Kiállítás

Mit akarsz, gepárd?

Szántay Zsófia: Ház vagy írás? – Utópiák nyomában a Napvárostól a Fővárosig

Kritika

A kiállítás a NAUTES Építészműterem társalapítójának tíz éven át tartó, az utópia és az építészet kapcsolatait vizsgáló kutatómunkáját foglalja össze. Egy komplex mátrixban láthatunk vázlatos építészeti modelleket, kiváló épületfotókat, illetve rajzokat, térbeli diagramokat és 3D-s nyomtatóval készített alakzatokat.

Ez utóbbiak mellett ismertető és irodalmi szövegek találhatók, amelyek néha egészen személyesek, máskor ironikusak, némelyik objektum mellett fel is hangzanak e szövegek szimpla felolvasásként, esetenként zenei betétekkel kiegészítve. Továbbá kiállítottak még két fényinstallációt, egy művészkönyvet és Tudisco Júlia animációját is.

Ez a sokféleség és sokszínűség kétségkívül (bár nem minden esetben) jót tesz e remekül installált kiállításnak, amely a földszinti és az emeleti teremsor mellett aktívan használja a bejárati teret, az emeletre vezető folyosót és a kertet. Mindehhez egy rajzolt, az építész személyes megjegyzéseivel tarkított térképet is kap a látogató: főbejárat („itt jöttél be”), fikció-földszint („itt múltbeli utópiákban merülhetsz el”), vita lépcsőház („már-már veszekedés”), valóság-emelet („itt végre rendes építészet van”). Az átnézeti térképet helyiséglista is kiegészíti, például a bejárati előteret uraló papírtekercs szövegcunamija a tér korábbi funkciójára utaló „kérdések kocsiáthajtója” nevet viseli, míg pandant-ja az emeleten „a válaszok folyosója” címet kapta. Nem véletlen ez a hosszas leírás; ez a kiállítás nem olyan, ahol lazán nézelődünk: mindennek megvan a szabályos (bár organikus) rendje, amelynek áttekintésére sok időt kell szánni.

Az alsó szint első terme a további helyiségek két olvasási módját kínálja fel. Itt látható a művészkönyv, az Eutoposz Kódex a szerző rajzaival és történetekkel, s itt szerepel a város archetípusok kettős definíciója, az elméleti és irodalmi megközelítése (az ideális utópia világának kulcsfogalmai) és a megálmodott, illetve megvalósult városok típusainak összekapcsolása. Így a Tudás fogalmának térértelmezése a Napváros, a Szabadságé a Falanszter, az Édené Freeland, az Istené pedig a Biosphere II. Minden teremben elolvasható az adott típus lakóközösséghez és térhez kapcsolódó elmélete, megpakolva néha vicces ismeretekkel is. Ehhez társul a terek hasonló elrendezése (3 belógatott fólia: egy a szerző Kódexben szereplő rajzával, egy a város felskiccelt látképével, egy pedig a tételmondattal). Egyetlen példa az itt fellelhető érdekes információmorzsákra: Charles Fourier falansztermodellje az általános szenvedélytípusok alapján 810 embertípust kategorizált; így az utópisztikus városában 1620 lakót képzelt el. A fele-fele arány miatt így senki sem maradt volna pártában, s nem lettek volna agglegények.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.