magyarnarancs.hu: Megítélése szerint mi volt a legfontosabb tanulsága és mik a legnagyobb újdonságai a nemrégiben véget ért lengyel-svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságnak?
Skaliczki László: Még tökéletesebbek lettek azok a technikai elemek abban a játéktaktikában és -koncepcióban, amelyet a legjobbak alkalmaznak. A begyakorolt elemek többfajta választásos lehetőségbe torkollnak a játék során. A legfontosabb, hogy a legjobbak nagyon tudatosan az ellenfél védelmének és támadásának gyengeségeit keresik. A pályán látott konkrét cselekvések mögött egyre több a taktikai gondolkodás, amellyel olyan mezőre tudja vinni a játékot egy csapat, amelyben ő jobb. Így irányítja, vagy legalábbis így próbálja irányítani egy-egy válogatott a küzdelmet. Újdonság volt, hogy a játék felgyorsulásából adódóan még erőteljesebb lett ugróerő és tökéletesítették a lövésvariációkat. Figyelemre méltó volt a kapusok eddiginél több bravúrja, amelyekkel lélektanilag segíteni tudták csapatukat. A pálya középső harmadának átjátszása gyorsabb lett, ráadásul olyan helyzetekben is, amikor az ellenfél a visszarendeződését nem tudja pontosan végrehajtani. Nagyon tudatosan figyelik és alkalmazzák a válogatottak, hogy milyen csapatszerkezet ellen milyen felállást vetnek be.
magyarnarancs.hu: A mérkőzések vége felé pedig a legjobb válogatottak, főként kis hátránynál vagy döntetlennél, valami újat lépnek.
SL: A végjátékban, amit tágabban az utolsó 20 percnek tekintünk, döntő lett a játékvariációk és felállások módosítása. Itt hozzák meg azokat a döntéseket az edzők, amelyekkel a meccseket le lehet zárni. Ebben a dán szövetségi kapitány, Nikolaj Jacobsen nagymester volt. Ehhez elengedhetetlen, hogy hosszabb időn keresztül dolgozzanak együtt a csapattal az edzők, s úgy vigyék őket bele a küzdelembe, hogy a legoptimálisabb megoldásokat tudják választani. Tudni kell: kit, mikor, mire cserélek be. Ám ehhez az is kell, hogy a játékosok nagyon ismerjék egymást. Nehéz, kiélezett helyzetet sorát éljék át közösen, s hogy pontosan tudják, most mire számíthatnak a másiktól.
magyarnarancs.hu: Ebben a tekintetben a magyar válogatottról mit mondhatunk?
SL: Itt egyértelmű deficitben voltunk az ellenfeleinkkel szemben, Brazíliát leszámítva, a gyengébb dél-koreai és zöld-foki válogatottat most hagyjuk. Mi mentünk az eredmény után, ami rendkívüli energiát igényel. A másik véglet és ami nagyon jó volt, az utolsó 20 percet 10-4-re nyertük Izland ellen. Három kulcsember, Mikler a kapuban, Bodó átlövőként és Lékai irányítóként egészen kivételes teljesítményt nyújtott ekkor. Nagyon éles helyzetben a vállukra vették a csapatot, s amit felvállaltak, bejött nekik. Egy csapat eredményessége nagy mértékben ezen múlik. Az eredményesebb szereplés záloga éppen az volna, ha ezt egyenletesebbé tudnánk tenni.
magyarnarancs.hu: A közvéleménynek kettős érzése lehet a mögöttünk hagyott világbajnokság magyar szereplése után. Egyrészt öröm, mert sikerült beverekedni magát a válogatottnak a legjobb nyolc közé, s ezzel bejutott az olimpiai selejtezőbe. Másrészt úgy látni, a legjobbak elhúztak mellettünk, nem voltunk partiban velük, talán Egyiptomot kivéve.
