A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.
Eperjesi Ágnes: Összetett szélek című fotogramsorozata a művész apósának halála után keletkezett.
Gaál Endre szobrász, aki történetesen üvegből készíti munkáit, bár felhasznál más, sokszor nemes anyagokat (acél, gránit), vagy egészen hétköznapiakat (gumiabroncs, föld) is. Otthonosan mozog a land-art és az installáció területén, és több, egyszerre bensőségesen minimalista és monumentális köztéri szobor is kötődik a nevéhez. Munkáit a duális pozíció jellemzi, két elem kapcsolatának a hangsúlyozása, ezen belül pedig a törékenység és a lebegés, azaz a dinamika és a statika kettőse.
Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az emberek fejébe.
Honnan származnak Bosch zseniális látomásai? Mi magyarázza máig lenyűgöző, misztikus világát? Miért olyan eleven a pokol tornácán égő tűz, és miért megfejthetetlen a földi gyönyörök világa?
A Q Contemporary művészeti központ pár éve van jelen Magyarországon, és tavaly rendezték az első kiállításukat. Az intézmény nevében lévő Q Queenie Rosita Law-ra utal, aki egy vagyonos hongkongi családból származik, s így „megengedheti” magának, hogy üzleti ügyei intézése közben saját szenvedélyének is hódoljon.
Katartikus élmény volt Mátrai Erik 2012-ben bemutatott híres munkáját, a Porticust – ezt a fénypászmákból összeálló, az ókori oszlopcsarnokokra vagy templomokra emlékeztető, azok arányait követő virtuális és lenyűgöző teret – meglátni.
Beke László, bár a gimnáziumi évei alatt egy zenekarban játszott és fotóriporter szeretett volna lenni, végül mégis az ELTE BTK magyar–művészettörténet szakára jelentkezett, s második szakán a középkori ötvösművészetben mélyült el.
