Bod Tamás
Bod Tamás cikkei
Van egy Békés megye a valóságban, és egy a megyei újság világában
Joga van-e tudni a Békés Megyei Hírlap olvasóinak, hogy szabálytalanságok miatt a Viharsarok egyik kistérségi társulásának közel félmilliárd forintot kell visszafizetnie?
Áll Attila "király fapalotája" Zsadányban - fotókon mutatjuk az építményt
Ki a felelős, hogy 500 millió forintot vissza kell fizetni? – vitáztak a polgármesterek Dél-Békésben
500 milliót követel vissza a Miniszterelnökség a dél-békési önkormányzati társulástól
A felháborodott polgármesterek szerint minden megvalósult, csak egy apró adminisztrációs hiba történt, ezért bíróságra mennek. A visszafizetéstől csődbe is mehetnek.
Csak a magyar és a szlovák között választhattak
„Az ember akkor nyilvánít őszinte véleményt, ha bizalma van abban, aki kérdezi, és átlátja a nyilatkozata következményeit” – mondja a Nógrád Megyei Levéltár volt vezetője, aki szerint egy-egy impériumváltás után ezért fordulnak meg a nemzetiségi arányok.
Öt év után bedőlt az egykori iskolaépületbe álmodott szállodaprojekt Gyulán
Szokatlanul előnyös feltételekkel adta el a gyulai képviselő-testület fideszes többsége egy kamucégnek még 2017-ben az egyik iskolaépületet, de a vevő öt évig nem csinált semmit, és most egy kissé átlátszó indokkal lép vissza az ügylettől.
Elmarasztalta a NAIH a Gyulai Tankerületi Központot, mert titkolni próbálták a kiosztott jutalmakat
A Narancs.hu újságírója még június elsején kezdeményezett vizsgálatot az adatvédelmi hatóságnál, mert a Gyulai Tankerületi Központ többszöri kérdésre sem árulta el, mekkora jutalmakat kaptak az intézmény és a hozzá tartozó iskolák vezetői.
A reformátusokhoz kerül a geszti Tisza-kastély? Vagy mégsem?
Bár törvény van róla, de az egyházkerület "nem szándékozik átvenni a geszti Tisza-kastély működtetését".
Tíz hónapja kértük, most derült ki, mekkora jutalmat kapott tavaly a gyulai tankerület vezetője
Több mint 2 millió forint "motivációs elismerés" járt Teleki-Szávai Krisztinának. Más tankerületi igazgatóknak is hasonló összeg ütötte a markát.
Mást állít a MÁV a gyulai vasútállomás felújításáról, mint a fideszes politikusok
A vasúttársaság kilenc éve azt ígérte, 2014-re megvalósul a beruházás.
A Fideszből kerültek a tankerületek élére, busásan megjutalmazták őket
Röpködtek a másfél milliók meg a kétmillió forint feletti összegek.