SL: A legjobb nyolc között azokkal a dánokkal és a svédekkel találkoztunk, akiknek nem csak a legjobb négy közé jutásra, hanem a végső győzelemre is komoly esélyük volt, amit a dánok végül teljesítettek is. A svédek pedig óriási szurkolótáborukkal házigazdák voltak, de ilyen szempontból a dánok is hazai pályán játszottak. Úgy érzékeltem a távolból, hogy a középdöntő sikere után megvolt a kitűzött cél, és a további mérkőzésekre nem úgy sikerült a beállítódás, ahogy kellett volna. Kijött, hogy a cseresorban nincsenek meg azok az emberek, akik ténylegesen tehermentesíteni tudták volna a legjobbjainkat. Bodó és a többnyire jó formában lévő Ancsin, vagy Lékai mögött minden igyekezet ellenére nincs meg, akik ugyanazon a színvonalon tudnák őket tehermentesíteni egy ilyen világtornán. Viszont beállóban Rosta méltó cseréje volt Bándinek, neki ez jó világversenye volt. Rosta Mikinek a védekezésben kellene többet nyújtania, úgy, ahogy ezt annak idején az édesapja tette.
magyarnarancs.hu: A védelmünk tengelyében ott volt Sipos Adrián, akit a sorsdöntőnek számító portugálok elleni mérkőzésen kevesebb, mint egy perc elteltével piros lappal végleg kiállítottak. Mit lehet erre mondani?
SL: Sipos csak védekezésben van fent a pályán, egyben ő a védelmünk oszlopa. Őt pedig megfogta, hogy játékát nagyon figyelik, sőt készül rá a két játékvezető, a két ellenőr, a videóbírók, összesen vagy hat-nyolc ember. Látszott rajta, de a védelmen is, hogy a lábmunkánk hiányosságait megtoldottuk kézzel, lökéssel, rántással. A nagy odafigyelésre viszont „lepuhultunk”. Egy kiváló edző mondta egyszer, hogy egy csapat a kétperces kiállításokat elbírja, de a lepuhulást nem. Félreértés ne essék, nem arról beszélek, hogy durvának kellett volna lenni! A beszabályozott agresszivitás hiányzott a védőmunkánkból. Ugyanakkor az edzői stáb és maga a csapat kihozta azt, amire ez a keret képes. A legjobb nyolc között végeztünk. Az volna a kívánatos, ha a kapuban, átlövőben és irányítóban olyan játékosok jönnének fel és nőnének fel a válogatottban, akik a kezdőcsapat kulcsjátákosainak valódi versenyhelyzetet teremtenek.
magyarnarancs.hu: Az egész világbajnokságon a legnagyobb formaingadozást talán a magyar csapat mutatta. Elképesztő, sőt némi túlzással a sírból visszahozott és világra szóló győzelem Izland ellen, akiket a végső elszámolásnál nagyon is figyelembe vettek, majd vereség a portugáloktól, aztán éles helyzetben biztos győzelem Brazília ellen és világversenyen a legsúlyosabb vereségünk az egyenes kiesésben a dánoktól.
SL: A támadójátékot alapvetően jól oldottuk meg. Ahol pedig erős ellenfél ellen győztünk, ott a védekezésből támadásba való átmenettel sem volt gond, szépen építkeztünk és befejezés jó volt. A védekezés stabilizálásában kell keresnünk vereségeink és gyengébb játékunk okait. Ugyanakkor a kapusteljesítmény is hagyott kívánni valót maga után. Saját statisztikám szerint egyszer volt 36 százalékos – éppen a portugálok ellen –, minden más esetben ez alatt teljesítettek a hálóőrök. A kilenc mérkőzésünk közül csak két esetben volt jobb a magyar kapusteljesítmény, mint az ellenfélé. De ebben nagy szerepet játszott, hogy a védekezés billentyűzetének feszességével volt a baj. S ne feledjük, kétszer annyit voltunk kiállítva, mint ellenfeleink, ez összességében nagyon sok. Ez óriási energiát emésztett fel, s a legtöbbször lélektanilag nagyon rosszkor jöttek. A cserékkel tűzdelt visszarendeződés nem ment, a passzolt labda pedig háromszor gyorsabb a legfürgébben futó játékosnál. Ráadásul az egy az egy elleni játékban sokszor megvertek bennünket. Ha pedig ilyenkor megszereztük a labdát, akkor nem tudunk ezzel elég nyomást gyakorolni az ellenfélre, mert a támadás felfejlődése nem volt elég gyors.
