Kiállítás

Törpéktől a sugárzókig

OMARA Oláh Mara: „Irigykedtetek rám, Hát én meg akkor felmentem a világhálóra is és levédetem a nevemet is.”

Kritika

A magyar roma festészet immáron nemzetközi szinten is jegyzett alkotója nem festőnek készült. Az etnográfusok szemében már-már „szokványos” úton indult el, noha a szülei is normát sértettek, hiszen egy zenész és beás cigány között nemigen jöhetett létre kapcsolat.

Az Omara (1945–2020) által Cigánytabánnak nevezett telepen megélt idilli (bár a családok közti állandósult veszekedések mellett gyakran éhezéssel is járó) gyermekkora hamar véget ért, amikor 11 éves korában anyja betegsége miatt kimaradt az iskolából, hogy pénzt keressen. Ettől kezdve egészen a rokkantnyugdíjazásáig takarításból élt. Lázadó természete – „én egy extrém, egyéni nő vagyok, a földön nálam nincs nagyobb boszorkány” – már a párválasztásánál megmutatkozott; a fehér, szőke herceg pedig „megajándékozta” legnagyobb kincsével, a lányával.

Festeni 1988-ban kezdett, és bár semmilyen állami kitüntetést vagy támogatást nem kapott, és tágabb családja is hülyének, illetve felvágósnak tartotta, haláláig „mindent” elért (Elhallgatott Holokauszt a Műcsarnokban, 2004, a Velencei Biennálé roma pavilonja, 2007, Gender Check a bécsi Mumokban, 2009).

Az általa megélt szenvedésekről (kirekesztésről, megalázásokról) legmegrázóbb módon az írott festményei beszélnek. E vizuális napló megjelenését is a felháborodás hívta elő. Nem csupán azért, mert semmibe vették, például úgy állították ki a munkáit, hogy ő nem is tudott róla, hanem inkább azért, mert műveinek más címet adtak. Mara pihen – írták, miközben ő azt festette le, amikor testvére gyerekének a temetésén szó szerint kisírta a szemét, amelyet aztán a fűben térdelve keresett (38 évesen a bal szemét eltávolították). Egy másik festmény alatt a Leszbikusok cím állt, noha azon ő és a lánya szerepelt; először nem is értette, hogy e szó mit jelent, de innentől kezdve levédette munkáit, és kommentálni kezdte a művein megfestett témákat. Fontos mellékszál, hogy még a jogdíj sem mentette meg attól, hogy időről időre átverjék; gyakran megesett, hogy egy kiállításra beküldött mű­vei­ből kevesebb érkezett vissza.

Ezek a szövegek – a hagyatékban ezres nagyságrendben megtalálható – miniatúrákon is gyakran megjelennek. (Omara, mivel asztmás volt, az olajfestményeit nyitott ablaknál készítette, télen viszont akvarellel dolgozott, cigarettásdobozokra.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.