Lumpenek - Nick Love: A futballfaktor (film)

  • - barotányi -
  • 2005.12.01 00:00

Zene

A brit filmkészítőknek mindig is kedvelt témája volt a lumpenek világa. Forgatókönyvnek-való is akad dögivel, például a kilencvenes évek jelentős brit sikerkönyvei - fiatal rendezőnk is bízvást alapozhatott John King The Football Factory című bestsellerére.

A brit filmkészítőknek mindig is kedvelt témája volt a lumpenek világa. Forgatókönyvnek-való is akad dögivel, például a kilencvenes évek jelentős brit sikerkönyvei - fiatal rendezőnk is bízvást alapozhatott John King The Football Factory című bestsellerére. A tárgy az angolszász futballhuliganizmus, hőseinek életét, ahogy azt a főszereplő-narrátor szavaiból már az első percben megtudjuk, teljes mértékben kitölti az ivás, a drog, az alkalmi szex és a verekedés. Nem véletlenül maradt ki a foci - az tök érdektelen: aki földön fekvő embertársainak rugdosásában leli élvezetét, nem alacsonyodik le holmi labdajáték passzív befogadásáig. A játékfilmi környezet korántsem fikciós: a helyszín London, hőseink Chelsea-"drukkerek", akik szorgalmas edzésmunkával készülnek az egy éve Pestet is megjárt Millwall-ultrákkal való találkozóra. A Chelsea-drukkerek láthatóan vérangolok, ennek megfelelően rasszisták, a Millwall-"rajongók" hada a csapat földrajzi környezetéből következően (Deep South - a "sötét" Dél-London) etnikailag tarka képet mutat: kopasz feka és kopasz fehér vállvetve harcol, a vezérük török. Generációs alapon csoportosulnak, szigorú hierarchia szerint: sok verés és tudatmódosító kell ahhoz, hogy egy ifjú idővel falkavezérré avanzsáljon. A film úgy kezdődik, ahogy végződik: a főhős, Tommy Johnson fejét rugdalják és tapossák kedves ismeretlenek - mint megtudjuk, ez egyelőre csak egy rossz álom, ami természetesen valóra is válik. Van, akit végül bénára vernek, egy másiknak szétlövik a fejét, a harmadikra hét évet sóznak - csak egyvalami nem változik: a közeg, amelyben nem találni egyéb szórakozást. Nyelvük szegényes, ám célratörő - a legocsmányabb káromkodás is meg-szépül kicsit a zamatos cockney dia-lektusban. A rendező egészséges mértékben támaszkodik a pár évvel idősebb elődök (Danny Boyle, Guy Ritchie) teremtette filmes és képi hagyományra, s csak annyira didaktikus, amennyire feltétlenül szükséges. A durván faragott figurákat (ez a film egyik kétségbevonhatatlan erénye) zseniális színészek keltik életre.

Erős gyomor kell a befogadáshoz, de a brutalitás korántsem öncélú, s kárpótol a sok gonosz poén, a megannyi helyzetkomikum - elvégre a sztereotípia szerint sincs angol film feketehumor nélkül. Ahogy állat zenék nélkül sem - a soundtrack tán nem olyan erős, mint amilyen a Trainspottingé volt, de azért érdemes beszerezni.

Forgalmazza az FF Film

Neked ajánljuk