Lumpenek - Nick Love: A futballfaktor (film)

  • - barotányi -
  • 2005. december 1.

Zene

A brit filmkészítőknek mindig is kedvelt témája volt a lumpenek világa. Forgatókönyvnek-való is akad dögivel, például a kilencvenes évek jelentős brit sikerkönyvei - fiatal rendezőnk is bízvást alapozhatott John King The Football Factory című bestsellerére.

A brit filmkészítőknek mindig is kedvelt témája volt a lumpenek világa. Forgatókönyvnek-való is akad dögivel, például a kilencvenes évek jelentős brit sikerkönyvei - fiatal rendezőnk is bízvást alapozhatott John King The Football Factory című bestsellerére. A tárgy az angolszász futballhuliganizmus, hőseinek életét, ahogy azt a főszereplő-narrátor szavaiból már az első percben megtudjuk, teljes mértékben kitölti az ivás, a drog, az alkalmi szex és a verekedés. Nem véletlenül maradt ki a foci - az tök érdektelen: aki földön fekvő embertársainak rugdosásában leli élvezetét, nem alacsonyodik le holmi labdajáték passzív befogadásáig. A játékfilmi környezet korántsem fikciós: a helyszín London, hőseink Chelsea-"drukkerek", akik szorgalmas edzésmunkával készülnek az egy éve Pestet is megjárt Millwall-ultrákkal való találkozóra. A Chelsea-drukkerek láthatóan vérangolok, ennek megfelelően rasszisták, a Millwall-"rajongók" hada a csapat földrajzi környezetéből következően (Deep South - a "sötét" Dél-London) etnikailag tarka képet mutat: kopasz feka és kopasz fehér vállvetve harcol, a vezérük török. Generációs alapon csoportosulnak, szigorú hierarchia szerint: sok verés és tudatmódosító kell ahhoz, hogy egy ifjú idővel falkavezérré avanzsáljon. A film úgy kezdődik, ahogy végződik: a főhős, Tommy Johnson fejét rugdalják és tapossák kedves ismeretlenek - mint megtudjuk, ez egyelőre csak egy rossz álom, ami természetesen valóra is válik. Van, akit végül bénára vernek, egy másiknak szétlövik a fejét, a harmadikra hét évet sóznak - csak egyvalami nem változik: a közeg, amelyben nem találni egyéb szórakozást. Nyelvük szegényes, ám célratörő - a legocsmányabb káromkodás is meg-szépül kicsit a zamatos cockney dia-lektusban. A rendező egészséges mértékben támaszkodik a pár évvel idősebb elődök (Danny Boyle, Guy Ritchie) teremtette filmes és képi hagyományra, s csak annyira didaktikus, amennyire feltétlenül szükséges. A durván faragott figurákat (ez a film egyik kétségbevonhatatlan erénye) zseniális színészek keltik életre.

Erős gyomor kell a befogadáshoz, de a brutalitás korántsem öncélú, s kárpótol a sok gonosz poén, a megannyi helyzetkomikum - elvégre a sztereotípia szerint sincs angol film feketehumor nélkül. Ahogy állat zenék nélkül sem - a soundtrack tán nem olyan erős, mint amilyen a Trainspottingé volt, de azért érdemes beszerezni.

Forgalmazza az FF Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.