magyarnarancs.hu: Tényleg ott van-e a magyar férfi válogatott a világ nyolc legjobb csapata között? Most kétségtelen, hogy beverekedtük magunkat, ahogy az is tény, hogy ott mindenkitől kikapott. Balszerencsésen nem jutott tovább a középdöntőből tovább a horvát, a holland, a portugál vagy az izlandi válogatott. Mit lehet erről mondani?
SL: A mostani helyezés alapján ott vagyunk. Ne feledjük, továbbra is Európa dominál a vb-ken, az egyetlen Egyiptomot kivéve. Az európai kohóban kell edződni. Ott vagyunk a világ élmezőnyben, de meg kell nézni, hogyan tudunk jobb versenyfeltételt kialakítani a magyar bajnokságban, hogyan menedzseljük a fiatal játékosokat. Kérdés, hogy itthon maradjanak vagy adjuk el őket külföldre. Ha légiós lesz, akkor tapasztalja meg a kinti közeget.
magyarnarncs.hu: A magyar edzők milyen következtetést vonhatnak le a svéd-lengyel közös rendezésű vb-ből?
SL: Szemléletváltozásra van szükség. Elsőre banálisan hangzik, de roppant fontos: a kézilabdapálya egy 20-szor 40 méteres tér, amelyet játékkal teljesen ki kell tölteni, mert nem csak a kapu előtti területek vannak. Az edzések metódusán, tartalmán változtatni kell. E mellett figyelembe kell venni, hogy egyre gyorsuló iram mellett éppúgy kell gondolkodni, csak éppen gyorsabban kell döntéseket hozni. A futásnak pedig még nagyobb szerepe van. Magyarországon az a realitás, hogy a sportágak hierarchiájában már nem felülreprezentált a kézilabda, nem jönnek tömegével tehetségek, egy-egy posztra nincsen két-három ember, azaz hiába gondol ki az edző valamit, azzal a játékosanyaggal kell főznie, ami a rendelkezésére áll. Mégis a versenyhelyzet megteremtése és az edzések intenzívebbé tétele a követelmény.
magyarnarancs.hu: „Ez mi a f.sz, hol van a tűz?” – ezt kérdezte José Maria Chema Rodríguez szövetségi kapitány a legjobb négy közé jutásról döntő dánok elleni meccs első félidejének időkérésekor, amikor az északiak állva hagytak bennünket. Pedig előtte hallottuk és olvastuk a fogadkozást a válogatott tagjaitól, hogy az elsőtől az utolsó pillanatig életüket és vérüket adják. Aztán történi, ami történt. Sok éles helyzetben állt a kispad mellett, így talán van sejtése arról, hogy ott és akkor ténylegesen, mi történhetett? Mit lehet ilyenkor mondani?
SL: Valami olyat, ami kizökkenti a játékosokat a helyzetükből, s valami olyat kell mondani, amire tényleg felkapják a fejüket. A dánok elleni meccsen nem volt olyan játékosunk, akik a holtponton túl tudta volna lendíteni a csapatot, amit egy időn után el is engedett a csapat. A mérkőzés 40. percében teljes sorcserét hajtottak végre a dánok, sőt a kapus Landin helyett Möller jött be, aki mindent kivédett, a pihent cserék pedig gyorsan akklimatizálódtak, jól játszottak és minden bejött. Ezért lett ekkora a különbség, ki is kaptunk 40-23-ra. Különben a kézilabdában 5-6 gólos előny 4-5 perc alatt fordulhat. Ám itt erre esély sem volt. A dánok a cseréikkel olyat tudnak húzni, mintha a sakk végjátékában az ellenfél gyalogjaival szemben tisztek álltak volna.
magyarnarancs.hu: A legjobbakkal – dánokkal, spanyolokkal, franciákkal, svédekkel – szemben mentális vagy fizikai téren, futógyorsaságban vagy gondolkodásban, taktikai érettségben vagy készség és képzettség terén vagyunk nagyobb elmaradásban?
