Kiállítás

Feladatmegoldás

Megrendelt emlékezet. Magyar kiállítások Auschwitzban, 1960/1965

Kritika

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Véri Dániel kurátor most azokra a kiállításokra koncentrál, amelyeket a magyar állam szervezett az egykori koncentrációs tábor területén működő lengyel múzeum meghívására. A lengyelek 1960-tól barakkokat ajánlottak fel azoknak az államoknak, amelyeknek az állampolgárait ide hurcolták. Bár a későbbi, 1965-ös magyar kiállításról tudott a szakma, az első, 1960-as tárlat ténye csak hosszas kutatás után, nemrégiben vált ismertté.

Mindkét kiállítás nagyszámú képzőművészeti alkotást is szerepeltetett, de míg az 1960-as tárlaton bemutatták két túlélő művész munkáit is, az 1965-ös művészlistán már csakis olyan alkotók találhatók, akiknek semmiféle saját tapasztalatuk nem volt a témában. Az is közös elem, hogy a tárlatok egyáltalán nem érintették a romaholokauszt (porajmos) témáját, ami nem véletlen, hiszen a cigányságot csak 1990 (!) után kezdték hivatalosan a náci rendszer áldozatai közé számítani. Ennek ellensúlyozására e mostani kiállítás bemutatja Jovánovics György 1974-es kicsiny emlékműmakettjét, amelynek felállítását a roma értelmiségiek szorgalmazták, de végül nem valósulhatott meg, illetve láthatunk egy rövid, megrázó interjút a szobrászművésszel.

Az 1960-as kiállításról fennmaradt pár fotón kívül szerepel még itt egy ismeretlen szerzőtől származó, nagyméretű munka, amely Simon Wiesenthal 1946-os kötetének (K.Z. Mauthausen) egyik rajzán alapul. Míg a rajzon a deportálóvonatok az SS-sapkát viselő csontváz szája felé tartanak, az ismeretlen szerző munkáján egy vámpír Hitler áll a középpontban, körülötte pedig a táborhelyek, illetve a deportálást végző vasúttársaságok (pl. MÁV) felsorolása látható.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.