Kiállítás

Szittya kűr

Igor & Ivan Buharov: Minket anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták

Kritika

A szerzőpáros kiállításának középpontjában, egész pontosan filmes és installációs mátrixának fókuszában a nemzetközi avantgárd egyik különös, sokoldalú és beskatulyázhatatlan figurája, Szittya Emil áll.

„Szittya vagyok, felmenőim között van kéjgyilkos és kalóz, apám deklasszált sváb nemes, aki az 1848-as forradalom iránti elkötelezettségből magyarosított”, írta magáról, miközben Schenk Adolf néven született egy magyar nyelvű, szegény zsidó családban. Mindössze négy osztályt végzett, majd 14 évesen csavarogni indult. Az így töltött évek alatt kipróbálta a koldulást, az éhezést, a szélhámoskodást. Élményeiből és tapasztalataiból előbb megírta a csavargók útmutatóját, majd 1929-ben a nemzetközi csavargószervezet stuttgarti kongresszusán kiérdemelte a Csavargók Testvériségének második rendfokozatát, a szalonnavadász címet.

A kóborlás aktív évtizedei alatt öt országban járt, megtanult németül és franciául, s valahogy mindig ott volt, ahol történt valami: az asconai anarchista művésztelepen, Zürichben a dadaista Cabaret Voltaire alapításánál. Folyóiratokat szerkesztett, könyveket és művészettörténeti tanulmányokat írt, és szinte mindenkit ismert, Lenint és Trockijt, Hugo Ballt és Tristan Tzarát, Chagallt, Stravinskyt és Erik Satie-t. Könyvet írt az öngyilkosságról és a homoszexualitásról, de rajzolt és festett is. 1918-ban ügynökvádak érték („kémnek és imposztornak mondanak”), a második világháború alatt Hitler-ellenes folyóiratot adott ki, s megírta a kiállításon is kiemelt két könyvét, az 1923-as Furcsaságok kabinetjét és a halála után megjelent 82 álom a második világháború alatt (1939–1945) című munkát.

Kassák és Szittya 1909-ben találkoztak. Közel egyidősek voltak, de Szittya volt a tapasztaltabb; csavargásaik során bevezette Kassákot a művészetbe. Az egyszerre vonzó és taszító kapcsolatról Kassák két műben is megemlékezik (A ló meghal…, Egy ember élete – Csavargások fejezet), Szittya pedig a Furcsaságok kabinetjében szán néhány pikírt mondatot a „rossz költőnek”. Viszonyuk a húszas években romlott meg, pedig Szittya pénzt is szerzett Kassák Tett című kiadványára, s feltehetően volt egy kisebb liezonja a költő húgával, Újvári Erzsivel is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.