SL: A belülről jövő képességek alkalmazásában bizonytalanabbak vagyunk, kevesebb éles helyzetben próbáltuk ezeket ki. A merítés és a válogatás nagyságában és minőségében lemaradtunk. Ebből következik, ha összevetnénk válogatott kereteket, akkor ezek súlya nem volna azonos. Ebben benne van a játéktudás és játékkészség, a fizikai és mentális képesség és az így elvárható teljesítmény, a játékrutin. Emellett kell az a játékszenvedély, ami harmóniát teremt a csapat tagjai között. Ezek együttesen a dánoknál, a franciáknál és a spanyoloknál nagyon megvannak. Nálunk is, de azzal a pontosítással, hogy a meccsek előrehaladtával a fizikai és idegi állóképességünk lecsökken.
magyarnarancs.hu: A sporttámogatási rendszerrel legalább tíz-tizenkét évig a futball mellett iszonyatos pénzeket kapott a kézilabda, ami látványsportágnak számít. Ám az eredmények ezt nem igazolják vissza. Mi lehet a magyarázat?
SL: Pénzügyi és anyagi értelemben lényegesen jobb a helyzet, mint 2010 előtt volt, most azonban problémaként jelentkezik az is, hogy a tao-pénzeket nem úgy használják fel egyes klubok, ahogy kellene. Az utánpótlásnevelésből nem jönnek elő azok a karakterek, akik idővel fazont adnának egy-egy csapatnak, majd a válogatottnak. Már itt túlságosan csapatban gondolkodunk egy-egy játékos kiteljesedése helyett. Ezért viszont, és az már az ifjúsági válogatottban is megmutatkozik, hogy a többség csak egy begyakorolt játékrendszerben tud kézilabdázni, ami nem jó. Nincs sokszínűség, hiányoznak a variációs lehetőségek. A legtöbben viszont a rövid távú eredményesség miatt ragaszkodnak egy-egy játékrendszerhez. A skandináv országok viszont jobban hagyják kibontakozni a gyerekeket, aminek az az eredménye, hogy az edző számára sok minden kiderül. Szeretem, ha a játékosom gondolkodik a pályán, ha vannak váratlan megoldásai, amivel akár mérkőzést lehet nyerni. Ehhez hagyni kell őket szabadabban fejlődni.
magyarnarancs.hu: A magyar játékosok mellett mind klub- mind válogatott szinten eltűntek, vagy legalábbis sokkal kevesebb a magyar edző. Nem felelnek meg a minőségi követelményeknek?
SL: Ez az én szívfájdalmam! A történet úgy néz ki, hogy vagy nem kapják meg azokat a padokat és együtteseket, ahol esélyük lenne, hogy megmutassák, mire lennének képesek a játékosokkal. Vagy, és erre is van példa, hogy túl korán, de előfordul az is, hogy túl későn. Így pedig nem tudnak lépcsőről lépcsőre feljebb, a jobb csapatok irányába haladni, pedig készek rá és szakmailag indokolt volna. Látjuk, a legjobb hazai edzői posztokat rendre külföldi trénerek kapják, így nehéz magyar edzőként kitűnni. Magyar edzők sora világszínvonalút alkotott, legyen szó Török Bódogról, Csík Jánosról, Vass Sándorról vagy Németh Andrásról, akik komoly tényezők voltak.
(Címlapképünkön: a magyar válogatott a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság 7. helyéért játszott Magyarország - Egyiptom mérkőzés kezdete előtt a stockholmi Tele2 Arénában 2023. január 29-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)
