Véri Dániel kurátor most azokra a kiállításokra koncentrál, amelyeket a magyar állam szervezett az egykori koncentrációs tábor területén működő lengyel múzeum meghívására. A lengyelek 1960-tól barakkokat ajánlottak fel azoknak az államoknak, amelyeknek az állampolgárait ide hurcolták. Bár a későbbi, 1965-ös magyar kiállításról tudott a szakma, az első, 1960-as tárlat ténye csak hosszas kutatás után, nemrégiben vált ismertté.
Mindkét kiállítás nagyszámú képzőművészeti alkotást is szerepeltetett, de míg az 1960-as tárlaton bemutatták két túlélő művész munkáit is, az 1965-ös művészlistán már csakis olyan alkotók találhatók, akiknek semmiféle saját tapasztalatuk nem volt a témában. Az is közös elem, hogy a tárlatok egyáltalán nem érintették a romaholokauszt (porajmos) témáját, ami nem véletlen, hiszen a cigányságot csak 1990 (!) után kezdték hivatalosan a náci rendszer áldozatai közé számítani. Ennek ellensúlyozására e mostani kiállítás bemutatja Jovánovics György 1974-es kicsiny emlékműmakettjét, amelynek felállítását a roma értelmiségiek szorgalmazták, de végül nem valósulhatott meg, illetve láthatunk egy rövid, megrázó interjút a szobrászművésszel.
Az 1960-as kiállításról fennmaradt pár fotón kívül szerepel még itt egy ismeretlen szerzőtől származó, nagyméretű munka, amely Simon Wiesenthal 1946-os kötetének (K.Z. Mauthausen) egyik rajzán alapul. Míg a rajzon a deportálóvonatok az SS-sapkát viselő csontváz szája felé tartanak, az ismeretlen szerző munkáján egy vámpír Hitler áll a középpontban, körülötte pedig a táborhelyek, illetve a deportálást végző vasúttársaságok (pl. MÁV) felsorolása látható.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
