Kiállítás

Szittya kűr

Igor & Ivan Buharov: Minket anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták

Kritika

A szerzőpáros kiállításának középpontjában, egész pontosan filmes és installációs mátrixának fókuszában a nemzetközi avantgárd egyik különös, sokoldalú és beskatulyázhatatlan figurája, Szittya Emil áll.

„Szittya vagyok, felmenőim között van kéjgyilkos és kalóz, apám deklasszált sváb nemes, aki az 1848-as forradalom iránti elkötelezettségből magyarosított”, írta magáról, miközben Schenk Adolf néven született egy magyar nyelvű, szegény zsidó családban. Mindössze négy osztályt végzett, majd 14 évesen csavarogni indult. Az így töltött évek alatt kipróbálta a koldulást, az éhezést, a szélhámoskodást. Élményeiből és tapasztalataiból előbb megírta a csavargók útmutatóját, majd 1929-ben a nemzetközi csavargószervezet stuttgarti kongresszusán kiérdemelte a Csavargók Testvériségének második rendfokozatát, a szalonnavadász címet.

A kóborlás aktív évtizedei alatt öt országban járt, megtanult németül és franciául, s valahogy mindig ott volt, ahol történt valami: az asconai anarchista művésztelepen, Zürichben a dadaista Cabaret Voltaire alapításánál. Folyóiratokat szerkesztett, könyveket és művészettörténeti tanulmányokat írt, és szinte mindenkit ismert, Lenint és Trockijt, Hugo Ballt és Tristan Tzarát, Chagallt, Stravinskyt és Erik Satie-t. Könyvet írt az öngyilkosságról és a homoszexualitásról, de rajzolt és festett is. 1918-ban ügynökvádak érték („kémnek és imposztornak mondanak”), a második világháború alatt Hitler-ellenes folyóiratot adott ki, s megírta a kiállításon is kiemelt két könyvét, az 1923-as Furcsaságok kabinetjét és a halála után megjelent 82 álom a második világháború alatt (1939–1945) című munkát.

Kassák és Szittya 1909-ben találkoztak. Közel egyidősek voltak, de Szittya volt a tapasztaltabb; csavargásaik során bevezette Kassákot a művészetbe. Az egyszerre vonzó és taszító kapcsolatról Kassák két műben is megemlékezik (A ló meghal…, Egy ember élete – Csavargások fejezet), Szittya pedig a Furcsaságok kabinetjében szán néhány pikírt mondatot a „rossz költőnek”. Viszonyuk a húszas években romlott meg, pedig Szittya pénzt is szerzett Kassák Tett című kiadványára, s feltehetően volt egy kisebb liezonja a költő húgával, Újvári Erzsivel is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.