Tompa Andrea

A közelmúlt művei nehéz ügyek, ahogy maga a közelmúlt is.

Ha az egykori, 1968-ban bemutatott színpadi darab, azaz a musical eszmei-forradalmi mondandóját várjuk, az nem lesz.

Valaki mindig idegen. És olyan gyorsan meg lehet találni azt az idegenséget: ráfogni, elutasítani, elzavarni. Ő idegen – én magyar.

Van valami izgalmas és üdítő az első percektől kezdve, amikor a színpadon ott lóg, mint egy Brecht-darabban, a helyszínfelírás, hogy „Havasalföld” és „Cra­iova” (vagy inkább Krajova?), s egy bizonyos Mihály bán, a macsó „román” pedig ízléstelen hálós trikóban és valódi pocakkal uralja a színpadot.

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó eljutott a mélypontra, bár lehet, hogy jut majd még mélyebbre is. Tompa Andrea írása.

Az előadás azt kívánja tőlünk, higgyük el, hogy az áruházi eladólány bedől egy spamlevélnek, és felismeri benne régi kedvesét, Harryt. Ez a kalandos helyen lévő Harry a spamek koreográfiájának megfelelően levelezni kezd, előbb pénzt ajánl, hogy aztán pénzt kérjen. Anikó útnak is indul vélt kedvese után.

A rendszeren kívüli alkotókat rendőrök zaklatják, de állami fenntartású színházakban is láthat progresszív politikai előadást, aki meg tudja fizetni. Íme, a putyini rendszer nehezen érthető, elnyomó kultúrpolitikája testközelből.

„Még fogva tart ez az odú” – mondja Máté Gábor, és felnéz a saját maga vezette színház kopár falaira. Jobban szeretném, ha észrevenne minket, közönséget, vagy ha azt nem is, de legalább valami viszonyunk volna, vagy „nyilvános magánya” valódibb lenne, kicsit hasítóbb.

Flórián, a diákjait szexuálisan kihasználó tanár színházilag talán lehetne keményebb, démonibb.

A Katona József Színház igazgatója a Faust címszerepét alakítja, amelyet Schilling Árpád rendezésében, két részben, két külön estén játszanak április végétől. Emberi válságról, politikai aktivitásról és szakmai szolidaritásról is kérdeztük.