelését. Amikor 1976-ban arab országokból származó, illetve német szélsőbaloldali terroristák társaságában létrehozta önálló csoportját az Arab Fegyveres Harc Szervezete néven, kapcsolatba lépett a keletnémet titkosszolgálattal, a Stasival, továbbá a román Securitatéval, amely megbízásokkal látta el: a Ceausescu-rendszer disszidenseit kellett likvidálnia. Az ügyben - 2005-ben - vallomást tevő szekus tábornok csak a sikerületlen akciókról számolt be, tény viszont, hogy később, a nyolcvanas években Franciaországban már hatékonyabban tevékenykedett, ami után 1983 és 85 között a magyar titkosszolgálat bújtatta a zugligeti Fácános-kertben. Ezután ismét a Közel-Keleten bukkant fel, majd Szudánba ment, ahol végül a helyi hatóságok közreműködésével a francia kémelhárítás emberei fogták el 1994-ben. Három évvel később több ügye közül az egyikben életfogytiglanra ítélték. A börtönévek során mohamedán hitre tért.

- kyt -

 

 

Roger Garaudy

A kommunistából lett muszlim aktivista és holokausztrelativizáló alighanem ideális védenc volt Vergés-nek, noha a pert végül elvesztette. Garaudy hosszú ideig futotta azon köröket, melyeket a korosztályabéli balos értelmiségiek - jellemző az ekörül uralkodó kétlelkűségre, hogy kommunista karrierjén úgyszólván senki sem akadt fenn (egy időben szokványosnak számított szovjetbarátnak, s ami ezzel együtt járt, lelkes Sztálin-imádónak lenni), ám konverziója meg hirtelen feltámadt történeti revizionista szenvedélye annál többeket háborított fel.

Az 1933 óta párttag Garaudyt már 1940-ben egy algériai táborba csukta a Vichy-Franciaország, s ki sem szabadult onnan, míg 1942 végén partra nem szálltak a szövetségesek. A negyedik köztársaságban, sőt egy ideig az ötödikben is a kommunista pártot képviselte a törvényhozásban, igaz, idővel mind távolabb került a hivatalos pártideológiától - érdekes módon Garaudy nevét a Kádár-kori olvasó is megismerhette, egy időben ugyanis vele illusztrálták az - ekkor még marxizmuson belüli - elhajlás kóresetét.

Ám Garaudy 1982-ben váratlanul áttért szunnita muszlim hitre. További életét így az arab és a muszlim ügy szolgálatának szentelte, s ezzel együtt páriává lett a francia szellemi életben, amely kommunistaként egészen jól tolerálta - mint utóbb panaszolta, régebben a legnevesebb francia kiadók adták ki a műveit, mostanság meg kénytelen úgyszólván szamizdatban megjelenni (ezt azért nem kell annyira komolyan venni, a világháló például tele van az agymenéseivel). Egy munkája mindenesetre alaposan kiütötte a biztosítékot - ez volt Az izraeli politikát megalapozó mítoszok című pályamű, melyet, jellegzetes módon, Mónus Áron jóvoltából olvashat anyanyelvén a művelt honi közönség. A könyv persze tipikus példája a féligazságokból építkező koholmánynak, amely bőven táplálkozik olyan "legendás" szerzők könyveiből, mint a gázkamraszkeptikus Faurisson (természetesen a forrás feltüntetése nélkül). Garaudy amúgy nem tagadja a holokauszt tényét, "pusztán" a számokat próbálja megszelídíteni - állítása szerint három-négyszázezer zsidónál többet nem is ölhettek meg a nácik - ezt meg, úgymond, bőven pótolta a természetes szaporodás. Szinte napra pontosan tíz éve állították bíróság elé, védője magától értetődően Jacques Vergés, maga is Izrael állam, a cionizmus, a kolonializmus, az imperializmus régi ellensége, aki ez esetben nem pusztán a szólás és kifejezés szabadságát védelmezte, de saját régi, jól bevált teóriáját is, mely szerint egyetlen fajirtást sem szabad egyoldalúan kiemelni, elvégre egyetlen összefüggő láncolatot alkot valamennyi, felelősük pedig a nyugati civilizáció imperializmusa. Garaudy alighanem, mármint saját szempontjából, rosszkor került a bíróság elé; a francia közvélemény éppen akkortájt nézett szembe saját rasszista múltjával (aminek éppúgy része Vichy, mint a mocskos algériai háború). Vergés minden igyekezete dacára elítélte őt a bíróság: kapott úgy ötvenezer dollárnak megfelelő pénzbüntetést - cserébe az agg (immár kilencvenötödik évét taposó) szerző az egyik legnépszerűbb auktor az arab világban, ráadásul 2002-ben megkapta a sokak által irigyelt Kadhafi-díjat is.

- barotányi -

Neked ajánljuk