Színház

Idegenek és gyűlölők

Bánk bán a Thealteren

  • Tompa Andrea
  • 2015. augusztus 30.

Színház

Valaki mindig idegen. És olyan gyorsan meg lehet találni azt az idegenséget: ráfogni, elutasítani, elzavarni. Ő idegen – én magyar.

Ez a különleges és nagy erejű, keményen fogalmazó előadás – sőt katartikus, ha a katarzis alatt azt értem, aminek az alkoholistával kell megtörténnie, hogy képes legyen változni, azaz összetörni a régit – olyan szöveget választ az idegenség tárgyalására, aminek ez az alapproblémája. Hisz idegen királyné áll az ország élén. Idegen is. Nő is. A Bánk bán sokféle politikai tartalom közvetítésére alkalmas mű, viharos, betiltásokkal tarkított története is ezt mutatja. Az idegenséget tematizáló, Újvidéken született Bánk belefonódik egy rendkívüli, a honfoglalástól a mai itthon maradásig tartó kritikus, szeretetteli, aggódó magyarságtörténetbe. A Katona Józsefével, a történelmivel, a személyessel, ahogy az újvidéki színészek, magyarok, azon belül kisebbségi magyarok látják, immár az épülő szögesdrót másik oldalán.

Urbán András rendező és Gyarmati Kata dramaturg dolgozta meg a darabot, írták magukra, saját előadásukra, gondolat- és játékvilágukra. Sem azt nem feltételezik, hogy ismered a drámát, sem azt, hogy nem; maradj nyitva, aktívan, forgasd-fogalmazd újra saját identitásod. Új, radikális nézőpontot kínálnak nem pusztán a műhöz, hanem akár önmagunkhoz is – mert erre is igényt tartanak.

Aki még nem látott vajdasági előadást, rögtön tapasztalni fog egy másfajta játékstílust: magas energiaszint, egyfajta szabad, szeleburdi vadság, nyerseség, ez a stílus is a vajdasági színjátszás kultúraköziségéből adódik, s ez nemcsak a színészek játékmódjára, de az egész mű szókimondására, élesen fogalmazó, fekete-fehér-vörös világára értendő. Sok kiváló színész van a színpadon, aki ezt tudja, íme, néhány név: Krizsán Szilvia (Gertrudis), Elor Emina (Melinda), Balázs Áron (Biberach).

Az előadás nyitányában elhangzik a szomorú, árvaságról szóló csángó himnusz – hogy miért éppen az, talán az „idegenség” és árvaság okán, hisz a csángó egy különös, már-már megragadhatatlan identitás. Ezután Hunor és Magor groteszk csodaszarvas-üldözése következik, míg a magyarok „megérkeznek”, és megtörténik a honfoglalás. Innentől a Bánk története jön, keretbe foglalva, öltönyben, kosztümben eljátszva.

A színpadot betöltő hatalmas és egyetlen díszletelem egy árpádsávos címer, olyan, mint valami áthatolhatatlan pajzs (a díszlet a rendező munkája). Hogy ez a korszak „lesz” vagy már itt van, hogy mindez jóslat vagy valóság a színpadi világon belül, nem tudni. De inkább úgy tűnik, beköltözött már. Hiszen itt – és ez az Urbán–Gyarmati-páros nagyszerű újítása és általam sose látott értelmezése – nem arról van szó, hogy Gertrudis és a merániak idegen elnyomók volnának a magyarok felett, hisz Petúrék is mélységesen idegengyűlölő, szélsőséges elemek, akik idegenként bélyegzik meg Gertrudist. Majdnem olyan, mintha zsidóznának. Gertrudis és Petúr bán – két hasonló (test)alkatú nő. Hasonmások. A női versengés és a kirekesztés retorikája feszül egymásnak. A történetet súlyosbítja ez a gender-olvasat, amely tekintetben az előadás kivételesen intelligens, hisz a Bánk bán női szempontból ma problematikus darab.

Épp Melinda potenciális megerőszakolása előtt szakítják meg a darabot – örvendetes, hogy a női test nincs kiszolgáltatva annak, ami ezután csak fejben következik be. A színészek civillé válnak, bár sajnos nem elég civillé és magánemberré, ez játékmódváltást követelt volna. Arról beszélgetnek, mit jelent nekik az otthon, a haza, a magyar identitás. Civil indulatok, próbára készült improvizációs jelenetek (kissé túlságosan betanulva), sok humorral. Az előadás arra invitál, hogy folyton szempontot váltsunk, újra és újra rákérdezzünk arra: ki az idegen? Ki a magyar? És a kisebbségi magyar? Töredékesen mesél, nem „interpretál” egy darabot, nincsenek lehorgonyzott jelentések. Az előadás második részében több finom kettős jelenet van, néha a hangnemváltás azonban nehézkes.

Indulatában bárki bármire rávehető, s az előadás azt tapogatja ki finoman, hogy féltékenységében hogy csatlakozik valaki (Bánk) egy olyan szélsőséges mozgalomhoz, amitől higgadt ésszel távol maradna. A darabértelmezés különös fordulata ez, a megcsalt (vagy annak hitt) Bánk kétségbeesésében belesodródik Petúrék idegengyűlölő mozgalmába.

Az előadás utolsó jelenete felszólítás: nekünk, nézőknek, ha belemegyünk a játékba, akkor kell elhagynunk egyenként a nézőteret, amikor a színpadon olyan eseményeket neveznek meg, ami miatt már tényleg elhagynánk a hazánkat. Ők szigorúan Jugoszláviáról beszélnek, mondják, miközben persze minden mondat – az euróárfolyamtól az etnikai zavargásokig (én ekkor távoztam), az EU-ból kilépésen át a NATO-bombázásig – minden a „mi” történetünk lesz, lehet. A valóság és a színház súrolja egymást, mérkőzik, hisz Szegeden vagyunk, tőlünk pár kilométerre épp aznap mutatják be a próba-szögesdrótot, a menekültek érkeznek, dúl a plakátháború. Szorongásainkat kihangosítja a színpad.

Mielőtt a katarzisról szót ejtünk, emlékeztessünk e Bánk legutóbbi magyarországi turnéjára: a POSZT-on egy zsűritag, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója felállt, és megkérdezte, hogy ez az egész jelenet mennyire része a Bánk bánnak. Amennyiben ez kérdés volt és nem állítás, úgy miért nem az előadás első három percében, a csángó himnusz alatt kérdezte ugyanezt? Vagy amikor a színészek saját haza és otthon fogalmukat magyarázták? A székely himnusz és a „Gott erhalte” rendben volt neki? A főigazgató ugyanis az előadás számos pillanatában távozhatott volna. A játékot vezető színész végül azt mondta Ókovácsnak a színpadról leszólva, hogy hagyja játszani azokat, akik szeretnének. Ami elgondolkodtató, és jelenetként drámai: egy közszereplő, az operaház vezetője egy másik színházat bírál, és ő nem mezei néző, amit mond, nem magánvélemény, tettének (vagyis, végső soron, mások játéka akadályozásának) súlyos kultúrpolitikai üzenete van.

Itt viszont, a szegedi Thealter független fesztivál figyelmes, játékban is partner közönsége lassan kiüríti a termet, a színész hangja az előcsarnokban kihangosítva még bejelenti az utolsó csapást: bombáznak. Múlt? Jövő? A csodaszarvas-legendától, a magyarok bejövetelétől a terem végső kiürítéséig, katartikus, tenni vágyó békétlenségünkig nagy utat tettünk meg.

Az Újvidéki Színház előadása a Thealteren, Szeged, július 17.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.