Kiállítás

Mit akarsz, gepárd?

Szántay Zsófia: Ház vagy írás? – Utópiák nyomában a Napvárostól a Fővárosig

Kritika

A kiállítás a NAUTES Építészműterem társalapítójának tíz éven át tartó, az utópia és az építészet kapcsolatait vizsgáló kutatómunkáját foglalja össze. Egy komplex mátrixban láthatunk vázlatos építészeti modelleket, kiváló épületfotókat, illetve rajzokat, térbeli diagramokat és 3D-s nyomtatóval készített alakzatokat.

Ez utóbbiak mellett ismertető és irodalmi szövegek találhatók, amelyek néha egészen személyesek, máskor ironikusak, némelyik objektum mellett fel is hangzanak e szövegek szimpla felolvasásként, esetenként zenei betétekkel kiegészítve. Továbbá kiállítottak még két fényinstallációt, egy művészkönyvet és Tudisco Júlia animációját is.

Ez a sokféleség és sokszínűség kétségkívül (bár nem minden esetben) jót tesz e remekül installált kiállításnak, amely a földszinti és az emeleti teremsor mellett aktívan használja a bejárati teret, az emeletre vezető folyosót és a kertet. Mindehhez egy rajzolt, az építész személyes megjegyzéseivel tarkított térképet is kap a látogató: főbejárat („itt jöttél be”), fikció-földszint („itt múltbeli utópiákban merülhetsz el”), vita lépcsőház („már-már veszekedés”), valóság-emelet („itt végre rendes építészet van”). Az átnézeti térképet helyiséglista is kiegészíti, például a bejárati előteret uraló papírtekercs szövegcunamija a tér korábbi funkciójára utaló „kérdések kocsiáthajtója” nevet viseli, míg pandant-ja az emeleten „a válaszok folyosója” címet kapta. Nem véletlen ez a hosszas leírás; ez a kiállítás nem olyan, ahol lazán nézelődünk: mindennek megvan a szabályos (bár organikus) rendje, amelynek áttekintésére sok időt kell szánni.

Az alsó szint első terme a további helyiségek két olvasási módját kínálja fel. Itt látható a művészkönyv, az Eutoposz Kódex a szerző rajzaival és történetekkel, s itt szerepel a város archetípusok kettős definíciója, az elméleti és irodalmi megközelítése (az ideális utópia világának kulcsfogalmai) és a megálmodott, illetve megvalósult városok típusainak összekapcsolása. Így a Tudás fogalmának térértelmezése a Napváros, a Szabadságé a Falanszter, az Édené Freeland, az Istené pedig a Biosphere II. Minden teremben elolvasható az adott típus lakóközösséghez és térhez kapcsolódó elmélete, megpakolva néha vicces ismeretekkel is. Ehhez társul a terek hasonló elrendezése (3 belógatott fólia: egy a szerző Kódexben szereplő rajzával, egy a város felskiccelt látképével, egy pedig a tételmondattal). Egyetlen példa az itt fellelhető érdekes információmorzsákra: Charles Fourier falansztermodellje az általános szenvedélytípusok alapján 810 embertípust kategorizált; így az utópisztikus városában 1620 lakót képzelt el. A fele-fele arány miatt így senki sem maradt volna pártában, s nem lettek volna agglegények.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.