Törpéktől a sugárzókig

OMARA Oláh Mara: „Irigykedtetek rám, Hát én meg akkor felmentem a világhálóra is és levédetem a nevemet is.”

A magyar roma festészet immáron nemzetközi szinten is jegyzett alkotója nem festőnek készült. Az etnográfusok szemében már-már „szokványos” úton indult el, noha a szülei is normát sértettek, hiszen egy zenész és beás cigány között nemigen jöhetett létre kapcsolat.

Az Omara (1945–2020) által Cigánytabánnak nevezett telepen megélt idilli (bár a családok közti állandósult veszekedések mellett gyakran éhezéssel is járó) gyermekkora hamar véget ért, amikor 11 éves korában anyja betegsége miatt kimaradt az iskolából, hogy pénzt keressen. Ettől kezdve egészen a rokkantnyugdíjazásáig takarításból élt. Lázadó természete – „én egy extrém, egyéni nő vagyok, a földön nálam nincs nagyobb boszorkány” – már a párválasztásánál megmutatkozott; a fehér, szőke herceg pedig „megajándékozta” legnagyobb kincsével, a lányával.

Festeni 1988-ban kezdett, és bár semmilyen állami kitüntetést vagy támogatást nem kapott, és tágabb családja is hülyének, illetve felvágósnak tartotta, haláláig „mindent” elért (Elhallgatott Holokauszt a Műcsarnokban, 2004, a Velencei Biennálé roma pavilonja, 2007, Gender Check a bécsi Mumokban, 2009).

Az általa megélt szenvedésekről (kirekesztésről, megalázásokról) legmegrázóbb módon az írott festményei beszélnek. E vizuális napló megjelenését is a felháborodás hívta elő. Nem csupán azért, mert semmibe vették, például úgy állították ki a munkáit, hogy ő nem is tudott róla, hanem inkább azért, mert műveinek más címet adtak. Mara pihen – írták, miközben ő azt festette le, amikor testvére gyerekének a temetésén szó szerint kisírta a szemét, amelyet aztán a fűben térdelve keresett (38 évesen a bal szemét eltávolították). Egy másik festmény alatt a Leszbikusok cím állt, noha azon ő és a lánya szerepelt; először nem is értette, hogy e szó mit jelent, de innentől kezdve levédette munkáit, és kommentálni kezdte a művein megfestett témákat. Fontos mellékszál, hogy még a jogdíj sem mentette meg attól, hogy időről időre átverjék; gyakran megesett, hogy egy kiállításra beküldött mű­vei­ből kevesebb érkezett vissza.

Ezek a szövegek – a hagyatékban ezres nagyságrendben megtalálható – miniatúrákon is gyakran megjelennek. (Omara, mivel asztmás volt, az olajfestményeit nyitott ablaknál készítette, télen viszont akvarellel dolgozott, cigarettásdobozokra.)