A fiatal szobrászművész kiállításán fél tucat munka látható, amelyek több szállal kapcsolódnak korábbi alkotásaihoz. Saját bevallása szerint munkamódszerének sarokpontja, hogy a kész mű kétértelmű és nyitott, humoros és egyben ironikus is legyen, valamint reflektáljon társadalmi kérdésekre is.
Meglepő a címe e csoportos kiállításnak, de ne számítsunk se humoros, se abszurd anyagra: a kiállítás a „betegség, az egészség, a sérülékenység, a gyógyulás, valamint a gyógyítás és a gondoskodás állapotait” járja körül, egy komor/komoly, igen sok területet érintő anyaggal.
Az 1928-as születésű Márkus Anna több munkáját is megtalálhatjuk ugyan magyar és nemzetközi közgyűjteményekben, életművének rétegzettsége és sokszínűsége kevéssé ismert. Míg a szentendrei Ferenczy Múzeum épp egy retrospektív tárlaton mutatja be a munkáit, a Kisterem Galéria a hatvanas évektől Párizsban élő művész oeuvre-jéből két műcsoportot emel ki: a hetvenes években készült olaj/papír munkákat és a kilencvenes években készített reliefeket.
Minden művészettörténésszel megeshet, hogy vizsgálandó tárgya, pontosabban egy művész életműve, s annak megértése/értékelése kicsúszik a keze közül, nehezen talál fogást rajta. Picasso pandanja, riválisa és barátja, a modern művészet kiemelkedő alakja, Henri Matisse (1869–1954) nekem pont ilyen; de csak a Szépművészeti Múzeumban látható, közel száz művet bemutató kiállítás után jöttem rá, hogy miért.
A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.
A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.
Eperjesi Ágnes: Összetett szélek című fotogramsorozata a művész apósának halála után keletkezett.
Gaál Endre szobrász, aki történetesen üvegből készíti munkáit, bár felhasznál más, sokszor nemes anyagokat (acél, gránit), vagy egészen hétköznapiakat (gumiabroncs, föld) is. Otthonosan mozog a land-art és az installáció területén, és több, egyszerre bensőségesen minimalista és monumentális köztéri szobor is kötődik a nevéhez. Munkáit a duális pozíció jellemzi, két elem kapcsolatának a hangsúlyozása, ezen belül pedig a törékenység és a lebegés, azaz a dinamika és a statika kettőse.
Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az emberek fejébe.
Honnan származnak Bosch zseniális látomásai? Mi magyarázza máig lenyűgöző, misztikus világát? Miért olyan eleven a pokol tornácán égő tűz, és miért megfejthetetlen a földi gyönyörök világa?
